2. évad 12. fejezet

Váratlan segítség

„Az univerzum mindig a segítségünkre siet, amikor az álmunkért harcolunk, bármilyen hülyeségnek tűnik is az az álom. Hiszen a mi álmunk, és csak mi tudjuk, milyen áldozatot követel tőlünk.” Paulo Coelho

Végül a férfiak – vonakodva ugyan -, de a hazatérő lányokkal is megosztották az új sötét fellegeket ígérő fenyegetést.

• Megtaláljuk és megöljük – vont vállat Nik, holott ő is tudta, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű, mint ahogy azt mindenki szeretné.
• Hogyan állítsátok meg őt, ha azt sem tudjuk, hol van? – kérdezte Elena halkan és Elijah magához húzta remegő szerelmét, hogy megnyugtassa őt.
• Lorenna erre nincs valamilyen varázslat? – fordult a vörös hajú boszorkány felé Caroline bizakodva.
• Sajnálom, de nincsen – rázta meg a fejét a kérdezett szomorúan.
• Biztos? Keresünk pár régi boszorkánykönyvet és azokban csak van valami ilyesmi. Elvégre a boszorkányvadászok már nagyon régóta meg akarnak ölni titeket és eddig még csak nem sikerült nekik. Tehát van ellenük valami – mondta Ric is reménykedve.
• Ricnek igaza van a boszorkányvadászok búvóhelyét is képesek voltatok megtalálni, akkor maga a vezetőjük sem okozhat ilyen nagy problémát. Főleg, hogy most egyedül van – vágta rá Rebekah hevesen. Ismerte a boszorkányvadászokat, mégis remélte, hogy Lorenna és a barátnői még egyszer képesek lesznek ugyan arra a varázslatra annak érdekében, hogy sikerüljön kiiktatniuk az újabb őket fenyegető veszélyt.
• Szép elképzelés, de kihagytad belőle Esther-t. Mindenki tudja, hogy nem elégedett a fejleményekkel. Mivel határozottan a fejébe vette, hogy addig nem tud békében nyugodni a Túlvilágon amíg helyre nem állítja, amit régen tett – sóhajtott Annabell szomorúan. Aki nemrég tért vissza a túlvilágról a hírekkel, amit Cassandra és Kellan osztottak meg vele.
• De hát mi baja?! A fenébe is a természet hülye egyensúlya már helyre állt! Így egy rohadt szava sem lehet ez miatt! – vágta rá Kol mérgesen. Testvérei mind egyetértettek vele. Egyszerűen végre valahára boldogok ezer év után és erre pont ekkor nem tudja őket békén hagyni az anyjuk. Aki halhatatlanná tette őket, hogy bosszút álljanak a vérfarkasokon öccsük halála miatt, majd ráébredve arra, hogy mit is tett Mikael által valóságos keresztes hadjáratott indított ellenük. Milyen kedves és törődő anya is az ilyen! Bár Esther-ről soha sem volt egyik sem elmondható.
• Kol, kérlek – mormolta halkan férje nyakhajlatába Cassie, mivel az ős erősen magához szorította őt, amitől a karjaiban lévő kisfiúk hangos sírással fejezte ki érzéseit a feszült helyezetett illetően.
• Sajnálom édesem – fújta ki a levegőt az ős, mivel tudta, hogy tényleg nem kéne ennyire elégedetlenül kifakadni, mivel Esther az utóbbi ezer évet ezen terve megvalósításával töltötte és most, hogy az ő gondos „segítsége” nélkül valósult meg egyszerűen továbbra sem hajlandó lemondani az elképzeléséről. Mi ez, ha nem bosszantó?! Pedig a gyerekei eddig is tudták, hogy gyűlöli őket. Mégis ennek ellenére egyszerűen nem értették, hogy miért is nem képes beismerni a vereségét és örülni annak, hogy nélküle is sikerült megoldani a helyzetet. Nem neki mindet fel kell dúlnia, mert nem képes elfogadni az ő boldogságukat.
• Teát? – kérdezte Mrs. Hastings gondoskodóan és a választ meg sem várva adott egy csésze teát Cassie-nek, annak érdekében, hogy a lány megnyugodjon. Aztán ment is tovább, hogy a többieknek adjon belőle, bár volt, aki erősebbet kért. Kol látta, hogy felesége mennyire vonakodva engedi el a fiúkat, de ő a helyzet ellenére bíztatóan rámosolygott és átvette Dean-t.
• Köszönöm – mormolta Cassie mind férjének, mint Mrs. Hastingsnek. Miután kortyolt belőle letette a csészét az asztalra, majd vette volna vissza a fiát, de látomása támadt a nemsokára megérkező látogatóikról. Így arcát váratlanul hatalmas mosoly öntötte el és gyorsan szaladt ajtót nyitni. A többiek pedig értetlenül nézetek után és aggódtak amiatt, hogy a lány végül ugyan úgy járt, mint Moira. Ami már alapesetben sem lett volna jó, nem, hogy a mostaniak fényében.

• Hát ti, hogy kerültök ide? – tárt ki továbbra is levakarhatatlan vigyor kíséretében az ajtót Cassie.
• Történt egy kis problémánk, de úgy látom semmi gond – vont vállat a fekete pólós fiú. Ajkán kísértetiesen hasonló mosollyal. – Örülök, hogy haza értettek – kapta fel a levegőbe Cassie-t. A nappaliban lévők értetlenül bámultak a három érkezettre, különösen Kol csodálkozott felesége örömét látva. Három fiút láttak. Az egyik barna ingben és kényelmes flanel nadrágban volt. Ami nagyon illett világos barna hajához és mogyoróbarna szemeihez. A második zöld pólóban és koptatott farmernadrágban volt. Zöld szemei bosszúsan durcás fénnyel csillogtak, barna haja pedig kusza, bár azért erősen rendezett tincsekben állt. Az utolsó – aki továbbra is hevesen magához ölelte Cassie-t – fekte pólóban és sötét farmerban volt. Sötét barna haja természetes kuszasággal állt ezer felé és kék szemei vidáman és huncutul csillogtak.
• Tévedsz, van gond – jegyezte meg Eliot óvatosan. Társai értetlenül rápillantottak, majd követték a célzatos pillantást, ami a nappali felé irányult.
• Tudtam! Annyira tudtam, hogy csináltál valami! – emelte az ég felé a kezeit a zöld pólós fiú, vetve egy nagyon mérges pillantást a fekete pólósra, majd bosszúsan zsebre vágta a kezeit.
• Oh… - szólalt meg döbbenten az érintett. – De akkor sem én voltam – vágta rá hevesen felocsúdva döbbentéből.
• Persze és ezt most higgyem is el? – tett egy lesajnáló mozdulatot a zöld pólós fiú.
• Deya vu – motyogta Nik furcsa pillantást vetve a két veszekedőre ugyanis hirtelen nagyon ismerősnek tűnt számára a helyzet.
• Nem értem – ráncolta össze a szemöldökét Eliot. – Cassie szerinted, hogy kerültünk ide? – fordult a lány felé. Örült neki, hogy legalább ő tudja, hogy kik is ők és remélte, hogy segíteni is tud majd nekik, annak érdekében, hogy haza kerüljenek.
• Azért vagytok itt, mert a segítségetekre lesz szükség – jelent meg Moira.
• Hallottál már a kommunikációról igaz? Akkor legközelebb használd, mert még a soha sem érthető rébuszok is jobbak ennél az ostoba közlésformánál. Most pedig, hogy ezt tisztáztuk azonnal hozd helyre, amit te vagy ez az idióta csináltatok – bökött a fejével a fekete pólós felé a zöld pólós fiú.
• Fog már fel, hogy nem én csináltam! – tagolta jól artikuláltan a szavakat az érintett és Cassie-t elengedve bosszúsan összefont a karjait a mellkasa előtt.
• Fejezzétek be – szólalt meg határozottan Eliot és, hogy nyomatékosítsa a szavait a kezeivel összekoccintott a két civakodó fejét.
• A rohadt… - harapta el mérgesen a szavakat a két érintett.
• Deja vu – ismételte meg a hibrid nemrég elhangzott mondatát Stefan, mintegy megerősítve legjobb barátja állítását.
• Cassie, édesem, bemutatnád nekünk a váratlanul megjelent… vendégeket? – kérdezte Kol és hangjába egy kis féltékenység vegyült, mivel nem értette, hogy kik is az érkezettek és legfőképpen az nem, hogy felesége miért is örül nekik annyira, hogy az egyiknek az előbb még a nyakába csimpaszkodott.
• Kol, nem látod? – kérdezte Cassie elmosolyodva. Aztán a fekete pólós fiú felé biccentett a fejével, majd férje felé is megismételte ezt a mozdulatot és végül a saját szemeire mutatott.
• Oh… ez meg hogy lehetséges? – kerekedtek el az ős szemei a felismerőstől. És már nem is értette, hogyan lehet az, hogy nem jött rá már akkor, amikor először látta.
• Hát ez az! Mr. Végtelenhatalom megint elszúrt valamit! – adott hangot duzzogva véleményének a zöld pólós fiú.
• Lucas, nyugodj meg! – szólt rá Kol határozottan mivel a kinézetéből és leginkább a viselkedéséből rájött, hogy ki is ő. Lorenna közben belső vonzatra unokájához hasonló megérintette a fekete pólós fiút. Aminek hatására a kastély összes világítása felkapcsolódott.
• Ezt nevezem én varázslatos kisugárzásnak – ráncolt össze a homlokát Damon.
• Annyira örülök, hogy itt vagytok! És olyan jóképű fiatalember lettél – lelkendezte a vörös hajú boszorkány a fekete pólós fiúba csimpaszkodva. Mivel az előbb érintésnek hála ő is rájött arra, hogy kik is érkeztek hozzájuk.
• Ez soha nem is volt kérdés – szórt közbe Kol büszkén.
• Ti meg kik vagytok? – kérdezte Rebekah követelődzően és már alig várta, hogy megtudja a választ.
• Ő a te fiad, valamint Liam-é és a neve, mint ahogy már halottad Lucas! A barna szemű meg Elijah-é és Elenáé, már csak azon csodálkozom, hogy Nik és Caroline ikerlányai nincsenek itt – felelte Kol csevegő hangnemben és vigyorogva vállat vont. A legtöbben döbbenten eltátották a szájukat, ebbe a csoportba tartozott Ric, Stefan és Liam is, akinek így kiesett a pipa a szájából, de most valahogy nem tudott ezzel törődni. Damon egyszerűen csak horkantott egyet és a fekete pólós fiúra nézett egy diadalmas pillantás kíséretében, mivel most már biztosra tudta, hogy az nem más, mint az unokája egy nagyobb kiadása. A kicsi ez idő alatt éppen az apja karjaiban aludt. Nik mérhetetlen boldogság járta át azt, hallva, hogy neki is lesz saját gyermeke, ráadásul kettő, valamint lelkesen várta, hogy beszélhessen egy kicsit a jövőből jött rokonokkal. Caroline egyszerűen szavakba sem tudta volna foglalni az érzéseit. Eddig a pillanatig nem hitte volna, hogy neki is lehet gyereke, aztán jött a kis Gabriel, most meg úgy látszott, hogy ezen felül még sajátjai is lesznek. Így az átváltozása óta először kezdett megnyugodni vámpírságát illetően, ami eddig kizárta az anyaságot számára. Elena pedig elájult, de Elijah még időben elkapta őt. Ann érdeklődte tanulmányozta az érkezetteket. Annabell pedig megengedett magának egy sóhajt. Cassandra és Kellan elmondták neki, hogy segítőik lesznek, de valahogy ő sem értette, hogy miért is kellett Arthur Williams miatt iderángatni a fiúkat. Persze megértette, hogy nem szabad alábecsülniük a boszorkányvadász, valamint Esther szövetségét.

• Gondolom nem tudtad volna ezt finomabban közölni – ráncolta össze a homlokát Eliot.
• Ez annyira tipikus – fintorodott el Lucas. Christian pedig megengedett magának egy hatalmas vigyort. Imádott varázsolni, de teljesen bizonyosan tudta, hogy nem ő a felelős azért, hogy most itt vannak, bár egy kissé elbizonytalanodott ezt illetően. Elvégre az is egy lehetőség volt, hogy még nagyon kisgyerekként tette a varázslatot a macikra, de ebben az esetben felvetődik a kérdés, hogy mégis miért.
• Szóval te az én… - dadogta Rebekah ámultan.
• Anya megtennéd, hogy nem nézel úgy rám, mint a világ nyolcadik csodájára? – kérdezte Lucas irritáltan. De a szőke ős nem törődött ezzel, hanem csak erősen magához szorította a jövőből érkezett fiát, aki morogva ugyan, de tűrte, amit vele tett. Rebekah Caroline-hoz hasonlóan szintén nem hitte volna soha sem, hogy egyszer neki is fogja azt mondani valaki, hogy anya. Ő volt az egyetlen a családtagjai közült – a halott Finnt nem számítva, de ő egyébként is a halált választotta – aki ismét ember akart lenni. Azért, hogy beleszeressen egy férfiban, gyereket szüljön neki és együtt öregedjenek meg. Aztán most, hogy összetalálkozott Liam-el a másik két eddig célja valahogy háttérbe szorult, ám most úgy tűnik döbbenetes módon nemcsak az első, hanem a második is sikerülni fog neki. Amivel kapcsolatban nem tudta, hogy mit is mondhatna. Közben Elena is magához tért és remegő lábbakkal sietett oda Eliothoz.
• Örülök, hogy látlak – szorította meg fia kezét a hasonmás és megcsodálta őt. Végre itt volt a kézzel fogható bizonyítéka annak, hogy neki és szerelmének gyermeke lesz.
• Én is – viszonozta a mosolyt a fiú.
• Eliot igaz? – kérdezte Elena, ugyanis beszélgettek erről Elijah-val és közös megegyezés alapján ezt a nevet választották ki arra az esetre, ha fiú gyermekük születne.
• Igen – válaszolta a kérdezett kedvesen.
• De hogy kerültettek ide? – kérdezte Elijah érdeklődve.
• Az úgy történt, hogy… - kezdte elmondani apjának a történteket Eliot, de Lucas félbeszakította.
• Takarítottunk az egyik toronyban, ami már elve gyanúra adhatott volna okot, elvégre Lorenna soha nem szokta ezt mondani – mondta a még mindig anyja szorításában lévő zöld pólós fiú morcosan.
• Aztán kibontakozott egy aprócska vita – tette hozzá Christian erősen elmismásolva a dolgokat.
• Mint általában – emelte a plafon felé a tekintetét Eliot.
• Igen, igen tudjuk. Szóval támadt egy aprócska nézeteltérésünk, aminek következményeképpen valamelyik drága rokonunk ránk borított egy játékokkal teli dobozt és a következő pillanatban már Kellan házának a padlóján találtuk magukat – válaszolta a felnőtt Christian.
• Én voltam a padlón, ti pedig rám estettek – korrigálta az elbeszélést Lucas csak a miheztartás végett.
• Felfogtad az esést nagy ügy, nem mintha bármi bajod eshetett volna ettől – forgatta meg a szemeit a felnőtt Christian gúnyosan
• Hány évesek vagytok? – kérdezte Lorenna lelkesen.
• Huszonöt – felelte meg Christian a dédanyja által feltett kérdést.
• Huszonnégy – válaszolta Eliot udvariasan.
• Dettó – közölte Lucas.
• A macikat tehát megbűvölte valaki – hümmögte Damon.
• Hogy tudtatok olyan szerencsétlenek, lenni, hogy nem tértetek ki a felétek repülő macik útjából? – kérdezte Ann.
• Ann? – kérdezte Lucas, majd hasát fogva kezdett röhögni, főleg amikor meglátta a kis Gabrielt is.
• Most mi baja? – bökött sértetten a zöld pólós fiú felé a kislány.
• Szokatlan neki, hogy kisebb vagy nálunk – válaszolta Eliot szelíden.
• Tényleg furcsa – horkantott fel Christian, ugyanakkor lelkesen összedörzsölte a kezeit. – Akkor dumcsizunk – karolta át édesanyja vállát egy széles vigyor kíséretében.

Mindenki leült a nagy szalonban és várták a magyarázatott erre a különös dologra.

• Nem lesz abból gond, hogy… - hagyta félbe a mondatott tétován Stefan a kis Christianra, valamint a jövőből jött kiadása felé intve.
• Nem, nem az egész nem találkozhatunk a jövőbeli, vagy a múltbeli énünkkel dolog kamu – legyintette a felnőtt Christian magabiztosan. - Látod? – kérdezte nagybátyjától miközben átnyúlt az anyján és finoman megérintette az apja kezében lévő kisbaba énje orrát. – Hogy én milyen aranyos kisbaba voltam – gügyögte kiskori önmagának.
• Persze – mosolyodott el Eliot.
• Egoista – forgatta meg a szemeit Lucas. Christian válaszként kinyújtott rá a nyelvét.
• Ez kísérteties – motyogta Ric. Lucas csodálkozva nézett a történelemtanárra, aki most nem úgy nézett ki, mint általában, ám nem tudott hangot adni e miatti értetlenségének.
• Örülök, hogy ide értetek – jelentette ki Moira elmosolyodva.
• Szóval te csináltad és nem Christian – jelentette ki Eliot.
• Megmondtam, hogy nem én voltam – tette hozzá sértetten a kék szemű fiú.
• Nos, attól, hogy nem ismered be, attól még tudod, hogy akár te is lehettél volna – vont vállat Lucas.
• Szóval a plüssmackóknak köszönhetően kerültetek ide? – húzta fel a szemöldökét Damon. Rebekah fia ugyanis pont úgy viselkedett, mint ahogy az anyja és ez kissé zavarta az idősebb Salvatore-t.
• Az sokkal jobban hangzana, ha azt mondanánk, hogy szereztünk egy Delorain-t felgyorsultunk nyolcvannyolc mérföld per órára és az utána lévő már gyerekjáték volt – szólalt meg hatalmas kék szemeivel ártatlanul pislogva Christian. Akik nem látták a filmet azok csak értetlenül nézetek rá, a többiek viszont elmosolyodtak.
• Próbáltad már visszajuttatni magatokat? – érdeklődte Elijah, de előre sejtette a nemleges választ tekintve, hogy a három fiú láthatóan csak a pici Christiant észrevéve döbbent rá arra, hogy rossz időben vannak.
• Még nem próbálta, de azért minden valószínűség szerint sikerülni fog neki, legalábbis reméljük – mondta Lucas.
• Hát akkor gyere a könyvtárba és megnézzük, hogy hogyan is juthatnátok vissza – állt fel Lorenna, bár kissé csalódott volna, hogy már menniük is kell, elvégre szinte csak most érkeztek.
• Nem – válaszolta Christian mindenki legnagyobb döbbentére. Ez alól csak három kivétel volt. Annabell, Moira és Cassie. Annabell tudta, hogy unokája megmakacsolta magát és nem fog engedni addig, amíg meg nem tudja, hogy miért is kerültek ide, de ha megtudja, akkor viszont feltétlenül maradi akar majd. Ahogy Edward és Lucas is. Mert bármennyire is civakodtak, vagy csitították egymást a családjuk mindennél fontosabb volt a számukra. Cassie már tudta, hogy fiáék maradni fognak és nagyon örült neki. Moira pedig eleve tudta, hogy így lesz, mivel azért hívta őket ide, hogy segítsenek. – Tudom, hogy te csináltad, bár az okát nem. Viszont az ellenvarázslatot tudom. De én addig nem megyek vissza még meg nem oldom azt amiért idehívtál minket – fordult Morira felé határozottan. - Úgyhogy Lucas, ha akarod, kint kitombolhatod magad, mert egy darabig még maradunk – tette hozzá vigyorogva. Eliot gyorsan megragadt Lucas karját nehogy az hirtelen unokatestvérükre vesse magát haragjában.
• Most meg mégis mi bajod van? Ez nem a mi időnk, ha eddig nem tűnt volna fel ÓMaggaságosMágusságodnak – vágta hozzá indulatosan Christianhoz a szavakat Lucas.
• Felfogtad, hogy valami történt és nem csak hobbiból kirándultunk ide? – húzta fel a szemöldökét gúnyosan Chris. Tiszta Cassie volt addig, amíg nyugodt volt, azonban mérgesen pont olyan, Kol, gondolta Stefan és vele együtt mindenki.
• Valóban gondotok akadt? – fordult édesanyja felé Eliot. Lucas ezt hallva szintén lecsillapodott legalábbis addig még megtudja az ittlétük valódi okát, ami tényleg nem volt véletlen egybeesés, mint ahogy az hihető lett volna.
• Arthur Williams boszorkányokat öl és minden valószínűség szerint ránk is vadászik – válaszolta Elena megremegve.
• Oh, nos, akkor ebben az esetben adjatok egy szobát, lehetőleg külön lévőket, de előre szólok, hogy Christian horkol – mondta Lucas.
• Nem horkolok – csücsörítette duzzogva a száját az érintett.
• Hogy-hogy most már te is maradni akarsz? – kíváncsiskodott Ric a zöld szemű fiú felé fordulva.
• A vér kötelez Ric – vigyorodott el Lucas.
• És egyébként is ki mondhatja el magáról, hogy ott volt a szülei esküvőjén? – mosolyodott el Eliot.

• Most, ha megbocsátotok majd szomjan halok – jelentette ki Lucas. - Meg szerintem te is Christian – tette hozzá unokatestvérére pillantva.
• Annyira azért nem – érkezett a felelet.
• Nem, te Christian, a kicsit Christian – bökött a fejével a kisbaba felé Lucas. És valóban a pici ugyanis nagyon hevesen fészkelődött és láthatóan nyűgös hangulatában volt.
• Azért volt ilyen hisztis, mert vérre van szüksége – hümmögte Cassie, mintha ezzel mindent megmagyarázna és tényleg.
• Alapjáraton hisztis – legyintette Lucas elvigyorodva.
• Aki mondja – replikázta a felnőtt Chris, hogy megvédje magát a vádtól. Kol közben megharapta a saját csuklóját és fia szájához emelte, aki mohon inni kezdet. Nik, akinek a zsebében minden eshetőségre felkészülve volt egy fényképező gép, valamint kamera is gyorsan készített is pár képet, meg felvételt az először átváltozó piciről.
• El is felejtettem milyen vérszomjas is voltam – vigyorodott el a felnőtt Chris nosztalgikusan.
• Miről beszélsz? Még most is az vagy – cukkolta unokatestvérét Lucas, aki vetett rá egy morcos pillantást. Eliot pedig egy apjáéhoz hasonló helyre utasító tekintettel próbálta helyretenni rokonait, de azok nem igazán figyeltek rá.
• Chris, Lucas – szólalt meg Cassie dorgálóan.
• Én vagy pici én? – húzta fel a szemöldökét fia felnevetve.
• Ha már válaszoltál nyilván te – vigyorgott rá unokájára Damon.
• Ne szemtelenkedj anyáddal – tette hozzá Kol felpillantva, de az ő szája sarka is megrándult egy elfojtott mosolytól. Tudta, hogy fia nem azért mondta ezt, hogy tiszteletlen legyen Cassie-vel, hanem csak érdeklődte.
• Nem úgy értettem, de gondolom, tudod – fordult anyukája felé a felnőtt Christan.
• Semmi gond – mosolyodott el a lány. – Apád és nagyapád pedig így akarják kifejezni, hogy nagyon büszkék rád – tette hozzá lágyan és végül átvette férjétől a jóllakottan ásító kisbabáját.
• Tudom – forgatta meg a szemeit Christian.
• Most, ágyba teszlek addig – paskolta meg szabad kezével jövőből jött gyermeke karját, majd a felvitte a picit aludni.
• Én is megyek, hogy a kislegény tényleg ágyba kerüljön – állt fel Kol és felesége után ment.
• Azt hiszem jól fogunk szórakozni – röhögött fel Lucas ezt hallva. Amiért kiérdemelt egy sötét pillantást a felnőtt Christiantól. Eliot csak megcsóválta a fejét, de ő is elmosolyodott. Elena boldogan figyelte fiát, aki annyira hasonlított szerelmére és alig várta, hogy a váratlan látogatásnak hála még jobban megismerje. Elijah remélte, hogy a fiaik valóban tudnak majd segíteni nekik, ugyanakkor nem akarta, hogy eközben bajuk essen. Rebekah lelkesen szorongatta a fia kezét, aki némán tűrte mindezt, ugyanis már volt alkalma megszokni. Liam végre összeszedte magát is miután gondosan megtörölte a pipáját szokása szerint a szájába tette. Húga mellett már volt alkalma belerázódni ezekbe a boszorkányos dolgokba, így már nem igazán lepődött meg szinte semmin. Damon az unokáját figyelte, aki saját magára emlékeztette meg persze Kolra. Annabell kissé még mindig ideges volt attól, hogy Moira képes volt ilyen szinten beleavatkozni a dolgokba, elvégre ez tőle igazán meglepő dolognak számított és a nő félt attól, hogy sokkal komolyabb a helyzet még annál is, mint ahogy ők azt hiszik. Caroline azon töprengett, hogy vajon mennyire fog fájni neki a szülés és, hogy vajon Gabriel hogyan is fogja fogadni a kistestvéreket. Nik egyszerűen izgatott volt. Továbbra is szinte szárnyalt a levegőben a boldogságtól annak kapcsán, hogy még két gyermeke lesz, valamint végre a kicsi Christian végre ivott vért, amit a már annyira nagyon várt. Lorenna ámulva figyelte dédunokáját, unokaöccsét, valamint Eliot-ot. Még számára is szokatlan volt ez a fajta mágia és igazán tudni akarta, hogy a jövőben vajon miért is döntött e mellett, hogy felküldi őket a toronyba és még nyilván az idetérésükről is gondoskodott segíteni Moirának. Ric-nek eléggé szokatlan volt már maga a mágia is néha, nemhogy az, hogy legjobb barátja unokája és annak, unokatestvéreinek a felnőtt kiadásai érkeztek a jövőből, így nem is igazán tudta, hogy mit is mondhatna. Stefan megnyugodott, attól, hogy a fiúk segítenek nekik, de ő sem akarta, hogy valami bajuk essen e miatt, így elhatározta, hogy sokkal jobban fog rájuk figyelni a megvédésük érdekében. Ann-nek kissé különös volt, hogy az öccsének a felnőtt kiadásával ül egy szobában, de hamar túltette magát a dolgon. Moira végignézett a szobákban lévőkön és tudta, hogy ez még csak a kezdet, mert Arthur Williams olyan háborút indított ellenük, amit mindenerejük bevetve tudnak majd csak túlélni és nyilván áldozatokat is követel majd. A legjobban az aggasztott a szellemnőt, hogy nem tudta mit is tervez Esther, mert bár a boszorkányvadásztól is tartott, mégis az ősboszorkány hátulsó jelenléte sokkal fenyegetőbbnek hatott.

Cassie gyöngéden ringatta kisfiát annak érdekében, hogy az elaludjon. Ami pár perc múlva meg is történt. Kol közben hátát az ágytámlának vetve üldögélt és figyelte felesége mozdulatait. Tudta, hogy szerelme megkönnyebbült attól, hogy Christian, Eliot és Lucas itt vannak a jövőből. És bár nem volt kimondva, de mindenki így volt vele. Mivel ez az jelentette, hogy a gyerekek jól vannak és velük együtt remélhetőlegesen ők is.

• Cassie, édesem, gyere ide – szólalt meg Kol és a választ meg sem várva rántotta be a feleségét az ölébe.
• Mit csinálsz? – kérdezte Cassie átfogva férje nyakát.
• Tudom, hogy még mindig aggódsz Arthur Williams és Esther miatt – simított végig felesége karján az ős, közben nem vette le a tekintetté a zafírkék szempárról.
• Nem akarom, hogy miattuk széthulljon a családunk – súgta a lány félve.
• Nem fog, ezt megígérhetem neked – biztosított szerelmét Kol.
• Hogy lehetsz ilyen biztos benne? – fordult férje felé várva a választ.
• Úgy, hogy már annyira mindenen mentünk keresztül, hogy ha valami hát ez nem fogja ezt megingatni. Akárhogy próbálkozik is majd a boszorkányvadász, vagy akár Esther mi csak azért is túl fogjuk élni és megmutatjuk neki, hogy elmehetnek akár a pokolba is, de ők soha nem fognak győzni – válaszolta az ős határozottan.
• Milyen magabiztos vagy – mormolta Cassie, ám férje magabiztossága neki is erőt adott.
• Nem egyszerűen csak bizakodó. Mert jöjjön bármi is mi mindig együtt maradunk – döntötte homlokát a felesége homlokának Kol. – Szeretlek, örökké – csókolta meg a lányt Kol.
• Én is szeretlek – viszonozta hevesen az ős csókját Cassie.

• Szerintem, ha tényleg maradni fogtok, akkor egy kissé bonyolult lesz a megkülönböztetés – szólalt meg Ric elgondolkozva. Aki próbálta feltenni a kérdéseit, de hirtelen csak ez jutott eszébe. – Mármint… úgy értem… - tette hozzá kissé sután, hogy megmagyarázza azt, amit kissé érhetetlenül fogalmazott ám ebben csak még jobban belezavarodott.
• Névleg lesz az – segítette ki szerelmét Lorenna.
• Valóban névleg kissé összezavaró – tette hozzá Elijah is.
• A nagy Christian legyen Dean – szólalt meg Damon megoldva ezzel a még éppen csak alakuló problémát.
• Nekem oké – vont vállat az érintetett. - Mrs. Hastings kaphatnánk egy kis vért? – érdeklődte Dean elmosolyodva, ugyanis kiskora énjének evését látva ő is egészen megéhezett.
• Természetesen fiatalúr – válaszolta a szellemnő és egy pillanatra eltűnt, hogy aztán két pohár vérrel és egy teával térjen vissza.
• Szóval ti is donor vért isztok? – kérdezte Nik érdeklődve. Bár az előbb látta, hogy a kicsi Christian Kol vérét itta, ezért is kérdezte meg, hogy azon kívül isznak e mást is.
• Vámpírok lennénk – válaszolta Eliot udvariasan.
• És igen mielőtt megkérdeznéd Nik, apa vérén kívül is iszok vért, de a születésem után egy kicsivel még az volt a favorit – válaszolta meg a hibrid fel nem tette kérdését Dean.
• És te Lucas, hogyhogy teát iszol? – érdeklődte Liam jövőből jött fiától, bár sejtette a választ.
• Epres. A kedvencem és valahogy néha jobban esik, mint a vér – kortyolt bele a teájába Lucas.
• Értem – mosolyodott el Liam, ahogy Rebekah is. Ugyanis már tudta is, hogy micsoda a kedvence a fiának, aki még meg sem született.
• Mrs. Hastings honnan tudta, hogy ez a kedvenced? – kérdezte Caroline kissé értetlenül.
• Biztos véletlen, meg valószínűleg azért mert ez apa egyik nagy kedvence is – vont vállat a kérdezett.
• Azért, tudta, mert nálunk is ő van – felelte Christian magától érthetően.
• Megmagyaráznád? – pillantott az unokájára homlok ráncolva Damon.
• Amivel az ősöm idekötötte őket, az által ők az időn kívül léteznek – válaszolta meg a kérdést Lorenna. Akinek ez eddig is teljesen magától érthetődő volt.
• Te ezt végig tudtad és csak most mondod – fordult morcosan Christian felé Lucas.
• Kérdezted akár egy szóval is? – húzta fel a szemöldökét gúnyosan az érintet.
• Mióta kell megkérdezni az ilyesmit? – emelte fel a kezeit Eliot is kissé fáradtan.
• Most óta – vigyorodott el Dean.
• Haha – gúnyolódott Lucas.
• Szerintem ebédeljünk egyet – csapta össze a kezeit Lorenna határozottan.

Cassie a férjével történt beszélgetőstől könnyedén és immár megnyugodva sétált le a lépcsőn. Mellette Kol lépkedett egyik kezével a felesége kezét szorítva a másikkal a babarádiót dobálva. Amit a mindenre kész Nik szerzett be, annak ellenére, hogy természetesen anélkül is könnyedén hallották volna akár azt is, hogy faluban mit csinálnak, nemhogy az emeleten. De végül mindenki napirendre tért a dolog felett.

• Elaludt? – érdeklődte Elena kedvesen a pártól.
• Igen, elmondtunk neki egy mesét és már ki is dőlt – jegyezte meg Kol viccelődve.
• A dzsungel könyve a kedvencem – szólalt meg Dean leszögezve csak a miheztartás végett.
• Megjegyzem – válaszolta Kol.
• Tudom – mosolygott rá a fiára Cassie férjével egy időben.
• Szóval lányaim lesznek – tette le a villát az ebéd végeztével Nik, aki már alig várta, hogy még többet megtudjon.
• Nem hiszem, hogy sok lényeges vagy akár lényegtelen dolgot elárulhatunk a jövővel kapcsolatban – jelentette ki Eliot udvariasan.
• Biztos? – kérdezte Caroline, Rebekah és Elena szinte teljesen egyszerre hangot adva csalódottságuknak.
• Biztos van erre is valamilyen szabály a tér-idő kontinuummal kapcsolatban – vont vállat Damon könnyedén. Ugyanis őt nem igazán érdekelte a jövő.
• Szerintem nincsen – vallotta be Kol, aki azért meg akarta kérdezi a fiát arról, hogy Ann-en kívül vannak e testvérei. Igaz, hogy saját maga is megnézhette volna ezt egy látomás formájában, de annyira azért még nem volt benne profi.
• Maradjunk annyiban, hogy nem mondhatunk semmit a jövőről, elvégre, ha megkérdeznétek, anyát ő válaszolna nektek, de persze az ő keretei között, vagyis e szerint fogunk mi is válaszolni, ha tudni akartok valamit – legyintette Dean magabiztosan.
• A ködösítés amúgy is unalmas – tette hozzá Lucas.
• Szóval, ha kérdezünk valamit, akkor most nem fogtok válaszolni? – kíváncsiskodott Caroline, mert szeretett volna, kérdezi a gyerekeiről.
• Inkább az lesz a legjobb, ha nem – válaszolta Eliot. – De ha tudni akarod egészségesek és jól vannak – tette hozzá kedvesen biztosítva nagynénjét a legfontosabb kérdésről.
• Nagyon is – horkantott fel Lucas és Dean is. A nap további része tehát apróbb óvatos erősen kíváncsi kérdésekkel telt el, amikor volt, akinek válaszoltak, de volt, amikor nem. Aztán egy kiadós vacsora után mindenki nyugovóra tért. Természetesen csak az után, hogy megbeszélték azt, hogy másnap Mystic Fallsba utaznak.
• Utálom a plüssmackókat – jegyezte még meg Lucas még elalvás előtt Lorennának címezve a mondatott, hogy átgondolja az idejutatásuknak az eszközeit. Eliot az ősök kastélyában ment, még Dean és Lucas maradtak a McLeod kastélyban.
• Valóban ennyire súlyos a helyzet? – kérdezte Dean az ágyából a megjelent Moirától.
• A ti jövőtöket befolyásolni fogják a mostani a történések – felelte a szellemnő és szokása szerint a falon keresztül távozott.
• Szóval igen – húzta el a száját Dean, de mindenre hajlandó volt azért, hogy a családját biztonságban tudja. Mert, ahogy már ma mondták: A vér kötelez.