22. fejezet

Ez lenne az első évad befejező fejezete. A történet összesen 184 oldal lett a wordben.  Szeretném megköszöni a sok szavazatot, valamint a rendszeres olvasóimnak és azoknak akik kommenteltek. Különösen Juditnak, Dórának, Vivinek, Dorseenak, Szilvia és Rebekah Mikaelsonnak és mindenki másnak. Jövő héten kezdődik a második évad :) Jó olvasást!

 

Harc a közös, boldog jövőért

„Hiába, aki szeret, annak osztoznia kell a szeretett lény sorsában.” Michail Bulgakov

Kol ismét ugyan azt a borzalmas rémálmot álmodta, mint tegnap. Másodszorra sem volt kellemesebb, ráadásul ugyan az volt benne. Megint a Kellan háza körüli kísérteties erdőségben volt. Valamint Cassie ismét szinte a semmiből jelent meg és szaladt el mellette. Kedves arca most is rémületet és fájdalmat tükrözött, valamint ezúttal is maszatos volt a könnyektől. Kol bár tudta, hogy álmodik - ráadásul nem először -, akkor is aggasztotta őt Cassie véres válla, aki kitartóan futott tovább úti célja felé.

• Miért nem szóltál? - kérdezte suttogva. - Nem tudok nélküled élni – mondta és futott tovább. Kol ismét felismerte az utat. Cassie Kellan háza felé igyekezett ismételten.
• Moira! - kiáltotta a ház előtt állva. - Moira! - kiáltott újra és szívszaggatóan felzokogott.

Az ősvámpír hirtelen felült. Kedvese békésen szuszogott mellette, valahogy álmában az egyik karját és az egyik lábát átvetett rajta és szorosan magához húzta az őst.

• Csak egy álom volt – súgta halkan önmaga megnyugtatására Kol. Végig simított kedvese haján, Cassie álmában is belesimult az érintésébe. Olyan csodálatos volt a tegnap éjszaka legszívebben itt maradt volna, mellette megvárni még felébred, ám tudta, hogy ez nem lehetséges. Most nem. Pillekönnyű csókot, nyomot szerelme puha ajkaira és óvatosan kimászott az ágyból, hogy be tudjon jutni a fürdőbe. Gyorsan letusolt és a szobába magára kapkodott pár ruhadarabot. Általában ügyelt arra, hogy hogyan is néz ki – talán még Elijah-t is lekörözte benne -, de most nem igazán érdekelte. Az asztalon talált egy üres papírt gyorsan írt alvó szerelmének egy levelet és a párnájára tette. Ezután még fél órán keresztül nézte Cassie-t, végül vonakodva felállt. A tegnap este és a nyomasztó másodszori rémálom után nehéz szívvel hagyta magára kedvesét, de tudta nem tehet mást. Cassie-nek túl veszélyes lenne, ha vele jönne. Homlokon csókolta és az ajtó felé vette az irányt. Elfordította a kulcsot mielőtt lenyomta volna a kilincset, mivel tegnap este bezárta a hívatlan látogatók elkerülése végett, ám most hirtelen ötlettől vezérelve kivette a kulcsot, kinyitotta az ajtót és miután kilépet a szobából kívülről bezárta a lánnyal közös szobájuk ajtaját. Ez után a bezárt ajtónak dőlt és neki támasztotta homlokát.
• Sajnálom – formálta némán a szavakat Kol.
• Minden rendben lesz Kol – tette öccse vállára a kezét Elijah. Elijah kezére Nik tette a kezét és bíztatóan kisebbik öccsére vigyorgott.
• Tudod, hogy Elijah-nak mindig igaza van – kacsintott Kolra a hibrid megpróbálva oldani a hangulatot.
• Igen, persze, hogy is felejthettem el – válaszolta Kol bátyjaira tekintve, ám a szokásos piszkáló él most nem volt megtalálható a hangjában.
• Szerinted ez jó ötlet? - bökött fejével a kulcsra Nik. Ő is bezárta volna Caroline-t, de tudta, hogy a nő nem hagyná magára a kis Gabrielt. Így nem aggódott annyira miatta, de azért megkérte húgát és Liamet is, hogy figyeljenek rá. Viszont ismerte annyira Cassie-t, hogy tudja a lány finoman szólva sem lesz elragadtatva Kol hirtelen ötletétől, amivel öccse tudatlanul is az igézést próbálta megakadályozni. Legalábbis Nik, így gondolta.
• Más ötletem nincs, mivel tarthatnám itt – felelte Kol és lerázta magáról testvérei kezét. Elijah és Nik látták, hogy változik üressé öccsük tekintette egyik pillanatról a másikra. Annyi minden történt, hogy szinte el is felejtették milyen is volt testvérük Cassie megjelenés előtt, de most újra látni a céltalan kifejezéstelen tekintett finoman fogalmazva is ijesztő volt. – Menjünk, szeretnék minél előbb visszatérni Cassie-hez.

Lent a szalonban ott volt már Ric és Lorenna, akik egymás mellett pusmogtak, olykor-olykor a férfi bátorítóan végig simított a vörös hajú boszorkány karján. Ric nehéz szívvel engedte el Lorennát, de megértette, hogy a nőre nagyobb szükség van a tervben, mint rá. Damon az ablakon bámult kifelé elgondolkozva. Rebekah kissé még mindig morcos volt, hogy ő nem mehet harcolni, egyébként Liam mellett üldögélt. Aki békésen pipázgatót olyan zen buddhista nyugalommal, ami általában jellemző volt rá. Utóbbinak Kol odadobta az eddig kezében görcsösen szorított kulcsot. Amit Liam még röptében elkapott.

• Én a helyedben nem engedném ki vagy, ha mégis akkor legyen veled Ann vagy Gabriel a közelükben talán nem kezd tombolásba – közölte semleges hangon Kol. Teljesen érdektelenek tetetve magát, ám mindenki átlátott rajta. Még Damon is észrevette mennyire fáj neki, hogy itt kell hagynia Cassie-t.

„Az lenne a legidevalóbb kifejezés, hogy nem élhetnek egymás nélkül.”

Jutott Damon eszébe a tegnap Kelantól hallott mondat. Mi van, ha igaz? Nem, teljeséggel lehetetlen! Hessegette el gyorsan a gondolatot az idősebb Salvatore.

• Indulhatunk? - kérdezte Damon szokásos gúnyos hanghordozásával.

• Már épp javasolni akartam – válaszolta Kol érzelemmentesen. Testvérei vetettek rá egy aggódó pillantást. Húga még szólásra is nyitotta a száját, hogy talán cserélniük kéne, ő megy és Kol marad, de két idősebb bátyja nemlegesen megrázta a fejét ezzel tudatva a szőke őssel, hogy most inkább foglakozzon a saját feladatával.
• Lorenna vigyelek? - kérdezte Elijh udvariasan.
• Hálás lennék érte – biccentett felé Lorenna. Az ős a karjaiba emelte a vörös hajú boszorkányt.
• Mire haza érek legyen behűtött whisky – vetette még oda Damon Ricnek és útnak indultak, hogy legyőzzék a boszorkányvadászokat. – Látom, jön velünk pár kutyus is – jegyezte meg az idősebb Salvatore mikor észrevette, hogy vagy két tucat hibrid követi őket.
• Fő szempont az óvatosság és a túlerő – vont vállat Nik. - Valamint nem fog ártani, ha tudják kivel állnak szemben.
• Ezt hívják nagyzási hóbortnak – mormolta Kol.
• Szerintem egészséges óvatosságnak – vágott vissza Nik. Örülve, hogy öccse megszólalt, akkor is, ha pont őt kritizálta vele.
• Mikor is érünk oda Lorenna? - vágta el a kibontakozni készülő vitát Elijah.
• Ilyen tempóban még olyan fél óra – felelte a vörös hajú boszorkány.

• Apa itt az idő – jelent meg Kellan házában Moira.
• Végre - sóhajtotta szórakozottan Kellan, aki eddig az egyik ablakból fürkészte az erdőt a múlton töprengve, de lánya megjelenésére kényelmesen leült a foteljába. - Örülök, hogy látlak kislányom – nézett egy szem gyermekére a fekete hajú férfi.
• Az érzés kölcsönös. Ami régen történt... - kezdte halkan Moira és mint mindig most is a hajával babrált.
• Az régen történt. Nem érdemes rajta rágódni – egyenesedet fel ültében Kellan. - Egyébként attól tartok végső soron nekem kell bocsánatot kérnem tőled.
• Úgy gondolom anya elvesztésével és azzal, hogy több mint ezer éve nem láttad őt eleget bűnhődtél – jegyezte meg Moira.
• Talán igen. De mégis szeretnék tőled bocsánatot kérni és szeretném, ha meghallgatnál, illetve… ragaszkodom hozzá, hogy meghallgass – jelentette ki kereken Kellan. Tudta már nem hallogathatja tovább ezt a beszélgetést, aminek már nagyon régen itt lett volna az ideje, de eddig, valahogy nem mert lépni.
• Akkor hát más választásom nem lévén hallgatlak – ereszkedett le a kanapéra Moira és lehetett látni rajta, hogy most valóban figyel és nem a semmibe bámul. Kellan pár percre a gondolataiba merült, hogy összeszedje mondanivalóját. Annak ellenére, hogy ezer év készült erre a beszélgetésre most hirtelen nem találta a szavakat.
• Anyád mikor rájött, hogy várandós veled szinte a föld felett lebegett. Én osztoztam ebben a boldogságban. Tudod, hogy ő volt a társam. Ha ő boldog volt én is, ha ő szomorú volt, akkor én is. Ez természetesen fordítva is igaz volt. Mielőtt megszülettél volna, akkor volt a látomása Cassie-ről és Kolról. Látott engem is benne. De én nem akartam elhinni, amit mond. Kételkedtem a szavába. Nem értettem, hogyan lehetek életben. Ő viszont elmondta, hogy Ayana tanítványa rossz útra fog térni. Megbontja az egyensúlyt. Habár ez nem érdekelt minket. Mégis valamilyen szinten a mi feladatunk lesz helyre állítani. Ironikus, hogy mi adjuk a természet egyensúlyának a felét a leszármazottunk, vagyis Cassie által, elvégre soha nem számította nekünk ez az egész. A másik fél pedig természetesen a rossz útra tért boszorkány egyik gyermeke lesz, aki társra talál majd a leszármazottunkban, akiben hasonló vér fog folyni, vagyis részben ő is vámpír lesz. Mert ő általuk a természet ostoba egyensúlya amit Esther felborította visszaáll a helyére a baba megfonatatásával – mesélte az akkor Cassandrától hallottakat Kellan.
• Úgy érted már helyre is állították – szólt közbe Moira. Kellan bólintott ő is észrevette, hogy valami megváltozott, a mágia rezgése határozottan más volt. Nem igazán hitte, hogy ezt Lorenna, vagy Sebastian, vagy bárki más észlelte volna. Most még nem, de majd a baba növekedésénél, a születésénél garantáltan és leginkább utána fogják érezni az erejét.
• Igen, igazad van. Cassandra megjósolta azt is, hogy ő bele fog halni a születésedbe. Nem akartam elhinni. Vakon reméltem azt, hogy fiúgyermeknek ad éltet és akkor minden rendben lesz. Így utólag belegondolva elkerülhetetlen volt a halála és, hogy én életben maradjak. Szóval szeretnék bocsánatot kérni, mert azt reméltem, hogy fiú leszel. Te ezerszer többet érsz bármelyik fiúnál kislányom. Ahogy a leszármazottaid is. Különösen Lorenna ő hasonlít a leginkább rád. Legalábbis az erejét tekintve mindképpen.
• Cassie viszont anyára ütött – szólalt meg Moira egy békülékeny mosoly kíséretében.
• Igen, ugyan olyan hirtelen haragú, mint édesanyád volt, bár megjegyzem, hogy Lorenna talán sokkal gyorsabban dühbe gurul, mint Cassie. Az viszont tényleg igaz, hogy Cassie végtelenül makacs és öntörvényű – mosolyodott el Kellan is.
• Azt azért hozzá tenném, hogy ezeket részben az apjától is örökölte. A kedvességét és a nyíltságát viszont tényleg tőled származnak Annabell által – nevetett fel halkan Moira. Most egyáltalán nem lehetett látni rajta, hogy mennyire megviselte az utóbbi ezer év, amit szellemként kellett eltöltenie. Ennek részben az volt az oka, hogy nem nézte a jövőt, mert szeretett volna édesapjára koncentrálni, ami sajnos jó szándéka ellenére pont most nem volt jó ötlet. - Cassie nemsokára itt lesz – vált hirtelen komollyá, mert egy pillanatra belenézett a lány jövőjébe csak, hogy megtudja mit is csinál most.
• Tudom – válaszolt Kellan csöndesen és a megnyugvást nem lehetett nem kivenni a hangjából.

Cassie mosolyogva nyitogatta a szemeit és álmosan Kol után tapogatózott. Amikor megérezte, hogy nincs mellette hirtelen felült. Még épp látta, amint egy levél leszánkázik az ős párnájáról. Cassie remegő kézzel utána kapott. Rossz érzés kerítette hatalmába. Lassan olvasni kezdte a levelet. Ez állt benne:

„Drága Cassie-m, amikor ezt a levelet olvasod, sajnos én nem leszek melletted. Tegnap reggel – mint ahogy az gondolom sejtetted - csak a fél igazságot mondtam el neked a megbeszélésről. Lorenna nemcsak azért hívott le engem, a testvéreimet, valamint Damont és Ricket, hogy közölje velünk a falu védelmének helyreállítását, hanem azért is, mert boszorkányvadászok ólálkodtak a határ környékén. Sebastian elkapta őket és ide is cipelte a mocskokat. Együttesen megszavaztuk, és úgy döntöttünk meg kell állítanunk a fenyegető veszélyt. Végtelenül sajnálom, hogy nem mondtam el ezt neked, de tudtam velem akartál volna jönni. És ha velem jöttél volna te váltál volna a legvalószínűbb célponttá, főleg most, hogy Esther rád uszította - valamilyen számomra érthetetlen ok miatt – a boszorkányvadászokat a túlvilágról. Én pedig nem éltem volna túl, ha valami bajod esik. Mert szeretlek téged, attól a pillanattól fogva, amióta egymásba ütköztünk Mystic Falls főterén és megláttam azokat a gyönyörű zafírkék szemeidet. Olyan mintha eddig csak léteztem volna, de melletted érzem magam igazán élőnek. Akármit mondasz is tudnod kell, hogy csak miattad lettem ilyen emberi. Az elmúlt ezer évben, vagyis kilencszázban érzelmek nélkül éltem. Csak te voltál képes kihozni belőlem, hogy kedves legyek meg az e féle szentimentális érzelmeket, gesztusokat. Szeretlek, a családom is háttérbe szorul mögötted. A tegnap éjszaka csodálatos volt. Amikor azt mondtad, hogy szeretsz én is ki akartam mondani, de nem voltam rá képes. De, ha haza érek, akkor megígérem, hogy azokba a szépen ragyogó szemeidbe fogom mondani. Csak ismételni tudom magam, hogy a szívem szakad meg az által, hogy nem lehetek melletted, amikor felébredsz. Tudom, hogy kicsit zabos leszel rám ezért. Amikor hazaérek mindent a fejemre olvashatsz. Sietek hozzád, amennyire tudok.

Ezerszer ölellek és csókollak a viszont látásig,

Kol

u.i. Remélem, tudod, hogy te vagy az életem.

u.i. 2.: A szöveg kicsit csöpögősre sikeredett bocs.”

Cassie sírva olvasta a könnyeitől homályosan látott sorokat. Amikor olvasta, hogy Kol szereti hevesebben kezdet dobogni a szíve. Viszont Kolnak igaza volt. Dühös volt, végtelenül. A lepedőt maga köré csavarva botladozott az ajtóhoz, ám amikor lenyomta a kilincset az ajtó nem nyílt ki.

• Azonnal nyissátok ki! - ütögette egyre erősebben az őssel közös szobájuk ajtaját. A kezei is sebesek lettek miatta. Sírva dőlt neki az ajtónak és neki támasztotta a homlokát, akaratlanul is tükrözve Kol reggeli mozdulatit. - Nyissátok ki, kérlek – suttogta halkan. Végül mérgesen nekivágta az ajtónak az asztalon lévő olvasó lámpáját. - Te hülye, ostoba, barom... – sorolta ordítozva a különféle jelzőket és közben mindent az ajtóhoz vágott, ami a keze ügyébe került.

• Úgy hallom Cassie felébredt – jegyezte meg Liam egy pillanatra kivéve a pipát a szájából.
• Nem gondoljátok, hogy... - kezdte bizonytalan hangon Ric.
• Határozottan rossz ötletnek tartom kiengedni – vágta el a mondani valóját Liam. Rebekah aggódva pillantott a férfira, de megnyugodott, mert a mellette ülő vámpír ezt sugározta magából. - Hallhatod, hogy tombol, félő, hogy minket kijátszva utánuk menne – tette hozzá sóhajtva Liam. Aki azon kezdett töprengeni, hogy vajon mit is fog tenni unokahúga, mert tudta, hogy a bezárt ajtó miatt most biztos a többi lehetséges kiúton töri a fejét és nyilván nemsokára talál majd megoldást. Damon túlságosan is leleményesen tanította őt, vagy a vérében van? Végül is mindegy, azt hiszem az lesz a legjobb ha kint is körülnézek, hátha… Liam gondolatait a lejövő kis csapat zavarta meg. Caroline karjában a kis Gabriellel, Elena és Ann jött lefelé csodálkozva és igencsak értetlenül.
• Miről beszéltek? Miért tombol Cas? És miért nem engeditek ki? - tette fel a kérdéseket harciasan Ann.
• Hol van Elijah? - kérdezte cérnavékony hangon igencsak aggódva Elena.
• És Nik? Nyilván Kol sincs itt. Nem kéne kiengedni Cassie-t? Mit csináltatok már megint? - zúdította rájuk Caroline is a kérdéseit. A kis Gabriel megszeppenve forgolódott a szőke vámpírlány karjaiban, félő volt, hogy nemsokára elsírja magát.
• Nyugodjatok meg. Elmentek elintézni a boszorkányvadászokat – jelentette ki jovális nyugalommal Liam.
• Mi?! - kiáltotta fel egyszerre Caroline, Elena és Ann. Gabriel pedig elsírta magát.
• Semmi baj kicsim, semmi baj, shh – kezdte el azonnal ringatni a kisfiút Caroline, de közben egy parancsoló pillantást vetett Ricre. Mivel úgy gondolta ő talán elmondja részletesen mi a fene folyik itt.
• Igazat mond – erősítette meg Liam mondandóját Ric. - Lorenna, Damon, Kol, Elijah és Klaus elmentek elintézni a boszorkányvadászokat.
• Csak így egy szó nélkül? És miért van Cas bezárva? - kérdezte sürgetően Ann.
• Nem szerettük volna felkavarni az érzéseiteket. Cassie-t pedig Kol zárta be – válaszolta Ric és beletúrta a hajába.
• Mi? Kol zárta őt be, de hát miért? - robbant ki Elenából a kérdés döbbenten.
• Csak amíg vissza nem jön. És Cassie a saját érdekében van bezárva – felelt kelletlenül a hasonmás kérdésére Rebekah. Még mindig ellenszenvvel viseltet Elena felé, de tudta meg kell őt szoknia, mert Elijah őt választotta. Caroline-t pedig egész megkedvelte. De akkor is Cassie-t szerette a legjobban leendő sógornői közül, mert sejtette, hogy testvérei mostani kapcsolatai örökké fognak szólni.
• Az lesz a legjobb, ha megreggeliztek. Én addig teszek egy sétát a kastély körül – állt fel a székéből Liam, akinek Elenáék leérkezése előtt egy igencsak valószínű eshetőség jutott eszébe Cassie következő lépéséről.
• Ahogy gondolod – bólintott rá Rebekah kedvesen és beparancsolta a többieket az ebédlőbe.

Cassie valóságos élő tornádóként végig rombolta a Kollal közös szobájukat, azonban lassan kezdte összeszedte magát. A szoba közepén térdelt a takarójába bugyolálva, amin erősen érződött az ős illata. Tudta nem hagyhatja el magát. Gyakorlatiasan végig gondolta, hogy mit tehet a jelen helyzetben. Kategorikusan nem volt hajlandó elfogadni azt, hogy be lett zárva. Tehát első lépésként gyorsan felöltözött. Kivett a szekrényből egy másik kabátot és felhúzta a csizmáját. Az ajtó felé nem tud kimenni ez nyilván való volt, ha ott ki is jutna nyilván ellenállásba ütközne. Második lépésnek látó erejét használva megnézte kit, vagyis inkább kiket hagytak itt bébi csőszködni. Rebekáh-t, Ricket és Liam bácsikáját. Szerencsére előbbi kettő lent volt a többiekkel. Hálát adott a sorsnak és a szerencséjének, hogy az ő szobája alatt a könyvtár van. Gyorsan az egyik franciaablakhoz sietett. Kinyitotta és vigyázva kilépett a párkányra. Biztos, ami biztos alapon becsukta maga után az ablakot, már amennyire tudta. Vett pár mély levegőt, letekintett a földre. Tudta, hogy a harmadik lépés igencsak meredek lesz. A szó legszorosabb értelmében. Gyerekjáték, végül is mit neki harmincméternyi ugrás? Bizakodó volt. Elvégre, ha kisgyerekként sikerült neki, akkor most is fog. Cassie méltóságteljesen felszegte az állát, vett egy mély levegőt, majd ugrott. Egy macska ügyességével érkezett talpra. Erről eszébe jutott házi kedvence, aki most Kellannál volt. Hirtelen tapsra lett figyelmes. Felkapta a fejét és szembe találta magát Liammel.

• Nagyon ügyes ugrás volt nem mondom. Nem hittem, hogy megteszed, de végül is mit neked a lehetetlen, nemde?- kérdezte Liam szája sarkában egy halvány mosollyal.
• Te nem érted, bajban vannak. Mi lesz, ha megölik őket? – kérdezte Cassie aggódva. Tudta, hogy nagybátyja most vissza akarja majd cipelni a kastélyba, de abból nem eszik úgy éljen! Ő aztán nem aggja könnyen, ha valamit a fejébe vesz.
• Lorennának adtam a véremből biztos, ami biztos alapon. Damon tud magára vigyázni. Az ősöket pedig nem tudják megölni te is tudod – mondta megnyugtatóan Liam és közelebb lépett unokahúgához.
• Azt hiszed nem találtak ki valamit? Majd pont a boszorkányvadászok fogják ölbe tett kézzel várni, hogy megöljék őket – sziszegte mérgesen Cassie.
• Bízz egy kicsit jobban Kolban és a többiekben – tette a lány vállára a kezét kedvesen a vámpír.
• Én bízok bennük. Tudnod kell, hogy sajnálom – motyogta Cassie. Liam nyelve hegyén volt a kérdés, hogy „Mit is?”, ám nem tudta feltenni, mert a lány egy hirtelen mozdulattal kitörte nagybátyja nyakát. Pont ahogy Lorenna szokta, ha mérges volt a férfira. Utána elszántan átfutott a parkon és bevetette magát az erdőbe.

Eközben Kol, Elijah, Nik, Damon és Lorenna már elérték a boszorkányvadászok rejtekhelyét, ami egy leromlott állapotban lévő ház volt. A hibridek is elhelyezkedtek és csak vezetőjük jelzésére vártak. Már előzőleg elhelyeztek egy Kellan által javasolt boszorkányvadászok erejét korlátozó kört. Amit Lorenna gyorsan megerősített.

• Azt mondod, mind itt vannak? - kérdezte Elijah a boszorkányt.
• Hellyel-közzel, igen. Bár attól tartok Williams nincs itt – felelte Lorenna kelletlenül. Pedig őt akarta a legjobban megölni, de most Maynarddal is beérte. Legalábbis egyenlőre mindenképpen.
• Sebaj, őt akkor, majd később intézzük el – legyintett Nik izgatottan. Élvezte a helyzetet, ő ugyanis szeretett nagyban játszani. Találékony volt és agyafúrt a tervek elkészítésében és nagyon várta, hogy megvalósítsák őket. Lorenna a varázslatok hibátlan kivitelezésért felelt. Elijah biztosította, hogy minden a terv szerint alakuljon. Damon és Kol pedig a lehetséges eshetőségeket latolgatták, miszerint, ha valami hiba csúszna a tervben, akkor ők voltak, akik a gyorsan életbe lépő új tervet biztosították.
• Most – szólalt meg Lorenna, mert kilépett egy őrszemként funkcionáló boszorkányvadász. Nik intett az egyik hibridnek, aki semmit nem teketóriázva gyorsan kitépte az őrszem szívét. A házban mozgolódás támadt.
• Mehetünk – intett Lorenna. Megrohamozták a boszorkányvadászok búvóhelyét. Az ősök, Damon és a hibridek nem igazán válogattak volt, akinek a szívét tépték ki, ha vámpír volt az illető, volt, akinek a nyakát törték ki boszorkányvadászok esetében. Némelyik „szerencsésnek” a feje röpült le. Nik igazán élvezte a körülötte kialakult vérfürdőt. Elijah harcközben fél szemmel Lorennát nézte, hogyha szükséges megvédje őt, ám úgy tűnt a vörös hajú boszorkány remekül boldogul. Lorenna a boszorkányok által olyannyira preferált agyrobbantó trükköt vetette be és közben a kezében lévő két kardal kaszabolta az ellenséget. Damon végre kitörhetett pár nyakat. Remek feszültség levezetőként szolgált neki. Kol szintén kitombolta magát, közben folyamatosan érezte, hogy mennyire is ideges és aggódót is, utóbbit Cassie-re irányult. Szinte kérdés nélkül és ilyen távolságból is megtudta mondani, hogy Cassie olyan fél órája ébredt fel, és ahogy előre megjósolta tombolt dühében. Nem értette honnan tudja, de biztos volt benne. Kol éppen két vámpírnak tépte ki a szívét egyszerre, amikor észrevette, hogy a mellette lévő Damonra hátulról akarnak lecsapni. Arrébb lökte a az idősebb Salvatore-t, így az ő vállába fúródott a Damon szívére irányuló tőr. Damon gyorsan kitépte a támadó szívét, még Kol kirántotta a vállából a tőrt.
• Kösz – vetette oda Damon az ősnek.
• Nincs mit – válaszolta Kol felhúzott szemöldökkel. Ezután vált válna vetve folytatták tovább a küzdelmet.

Cassie eközben tovább futott Kellan háza felé. De a vállába hirtelen éles fájdalom nyilallt és csak gyors reflexinek köszönhette, hogy nem ismerte meg közelebbről az anyaföldet. Az egyik öreg fára támaszkodva kapott oda egyik kezével a fájdalmas területre. Mikor elvette onnan a kezét és a szeme elé emelte, tenyere vértől csillogott.

• Te ostoba bolond – suttogta halkan Kolra és magára is gondolva. Kezdte érteni a Moirának feltett kérdésekre a válaszokat. - Elválaszthatatlan kötelék – Cassie megrémült nem tudta, hogy hozott létre akarata és ereje ellenére egy ilyen erős köteléket. De sejtette, hogy valamelyik őse lappang a háttérben, már csak az a kérdés, hogy pontosan melyik és mégis miért. Arra tippelt, hogy nagyanyja is tudott róla. Éppen ő ne tudta volna, elvégre ő a szerelem nagy szakértője?! - Miért nem szóltál? - kérdezte suttogva Kolra gondolva, ha a férfi elmondta volna tegnap, akkor most minden rendben lenne. Vagy a nagyanyja szólhatott volna a kötelékről. Csak megérdemelne ennyit, legalább egy rohadt szóval mondta volna, de nem tette. Arcán újra könnyek peregtek végig. Nem hibáztatta az ősvámpírt tudta, hogy őt csak a jó szándék és a féltés vezérelte. Viszont nagyanyjára nagyon dühös volt. De tudta, hogy meg fog neki bocsátani, mert a saját döntéseiért nem hibáztathat mást. - Nem tudok nélküled élni – mondta Cassie Kolra gondolva. Eszébe jutott az első találkozásuk, férfi mosoly, barna szemeinek lágy villanása, amint ránézz, a vigasztaló szavai, amiket a bálra vonatkozóan mondott, a Ric támadását követő aggódó ölelése, a Télköszöntő bálon a táncuk, az első csókjuk, a közös fürdés, az együtt töltött éjszaka. Újból erőre kapott. Összeszedte magát és tovább futott úti célja felé. Végre valahára megpillantotta a ritkuló fák között Kellan házát. - Moira – kiáltotta a ház elé érve. - Moira – kiáltotta újra és a ház előtt térdre borulva szívszaggatóan felzokogott. Tudta, hogy a szellem itt van az apjánál. Kellan sietve kijött a házból és a mellkasára vonva magához húzta leszármazottját.
• Minden rendben lesz – nyugtatta Cassie-t. Moira is melléjük lebegett.
• Nem! Papus hát nem látod, hogy nem tudok Kol nélkül élni?! Menstd meg őt, tudom, hogy képes vagy rá! Nem számít, mit kérsz cserébe! Csak tedd meg! – könyörgött zokogva Cassie.
• Be kéne mennetek – szólalt meg sürgetően Moira és gyanakodva körbenézett. Rossz érzése volt. Feléjük lopakodó sötét veszélyt érzett. - Apám!
• Máris – válaszolta Kellan és felkapva a továbbra is síró Cassie-t besietett a házba.
• Már vártam magukat – szólalt meg Mrs. White, közben a kandallóban lobogó tüzet a piszkavassal megkotorta. Kellan letette leszármazottját és a háta mögé tolta a lányt.
• Maga meg, hogy jött be? - kérdezte számon kérően a nőt Kellan. Cassie amint meglátta a nőt mindent megértett. Ő is boszorkányvadász. Moira idegesen forgolódott, ugyanis nagyon nem tetszett neki a helyzet alakulása.
• Nem csukta be a hátsó ajtót. Az volt régen a cselédbejáró, nemde? Igazán méltóságomon alulinak tartom, hogy ott kellett bejönnöm, de a cél érdekében mindent – közölte negédesen Mrs. White.
• Maga? - csuklott el Cassie hangja.
• Igen, Miss Doyle. Boszorkányvadász vagyok. Azt hittem egy olyan erős látó, mint maga legalább rájön. Azonban ön csak most jött rá. Kár, de végül egész idáig mélységes megelégedésemre is csak gyanakodott nemde? Egy olyan remek emberismerő, mint maga nem jött rá – csóválta meg a fejét Mrs. White.
• De miért? - kérdezte Cassie, ám amint feltette a kérdést már tudta is a választ.
• A nagyanyja megölte a férjemet. A fiam szövetkezett Estherrel. Segítünk neki megölni a gyerekit, ő pedig segít megölni magát. Hát nem remek egyesség? - mosolyodott el Mrs. White, aki valójában Mrs. Williams volt.
• Megölte a kis Gabriel szüleit...
• Igen, de feltétlenül úgy kellett intéznem, hogy legalább az egyikük akkor haljon meg amikor a kis barátnője oda ér, de én ne kerüljek gyanúba. Nekem elhiheti, hogy tökéletes kivitelezés volt. Az áldozat már nem tudott beszélni, Holly-nál pedig beindult az átok. Tudtam, hogy egyből magához fog rohanni segítségért. Annyira kiszámíthatóak egyesek – csóválta meg ismét a fejét, ezúttal sajnálkozást tettve. - Csak azt sajnálom, hogy a kisfiú éltben maradt. Ő lett volna a pont az í-re – tette hozzá és álmodozva elmosolyodott. Cassie elméjét teljesen ellepte a vörös köd. - Na, de lényeg a lényeg. A fiammal együtt meggyengítettük a falu védelmét. Lorenna pedig futott haza, szárnyai alá csapva magát és az új kis barátait. A sors különös fintorra volt, hogy ők pont az ősök.
• Maga manipulatív vén szuka, törtető ribanc... - eset volna neki puszta kézzel Cassie, ám Kellan átkarolta a vállát is visszatartotta leszármazottját. Aki próbált nem a fejéhez kapni, mert iszonyú fájdalom nyílalt bele.
• Miss. Doyle tudhatná, hogy hízelgéssel nem megy nálam semmire – legyintett egy kihívó vigyorral Mrs. White. Tudta már nem kell sok a lánynak és akkor Kellan nem tudja, majd megállítani ő pedig elintézi egyszer és mindenkorra.

Rebekah csodálkozva találta meg Liam testét, aggódva bevonszolta a szalonba és a többiekkel kiegészülve várta, hogy felébredjen és elmondja mi is történt vele. Nem hallotta Cassie mozgolódását, de úgy gondolta biztos feladta a tombolást. Remélte Liam minél előbb magához tér és akkor vihet fel reggelit Cassie-nek. Liam tőle szokatlan módon hangosan káromkodva tért magához, mindent és mindenkit szidva.

• Ki törte ki a nyakad? - szólt közbe Rebekah türelmetlenül. Nem akart ilyen hangot megütni a férfival szemben, de ez az ügy nem tűrt halasztást. Egyébként tényleg bosszantó volt, hogy az első úgymond randijukon a férfi máris ideiglenesen meghalt. Ez az én formám.
• Ez valami családi vonás lesz vagy mi? Először Lorenna és most már Cassie is?! - fakadt ki méltatlankodva a maghoz tért vámpír. Mindenkit elképesztve mondandójával és heves viselkedésével, ami tőle szinte teljesen ismeretlen volt. Amennyire húga heves volt, ő annyira nyugodt. Most mégis nehezére esett megőrizni rendíthetetlen hitt lelki egyensúlyát.
• Azt akarod mondani, hogy Cassie törte ki a nyakad? De hisz ő a szobájába van bezárva – tagadta rögtön Elena.
• Ki ugrott – legyintett idegesen Liam. Most jött rá, hogy valóra vált önbeteljesítő jóslata miszerint a lány ki fogja törni a nyakát. Az egyetlen jó ebbe, hogy nem kellet megigéznie őt.
• Harminc méter magasból? - hitetlenedet Caroline, neki vámpírként semmi nem volt ez a pár méter, de Cassie ember, akkor mégis hogyan...
• Ostobaságokat beszélsz Liam. Egy ember nem képes ilyesmire a nélkül, hogy minimum el ne törje valamelyik testrészét – csóválta meg a fejét kételkedve Rebekah és aggódva nézett a vámpírra hátha annak jobban megártott az ideiglenese halál, mint azt eddig hitte.
• Ez nem ostobaság Rebekah, hanem nyilvánvaló tény. Ahogy az is, hogy Lorenna ezért meg fog ölni – közölte szárazon Liam és kezeibe temette a fejét. Tudta, hogy Cassie Kellanhoz futott és remélte, hogy a férfi jobban vigyáz majd a lányra, mint ő.

• Mit csinált Midnighttal? - kérdezte Kellan. Mivel megkérte felesége egykori házi kedvencét, hogy figyelje a konyhát. Biztos, ami biztos alapon.
• Csak nem a kis házi kedvenc? Leszúrtam őt a konyhában, bár annak a dögnek sikerült megkarmolnia előtte – fintorodott el Mrs. Williams. Cassie ezt hallva, ordítva akarta rávetni magát a nőre. Valahogy kiszabadult Kellan szorításából és a nő felé vetette magát. Aki csak erre várt meglendítette a kezében tartott piszkavasat és a lány felé szúrt vele, ám nem őt találta el, hanem Kellant. Aki óvó ölelésébe vonta leszármazottját.
• Midnight – sikította Moira, a párduccá vált védelmező kedvenc vérzett ugyan, de ennek ellenére szinte vámpír gyorsasággal vetett rá magát a boszorkányvadászra és átharapta a torkát.
• Moira gyógyítsd meg – szólt rá a szellemnőre remegve Cassie őse mellett térdelve.
• Már nem tudom és nem is tehettem volna – utasította vissza Moira és leguggolt melléjük.
• De hát miért? – kérdezte kétségbeesetten Cassie. Ekkor újra fájdalmas szúrást érzett a bal vállában, szinte közvetlenül a szíve mellett, de nem tudta felfogni mi is történik, hanem egyre csak azt remélte, hogy Moira megmenti Kellant.
• A sorsa bevégeztet – közölte Moira.
• Nem ezt akartam, nem akartam, hogy meghaljon – zokogta Cassie és ráborult Kellan mellkasára, így nem láthatta, hogy a férfi szellemalakja feltűnik a kanapé mellett.
• Menj, segíts nekik– formálta felé némán Moira. Kellan szelleme bólintott és eltűnt. Cassie pedig elájult a vérveszteségtől és a fájdalomtól.

A támadó csapat már közben végzett a boszorkányvadászok felével, de azok csak nem akartak fogyni. Végül mikor már csak pár boszorkányvadász volt hátra megjelent James Maynard, elegánsan és higgadtan. Mintha nem is épp az ő embereit mészárolták volna halomra. Pár szót elmormolta mire a szobában tartózkodó természetfeletti lények a fejükhöz kapva estek össze. Az ősök, Damon és Lorenna azonban tartották magukat. Nem akarták megadni azt az élvezetett az ellenségnek, hogy térdre borulnak ellőtte.

• Örülök, hogy eljöttek meglátogatni – jegyezte meg duruzsolva Maynard.
• Volt már jobb üdvözlésben is részünk – vágta rá nehézkesen Nik.
• Ezt elhiszem. Lorenna micsoda öröm önt újra látni, a kedves és igencsak csinos unokáját véletlenül nem hozta magával? – kérdezte behízelgő hangon Maynard a vörös hajú boszorkányt. Kol és Damon dühösen felmordultak, de ekkor egy erősebb fájdalom hullám érte őket.
• Dögölj meg – sziszegte neki a fájdalommal küszködve Lorenna.
• Micsoda modortalanság ez Lorenna és én csak udvariasan érdeklődtem Miss Doyle után – simított végig a nő arcán. A boszorkány válaszként a szeme közé köpött. Pofon lett a jutalma, amitől oldalra vágódott, ráesett a karjára, ami eltört, a pofontól eleredt az orra vére és felrepedt a szája. Az ősük és Damon próbáltak segíteni neki, de a fájdalom egyre erősödött és szinte megbénultak. Sejtették, hogy nem egyedül teszi ezt a férfi, mert bár erős, ennyire azért mégsem. Nem tudhatták, hogy Esther segíti a boszorkányvadászt a túlvilágról.
• Szomorú, de emlékszik egyszer már elmondtam magának, hogy milyen jó boszorkányvadász lenne magából, ehelyett maga kitart ősi cselekedetei és elvei mellett – csóválta meg a fejét szánakozva. – Melyik is az unokája társa? Tudja Esther elsődlegesen a legidősebb fiúval és a hasonmással akar végezni, de mi veszélyesebbnek tartjuk Miss. Doyle párját. Ezen igazán nem fogok összeveszni vele, szóval megegyeztünk. Elvégre igazán nem hagyhatjuk, hogy nem hagyhatjuk, hogy az unokája révén a helyére billenjen az egyensúly. Nem igaz? – biccentette félre a fejét a boszorkányt kérdezve és szemügyre vette a szinte előtte heverő vámpírokat is. Akiket roppantul idegesített ez a kiszolgáltatott érzés és remélték, ha már ennyire utalgat Cassie-re akkor nem támadtatta meg az embereivel őt és a többieket a kastélyban. Nem tudták, hogy a férfi nem Lorenna, hanem Esther unokájára céloz mondandójával. – Damon Salvatore? Hát ez igazán pompás meglepetés – ütötte össze a tenyerét elégedetten. – Szeretné követni Annabellt? Tudja, ezen könnyen segíthetünk – és belevágta a férfi gyomrába a sétapálcáját. Még nem akarta megölni. – De bocsássanak meg elkalandoztak a gondolataim, szóval melyikük is, Kol? Nyilván maga, elvégre a múltkori találkozásunk után teljesen összeroppant – állt meg Kol előtt és rántotta őt felé a hajánál fogva. Az ősnek annyi ereje sem volt, hogy megharapja Maynardot, pedig annyira szerette volna széttépni a fickót, mint még eddig soha. - Tudja, de miket is beszélek nyilván nem tudja, hogyha magát megölöm akkor megölöm a kis Cassie-t is? - a felismeréstől Kolnak hatalmasra tágultak a szemei. A többiek és ő is szinte egy szempillantás alatt értettek meg mindent. Nik rájött, hogy Kol emlékeit valaki kitörülte, hogy ne tudja összerakni a lélekkötés elemeit. Elijah megértette, hogy Maynard nemcsak képletesen érti a társ szót, amikor öccséről és Cassie-ről beszél, hanem szó szerint. Damon most fogta fel, hogy Kellan tényleg úgy gondolta azt, amit mondott. Mert nem élhetnek egymás nélkül a kötelék miatt. Kolnak közben eszébe jutott, hogy megharapta Cassie-t, később pedig adott neki a véréből. A lelkük össze van kötve, akkor, amit látott az nem rémálom volt, hanem látomás. Egy a lelkük, egy az erejük és egy... az életük is. Ha ő meghal, akkor Cassie is meghal, csakhogy mivel a lány ember nem fog feltámadni... csak ő. Egyedül az örökkévalóságon át. - A legjobbat még nem is mondtam, de inkább nem lövöm le a poént Cassandra megteszi, majd a túlvilágon, vagyis elárulja Cassie-nek. Moira meg biztos megosztja magával, bár kérdéses. Szerintem minden bizonnyal hagyj egy kis időt magának, hogy megeméssze, Miss. Doyle lesújtó halálát és után elárulja. De lehet, hogy megkíméli magát. Úgy hallottam nála soha nem lehet tudni. Adja át neki üdvözletem – vetett az ősre egy fölényes mosolyt Maynard és kissé eltévesztve a célt Kol szíve mellé szúrt. Az ősnek olyan érzése volt, mintha valaki távolról egyre csökkentené az varázslat hatását rajta és amikor a boszorkányvadász éppen helyre akarta hozni tévedését. Kol hirtelen a szemközti falnak vágta és amikor Maynard újra varázslathoz folyamodhatott volna a semmiből megjelent Kellan Lorenna egyik kardját felvéve levágta a boszorkányvadász fejét.

• Majdnem elkéstem. Az időzítésem már nem a régi – törölte meg a homlokát Kellan. A hibridek eltüntették a maradék boszorkányvadászt, Damon Lorennához sietett, hogy megnézze mi van vele. Elijah és Nik pedig Kolhoz. A fiatal ős fejében csak úgy száguldoztak a gondolatok. Tudta, hogy Cassie nem szándékosan hajtotta végre a lélekkapcsolást. Érezte Cassie fájdalmát, hogy valami szomorú érte őt és minél előbb mellette akart lenni.
• Kellan, hogy kerülsz ide? - kérdezte Kol és megköszörülte a torkát, mert nem találta hirtelen a hangját. Rövid idő alatt tudott meg túl sok sokkoló információt. A sebe szerencsére már kezdett beforrni, így minden gond nélkül felállt.
• Én? Moira küldött. Egyébként ezer éve nem voltam az erdőn kívül. Igazán különös – nézett körbe Kellan, mintha valami érdekes dolgot fedezett volna fel. Közben Lorenna és az őt támogató Damon is oda vánszorogtak melléjük.
• Szerintem az lenne a legjobb, ha Cassiért mennél. Nem kétséges, hogy megtalálod őt, egyébként a házamban van – fordult Kol felé Kellan.
• Vele megyek – szólalt meg Nik.
• Igen, igen az lesz a legjobb – bólintott Kellan egyetértően. A két ős gyorsan elsietett.

• Hogy jöttél ide? - kérdezte akadozva formálva a szavakat Lorenna. Bár Damon adott neki a véréből a fájdalma még nem csökkent csak fokozatosan.
• Az átok megtört – tárta szét a kezeit Kellan.
• Értem – bólintott Lorenna. Így is gondolta, ám nem tudta, hogy az átok miért csak most tört meg elvégre Cassie és Kol már Mystic Fallsban egyesültek. Vagy nem? Végül is mindegy az a lényeg, hogy most már minden rendben lesz.
• Én viszont nem. Nem arról volt szó, hogy csak akkor törik meg az átok, ha fiú leszármazottad születik? - csattant fel Damon. Elijah támogatóan átkarolta Lorennát, az idősebb Salvatore helyett, aki mérgében elengedte a nőt.
• Sajnálom, hogy tegnap megvezettelek téged Damon. De tudnod kell, hogy Cassie érdekében tettem. A boszorkányvadászok nem hagyták volna életben – vallotta meg tetteinek indító okát Kellan.
• Igen, tudom! Nem vagyok hülye! Értem, hogy a látó ereje miatt meg akarták ölni, de ez nem magyarázza meg a fiú leszármazottat – folytatta indulatosan Damon.
• Damon, hallottad mit mondott előbb Maynad? Vagy nem? Cassie és Kol lelke összekapcsolódott. Elválaszthatatlan kötelék van közöttük. Te is tudod, hogy ez a legerősebb mágia által létrejött kapocs. Cassandra megjósolta – felelte Kellan sóhajtva.
• Mire akar célozni? - kérdezte Elijah udvariasan.
• Az összekapcsolásnak három szakasza van. Amikor az egyik vért vesz a másiktól, amikor a másik vesz vér az előbbitől és végül az egyesülés. Egyébként arra akarok célozni, hogy Damon nem tud számolni. Cassie sohasem volt koraszülött, majdnem pontosan kilenc hónapra született. Tény, ami tény, hogy nagyon pici kisbaba volt – jegyezte meg kedvesen Kellan.
• Azt akarod mondani... de ez lehetetlen... - suttogta Damon elképedve. Lorenna lehajtotta a fejét mikor meglátta a vámpír kék szemei elkerekednek a felismeréstől. Elijah sejtette, hogy Cassie rendkívüli emberileg, látóként, de legvadabb álmaiban sem gondolta volna, hogy ő Damon Salvatore vér szerinti lánya. Pedig így visszagondolva teljesen nyilvánvaló. A szemei, amik ugyan olyanok, mint Damonnak, a beszéd stílusa, amit egyszerű neveléssel nem lehet megkapni, ezt örökölni kell.
• Nem. Nem lehetetlen. A szívedben eddig is a lányod volt, most már tudod, hogy vér szerint is az. Az ösztönös apai szeretetted, amit felé érzel és ő gyermeki feltétlen szeretete feléd. Cassie soha nem hazudik elfelejtetted? Még gyerekként sem. Apának hívott téged, mert te vagy az apja. Te és nem más. Ahogy az ő gyermekének Kol lesz az apja. Az átokhoz nem kell feltétlen a születés elég a fogantatás is – magyarázta Kellan türelmesen. Damon szinte megnémult döbbentében. Túl sok volt ez neki egyszerre. Nem elég, hogy Annabell nem volt képes elmondani nekem, hogy Cassie vér szerint is a lányom, hanem ezzel szinte egy időben kell megtudnom, hogy Kol lesz a leendő unokám apja. Valami fantasztikus meglepetés még a mai napra?
• Úgy érted Cassie-nek és Kolnak gyermeke lesz? - kérdezte Elijah hangot adva elképedésének. Egyik ámulatából a másikba eset, pedig ő aztán nem nagyon szokott meglepődni semmin.
• Nem figyeltettek? Maynard is megmondta. Nem hagyhatta, hogy megszülessen Esther unokája, aki meghozza az egyensúlyt a természetfölötti világban. Esther bontotta föl és az ő leszármazottjának kell vissza billenteni. Egy olyan személy segítségével, akiben vámpírvér folyik, bár részben ember, vagyis Cassie – folytatta Kellan a mondandóját.
• Akkor most te... - kezdte Lorenna érdeklődve.
• Igen távozom. Tudod, amikor megszülted Annabellt reménykedni kezdtem. Cassie születése pedig valóságos csoda volt. Tudtam, hogy nemsokára beteljesedik Cassandra jóslata. Amikor telefonáltál, hogy Cassie megtalálta a társát tudtam, hogy már csak idők kérdése a halálom. Javaslom, kérj bocsánatot Cassie-től amiért nem mondtad el neki azt az apropót, hogy neki is lehet gyermeke egy vámpírtól. De most, ha megbocsátotok, mennem kell. Cassandra már több mint ezer éve vár rám. Nem várakoztathatom tovább - mondta. Intett nekik, majd végre boldogan távozott szerelméhez, aki már nagyon várta őt a túlvilágon.

Kol és Nik sebesen szelték az utat Kellan háza felé. Nik meg akart kockáztatni egy kérdést, de inkább nem tette, mert nem akarta, hogy öccse még jobban kibukjon. A házhoz érve vér szagát érezték. Köztük volt Cassie vérének illata is. Valósággal berobbantak a házba.

• Cassie az emelten van. Elláttam a sérüléseit és most alszik – fogadta őket Moira. Kol kettesével véve a lépcsőfokokat felsietett. Nik lent maradt. - Örvendek a találkozásnak Nik – biccentett a hibrid felé.
• Cassandra és Kellan lánya? - érdeklődte Nik és bement a nappaliba. Moira követte őt. A hibrid észrevette, hogy minden csupa vér. Az egyik Kelan vére volt, a másik... - Mrs. White?
• Boszorkányvadász volt. Midnight megölte – válaszolta Moira.
• Értem – bólintott Nik és a kanapén összegömbölyödött macskára nézett. - Tulajdon képen mi történt? - kérdezte és leült a kanapéra Midnight mellé.
• Cassie kiugrott a szobája ablakán és ide jött. Nem voltunk elég figyelmesek és Mrs. White, aki nem volt más, mint Mrs. Williams beosont a házba. Felbosszantotta Cassie-t, aki erre neki akart ugrani. Apa szerencsére megvédte őt, és mint már mondtam Midnight megölte Mrs. White-ot – felelte Moira. Ezúttal megpróbálván tisztán a lényegre szorítkozni, így a nagy koncentrálásban, hogy minden fontos részletett megosszon a hibriddel elhagyta a szokásos rébuszokban beszélő dolgot. Ez csak akkor fordult elő vele, ha azt akarta, hogy mások tényleg megértsék azt amit mond és ne csak találgassanak.
• Kellan úgy tudott nekünk segíteni, hogy... – hagyta érdeklődve függőben a mondatott Nik.
• Szellemként nincs távolság, még boszorkányként van. Most már anya mellett van ő is – válaszolt Moira.
• De nem meg volt átkozva?
• Az átok megszűnt.
• Csak úgy? - hitetlenkedett Nik.
• Nem, dehogy is. Teljesen nyilvánvaló okból – válaszolta neki Moira. - De lenne egy javaslatom miszerint most az lesz a legjobb, ha felhívod a kastélyban lévőket és elmondod nekik a híreket.

A hibrid megfogadva a szellemnő tanácsát tárcsázta Caroline-t.

• Nik? Jól vagytok? Ugye nem eset bajotok? Cassie? – zúdította Nikre aggódva a kérdés özönét Caroline.
• Mind rendben vagyunk, a boszorkányvadászoknak vége. Én és Kol Kellan házában vagyunk, a többiek szerintem lassan ott lesznek a kastélyban. Kol egyébként felment Cassie-hez, aki szintén itt van – felelte a hibrid megnyugtatóan. Kellan halálát inkább nem említett, ahogy a Cassie-vel történeteket sem, de a szőke vámpírlányt nem volt könnyű átverni.
• Mi történt Cassie-vel? És miért vagytok Kellan házában? – kérdezte számon kérően Caroline.
• Csak Cassie miatt jöttünk ide. Nemsokára mi is a kastélyban leszünk – válaszolta Nik. Caroline végre megkönnyebbült.
• Csak, hogy tudd, nagyon mérges vagyok rád! El sem tudod képzelni milyen érzés volt, amikor Ric közölte, hogy elmentettek boszorkányvadászokat ölni. Várj csak, ha vissza jössz elbeszélgetünk azokról a dolgokról amiket nem titkolunk egymás elől – tette hozzá Caroline mérgesen, mert eszébe jutott a reggeli dolog.
• Sajnálom, de úgy gondoltam szeretnél Gabriel mellett maradni – felelte a hibrid bűntudatosan.
• Igazad van, de akkor is szerettem volna tudni – válaszolta Caroline kedvesen és minden haragja elszállt.
• Nemsokára találkozunk – búcsúzkodott Nik és letett a telefont.

Kol eközben bement abba a szobába, amiből Cassie szívdobogását hallotta. Szerelme az ágyon aludt. Sápadt volt és a válla be volt kötve. Az ősvámpír ledobta kissé megviselt bőrdzsekijét az ágy végébe és leült az ágy szélére. Megsimogatta Cassie arcát és végül megcsókolta őt. Mire a lány szemei először megrebbentek, majd kinyíltak. Cassie hevesen magára húzta az ősvámpírt és megkönnyebbülten magához szorította. Mikor szétváltak akkor pofont kevert le Kolnak, amennyire az erejéből telet. Majd mielőtt akár Kol csak reagálhatott volna, megcsókolta az őst.

• Ezt nevezem én fogadtatásnak – mormolta Kol elképedve.
• Mit vártál? - kérdezett vissza Cassie, ám szája sarkában mosoly bujkált.
• Nem voltak nagy igényeim, de reméltem, hogy a biztonságot adó kastélyban maradsz – döntötte homlokát a lányénak az ős.
• Hiú ábránd - rázta meg a fejét Cassie.
• Sejthettem volna. Ugye tudod, hogy sajnálom, mert nem mondtam semmit a boszorkányvadászokról? – ölelte meg Cassie-t a derekánál fogva, aki Kol nyakát karolta át.
• Tudom, azért már a leveled után kidühöngtem magam.
• Nem értem. Akkor nem ezért kaptam a pofont? – kérdezte homlokráncolva Kol. Tudta, hogy megérdemelte pofont csak nem értette miért is kapta. A dühöngős részt nem eset nehezére elképzelni. A képzelgésétől egyébként a valóság sokkal rosszabb volt.
• Képes voltál bezárni a szobánkba, ennyit igazán megérdemeltél – vont vállat Cassie.
• Remélem már nem haragszol most már – csókolt bele a lány nyakába.
• Nem és ez a te nagy szerencséd – húzta fel az ősvámpírt a hajánál fogva, hogy a szemébe tudjon nézni.
• Megsérültél miattam – mormolta Kol bűntudatosan és óvatos csókokat hintett Cassie sérült vállára és a szíve melletti bekötözött részre.
• Már tudod a köteléket igaz? – kérdezte Cassie az ős barna szemeibe nézve.
• Te mikor jöttél rá? – válaszolt kérdéssel a kérdésre Kol.
• Amikor ide futottam. Sajnálom én nem akartam…
• Shh – tette mutatóujját Cassie ajkaira. – Semmi gond. Ez csak azt mutatja, hogy összetartozunk.
• Nem haragszol?
• Soha nem haragudnék rád – csókolta meg Cassie-t az ős.
• Kellan meghalt miattam – szipogott fel a lány bánatosan.
• Nem láttam, hogy ellenére lenne – nyugtatta kedvesét Kol.
• Te láttad őt? – hökkent meg Cassie.
• Viccelsz? Ő mentett meg – felelte Kol. Mindkettőnket, gondolta az ős. - Azt hiszem most már boldog, hogy újra Cassandrával lehet. Legalábbis szerintem.
• Kol, ha már megint ennyire ránk jött ez az őszinteségi mánia múlt alkalommal nem mondtam el valamit. Tudnod kell, hogy azért nem mondtam, mert anya még kiskoromban megkért rá. Damon az apám – szólalt meg Kol barna szemeibe nézve, akinek szeme se rebbent az elhangzottakra.
• Veled kapcsolatban semmi sem lep meg – monda Kol szórakozottan. Amikor Maynard Damonhez beszélt már kezdte sejteni a dolgot. – Megértem anyukád indokait hidd el – nyugtatta meg kissé zaklatott kedvesét.
• Menjünk haza – sóhajtotta Cassie megnyugodva.
• Igen, menjünk – szólalt meg Kol, de nem szállt le kedveséről. – Cassie?
• Igen Kol?
• Szeretlek téged, Cassie. Nem érdekel, hogy Damon az apád. Csak te számítasz nekem – mondta lágyan az ős lány gyönyörű zafírkék szemeibe nézve.
• Én is szeretlek, Kol – válaszolt Cassie mosolyogva. Az ősvámpír gyengéden még közelebb húzta magához, majd finoman és lágyan megcsókolta szerelmét, akire tudat alatt ezer éve várt már.

Valahol Londonban

• Nos, remek terv volt – jegyezte meg Esther csípősen.
• Még nincs minden veszve – válaszolta csöndesen Arthur Williams.
• Helyre állították az egyensúlyt, elválaszthatatlan kötelék van közöttük és még boldogok is, hát hogyne lenne minden veszve? – kérdezte kiakadva Esther. – Pedig nem érdemlik meg, egyikük sem – célzott gyerekeire az ősboszorkány.
• Lehet, hogy az embereim meghaltak, de én még élek – felelte Arthur.
• Ez most bíztatás volt?! – nézett rá mérgesen Esther.
• Inkább tény.
• Remek, és ha az emberinek nem sikerült, akkor magának biztosan fog – jegyezte meg cinikusan Esther.
• Miért is ne? Csak időre van szükségem – válaszolta hűvösen Arthur.
• Legyen, elvégre most annyi ideje van, amennyit csak akar! Hozza helyre a ballépését! – vágta rá Esther és továbbra is dühöngve terve rossz végkimenetele miatt újra vesztesként távozott a túlvilágra.

VÉGE AZ ELSŐ ÉVADNAK