20. fejezet

Remélem tetszeni fog a fejezet, még kettő van hátra és vége az évadnak :D Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok minden kedves olvasómnak :)

Kimondott, valamint elhallgatott érzések és tények

"Az emberek nem tudnak titkot tartani. A szemükből, a szavaikból, minden rezdülésükből, a pórusaikból szivárog szörnyű titkuk. Csak idő kérdése, hogy kiderüljön minden." Sigmund Freud

• Szia, papus – mosolygott rá vissza Cassie. – Ők itt Kol és Nik – mutatta be a két őst. – Ann-t ismered.
• Örvendek a nevem Kellan – rázott kezet szívélyesen minkét férfival Cassie őse. Kellan harminc év körülinek nézett ki. Rövid fekete haja és barátságos barna szemei voltak. Az érkezettek felakasztották kabátjaikat a fogasra.
• Egy teát? Vagy esetleg süteményt? – kérdezte jó házigazdához mérten vendégeit Kellan és közben beterelte őket a nappaliba. – Remélem, maradtok ebédre – mondta, mert ritkán volt társasága és igazán örült a látogatóknak. Az ősökkel amúgy sem volt még alkalma beszélgetni és ez remek alkalomnak ígérkezett. Valamint nem utolsó sorban szerette volna megismerni leszármazottja társát. Damon-től sok mindent hallott tegnap az egész Mikaelsson családról, igaz sejtette, hogy a fele csak a vámpír utálatát tükrözte kicsit sem finomkodva. Látta rajta mennyire bosszantja a vámpírt, hogy Cassie ennyire könnyen megbarátkozott az ősökkel – ami egyébként teljesen érthető volt – és egyszerűen foggal-körömmel akarja óvni a lányát. Közben nem veszi észre, hogy ezzel csak eltávolodnak egymástól. Remélte, hogy még sikerülni fog a mindig is feltétlenül közöttük lévő bizalmat visszaállítani. Ő mindenesetre erősen fog próbálkozni azért, hogy sikerüljön, mivel sejtette, hogy Damon még a mai nap folyamán újabb látogatást tesz nála, csak ezúttal nem add majd neki semmilyen alkoholt, mert a vámpír mostanában mintha a szokásosnál is jobban rákapott volna. Részegen meg nem bizonyult valami jó beszélgető partnernek.
• Papus, a kis Gabriel beteg. Lázas – közölte lényegre törően Cassie, mikor leült a kanapéra, mivel tudta, hogy azért egy kis beszélgetés nem fog ártani és látta mennyire kíváncsi is a két ős. Kellan pedig szokása szerint mindig kapható volt egy kis tanácsadó beszélgetésre. Cassie tudta, hogy tegnap Damon is itt járt, mivel általában ősének panaszolja el a sérelmeit, aki meghallgatja őt és próbálja a helyes útra terelni a vámpírt. Egyébként Cassie egyik oldalára Kol, ült a másikra pedig Nik. Ann várta az ilyenkor szokásos sütemény adagját, addig is a kandalló előtt fekvő Midnightot simogatta, aki haza tértük óta itt volt elszállásolva. Cassie-t érdekelte, hogy miért is, de nagyanyja nem volt hajlandó megindokolni, ő még azt gondolta, hogy akkor talán az ősének van szüksége Cassandra egykori házi kedvencére. Kellan közben már ment is a konyhába a beígér édességért és teáért.
• Értem. Ez igazán sajnálatos, ahogy az is, ami vele történt. Mielőtt elmentek, majd adok pár különleges keveréket. Holly, hogy viselte az átváltozást? – kérdezte visszaérve vendégeihez. Ann rá is vetette magát a csokis, habos szeletre, Kol is kiszolgálta magát belőle.
• Egész jól – válaszolt Nik, mint a téma szakértője. Szeme sarkából öccsére és Ann-re nézett és elvigyorodott, mivel mindkettőnek csupa csoki és hab lett az arca. A két maszatos arcú elnevette magát egymás látva és nem értették min is mulat annyira a másik.
• Ann gyere ide légy szíves – kérte a kislányt sóhajtva Cassie és leemelt a tálcáról egy szalvétát. Ann kényelmesen beült Cassie ölébe és fintorogva tűrte, hogy megtöröljék az arcát. Cassie miután megtisztította Ann arcát, Kol felé fordult és az ős arcát is megtisztította egy másik szalvétával. Amit az ősvámpír is fintorogva tűrt. Nik észrevétlenül csinált róluk egy képet. Úgy néztek ki, mint egy kis család. A hirtelen haragú - aki most inkább volt gondoskodó - anyuka, az örök gyerek apuka és a nagyszájú kislány. Kellan mosolyogva nézte, ahogy leszármazottja milyen gondoskodóan bánik az ősvámpírral és Ann-el. Bár utóbbi nem volt nagy újdonság. Remélte, hogy ők boldogabbak lesznek, valamint több idő adatik, majd nekik, mint neki és Cassandrának. Bizakodó volt. Ugyanis felesége megjósolta és ő sohasem tévedett. Nagyon szerette volna már látni, de azért, mert nem láthatja, csak önmagát hibáztathatja. Ha akkor nem mondja azt, amit, talán minden másként alakult volna. De legalább Cassie-nek van esélye a boldogságra és ő segíteni fog neki. Legyen bármekkora is az ár.
• Teát? – kérdezte Kellan megtörve a kialakult csendet.
• Köszönöm – fogadott el egy csészével Nik. Ann még jobban befészkelte magát Cassie ölébe és kinyújtotta a nyelvét Kolra úgy, hogy az idősebb lány ne vegye észre. Az ősvámpír - méltón önmaga hírnevéhez - szintén kinyújtotta a nyelvét. Addig Cassie is elfogadott egy csésze meleg teát és próbálta nem a szemeit forgatni a két kis civakodón.

• Cassie, amúgy szeretem volna megkérdezni, hogy puszta szívjóságból segítesz a gyerekeknek? - kérdezte Nik a lány felé fordulva kíváncsian.
• Önös érdekből. Holly egy időben szeretett volna óvónő lenni, de sajnos nem tud rendet tartani, így segítettem neki mielőtt szétszedik őt – mosolyodott el felidézve barátnője milyen lestrapáltan nézett ki az első napja után.
• Láthatóan imádnak téged – puszilta meg a lány orrát Kol.
• Mert csak ő tud minket fegyelmezni – csípet bele az ősvámpír karjába Ann.
• Szeretnél meg tanulni repülni, Törpilla? - kérdezte Kol nyájasan.
• Talán majd később Vénvámpír – vágott vissza Ann. Meglátta Cassie pillantását és úgy döntött később fogja folytatni az ősvámpír szekírozását.
• Mi a titkod? - kérdezte Nik, látva, hogy Ann abbahagyta.
• Úgy néz rád, hogy kutyául érzed magad tőle – válaszolta Ann és megpróbálta utánozni, ám nem sikerült neki.
• Miután megtárgyaltátok Cassie fegyelmezési módszerét szeretném megkérdezni, valami másban is a segítséghetekre lehetek? - érdeklődte Kellan. Közben hátradőlt foteljában, mivel sejtette, hogy másról is szó van, vagy ha eddig nem volt, akkor, majd most lesz. Mivel neki mindenképpen szándékában állt segítséget nyújtani a boszorkányvadászokkal ellen.
• Boszorkányvadászokkal szemben tud valamit? - kérdezett vissza Kol érdeklődve.
• Ann menj, hozz valami könyvet az emeletről – szólt közbe gyorsan Cassie, mivel nem szerette volna, ha valamelyik ősvámpírral vagy esetleg az ősével elszaladna a ló és belemerülne valami olyanban, ami nem egy öt éves kislány lelkivilágának való. Még akkor se, ha ez a kislány történetesen vérfarkas és nyilván imádná végighallgatni az egész likvidálós javaslati hirtelen feltűnt ötlet börzét.
• Na, de Cas... - mondta csalódottan a kislány, de az idősebb lány nem engedett a huszonegyből és határozottan az emelet felé mutatott. Ann morcosan felment, Cassie pedig utána, mivel ismerte annyira a gyereket, hogy a lépcső tetejéről hallgatózna, ha nem figyelne rá rendesen és ő maga pedig tudta, hogy mit is akar tanácsolni Kellan, így nyugodtan a kislánnyal tarthatott.
• A lefejezés a legjobb megoldás, ennek Lorenna a megmondhatója. De ők végtére is emberek meg tudjátok ölni őket, ha csináltok egy boszorkányvadász erőt korlátozó kört és beterelitek őket oda. Aztán... - hagyta függőben a mondatott Kellan.
• Egész elfogadható megoldás – hümmögte Nik, elgondolkozva a terv lehetséges előnyein és hátrányain.
• Maga nyilván nem sima ember – mérte végig Kol a férfit, aki úgy öltözködött, mint fiatalabb bátyja, talán még elegánsabban is. Ám a viselkedése közvetlenebb volt, mint Elijah-nak. Olyan köztes megoldás Liam és Elijah között.
• Boszorkánymester vagyok – vont vállat a férfi. Az ősök próbáltak nem kimutatni meglepődöttségüket, de mindkettőjüknek leeset az álla. Végül is Cassandrának igenerős volt így is a vérvonala, de ez sok mindent megmagyarázott. Mivel akkor nemcsak tőle, de a férjétől is örökölték az erejüket a leszármazottak. Azonban ennek ellenére is nem kevésbe tűnt különösnek belegondolni. - Viszont már nem varázsoltam ezer éve. Vigyázatok Estherrel a túlvilágról mozgatja a szálakat – figyelmeztette a vele szemben helyett foglaló Niket és Kolt.
• Igen, már rájöttünk. Egyébként maga ismerte? - kérdezte Nik. Végül is hátha megtudnak arról valamit, hogy lehetne Esthert véglegesen likvidálni az életükből, úgyhogy soha több ne bukkanjon fel. Sem személyesen, sem pedig valamelyik kis barátja útján. Milyen remek lehetőség is volna az!
• Nem, de nem nagyon bánom – rázta meg a fejét a férfi. - Ayanát ismertem ő Cassandra tanítványa volt még gyerekkorában. A feleségem és én nem a mindenekfelett megtartandó természet egyensúlya mellett foglaltunk állást. Az útjaink ezzel, elváltak, mivel Ayana úgy gondolta a természet egyensúlya a legeslegfontosabb. Legyen bármekkora is az ár ezért. Miután elment innen hallottam, hogy talált magának egy tehetséges tanítványt. Később pedig a tanítvánnyal és annak a férjével a mostani Mystic Falls területére költöztek. Azt hiszem, innen nem kell folytatnom a történetet. Egyébként nyugodtan tegezettek csak egy évszázaddal vagyok idősebb nálatok – fojtott el egy mosolyt Kellan. A két ős arcán megrándult egy izom, nem sok olyannal találkoztak eddig, aki idősebb lett volna, mint ők és még mindig él. Vagyis igazából még egy ilyen személlyel sem találkoztak és igazán... Nos, felfoghatatlanul furcsa volt.
• Oké, szóval te, hogyhogy itt laksz és nem a kastélyban? - kíváncsiskodott Kol. A tegezés sohasem esett nehezére.
• Moira miatt – adta meg részben az okot Kellan kissé bánatosan.
• Ki az a Moira? - kérdezte értetlenkedve Nik.
• A lányom – felelte Kellan.
• Kicsit furcsa szellem, ha engem kérdezel – közölte a véleményét Kol, bátyja érdeklődve fordult felé. Ő eddig csak Mr. és Mrs. Hastings szellemével találkozott a kastélyban. Moirához még nem volt szerencséje.
• Mondott neked valamit? - kérdezte csendesen Kellan.
• Valami kötelékről motyogott, de szerintem már nem teljesen százas – vont vállat a fiatalabb ős kimondva véleményét. - Már bocs – tette hozzá csak, hogy Cassie őse, nehogy megorroljon rá.
• Értem mit akarsz mondani – sóhajtott Kellan. Ő Kollal ellentétben tényleg pontosan értette mire céloz a lánya. Lorenna azt mondta neki, hogy a Cassie és Kol között létrejött kötelék már teljese, ám ezt erősen megcáfolta az, hogy ő még mindig itt volt és az is, hogy Moira ilyen ködösítően akarja felhívni a figyelmet arra, hogy igyekezzenek, mert nincs túl sok idejük. Nos, ő mindenesetre észrevétlenül tette a teába olyan szert, ami segítségével felszínre törnek, majd Cassie és Kol érzései. Lehetőleg még a ma este folyamán, vagy talán holnap. Attól függ mennyire bírják kordában tartani az érzéseiket, de sejtette, hogy inkább utóbbi a valószínűbb időpont. Tudta, hogy nem szép húzás tőle, de sajnos szorította őket az idő, amiből már nem volt túl sok és ezért nem volt ideje finomkodni. Szerencsére volt annyira profi, hogy Niket és Ann-t ne érintse a hatása. Mire nem jó ha az ember több, mint ezer éves, ha nem arra, hogy ez által kellő mennyiségű ismerettel rendelkezzen ehhez?!

Cassie és Ann jött le a lépcsőn. Mivel az idősebb úgy ítélte meg, hogy most már talán végeztek a nappaliban lévők a kényes témákkal. A kislány továbbra is duzzogva sétált mellette. Nem akarta elfogadni, hogy most lemaradt egy ilyen jó kis témáról. Cassie-nek hirtelen megszólalt a telefonja.

• Igen? - vetette fel a készüléket.
• Kicsim mikor jöttük haza? - kérdezte a nagyanyja.
• Nemsokára miért?
• Csak mert segítened kéne nekem a varázslatban, tudod, hogy újra teljesen ép legyen a falu védelme – magyarázta Lorenna.
• Öhm... tudod nagyi... – kezdte Cassie.
• Igen?! - szólt rá élesen Lorenna, ugyanis nem volt unokájára jellemző ez a viselkedés vele szemben. A visszabeszélés az igen, de a félszegség garantáltan nem volt a pakliban.
• Anyáék csak úgy tudtak megmenteni, hogy elvették az erőmet, már csak látó vagyok – hadarta el gyorsan a mondatott és eltartotta a fülétől a telefont. A reakció azonnali volt.
• MICSODA?! - ordított bele teljes hangerővel Lorenna. - DAMON EZ A TE HIBÁD! - kiabált a nyilván közelében lévő vámpírra, majd egy váza hangját lehetet hallani amint millió darabra tört. Cassie a továbbiak elkerülésére gyorsan bontotta a vonalat.

• Most akkor nincs erőd? - kérdezte Cassie-től Ann.
• Már csak látó vagyok – sóhajtotta válaszként az idősebb lány és folytatta útját a nappaliba. Teljesen elfelejtette, hogy nem mondta el nagyanyjának a dolgot. Szegény Damon, már megint rosszkor volt rossz helyen. - Nyilván hallottátok.
• Még én is – közölte Kellan. Lorennának – a saját nemében - mindig páratlan dühkitörései voltak, amiket jobb volt megelőzni, mint csillapítani. - Az lesz a legjobb, ha most visszasiettek a kastélyba.
• Caroline már biztos várja a gyógyszert, Gabrielnek – állt fel Nik. Kellan elsietett a beígért dolgokért. Vendégei addig felvették kabátjaikat.
• Adjátok át üdvözletem az ottaniaknak – adott oda Cassie-nek egy kis csomagot.
• Átadom. Szia – ölelte meg Cassie.
• Vigyázz magadra – veregette meg leszármazottja hátát, de közben vetett egy néma reménykedő pillantást Kolra. Aki értette a néma kérést és bólintott. Soha nem hagyná, hogy Cassie-nek bármi baja essen. A karjaiba kapta a lányt, bátyja pedig Annt és elfutottak a kastély felé.
• Sikerülni fog, igen. A kötelék már szinte teljesen megköttet, már csak az utolsó simítás van hátra. Utána helyre áll az egyensúly és Esther akkor már nem tehet semmit, ahogy azok a szánalmas boszorkányvadászok sem. És akkor végre újra láthatom Cassandrát – mondta egy hosszú sóhajtás kíséretében Kellan és becsukta házának ajtaját.

A hazatérő kis csapat belépet a kastélyba, ahol a még kissé zabos Lorenna fogadta őket.

• Damon? - kérdezte Cassie miközben odaadták a megjelent Mr. Hastingsnek a kabátjaikat.
• A könyvtárban alszik – jelentette ki Lorenna. A hangsúlyból nyilvánvaló volt, hogy ez bizony egy kényszeralvás, ami meg volt fűszerezve egy nyaktöréssel is. Nik és Ann észrevétlenül felszívódtak, Kol is miután Cassie egy szem mozdulattal megüzent neki, hogy most menjen. Az ősvámpír vonakodott, mert nem akarta kedvesét dühöngő nagyanyja mellett hagyni, de végül ő is eliszkolt. Lorenna még az ő sokkalt megélt szemében is igencsak félelmetes volt.
• Menjünk a könyvtárba – mondta egy parancsoló kézmozdulat kíséretében Lorenna. Miután mögötte és unokája mögött becsukódott a könyvtárszoba ajtaja gyorsan szembefordult Cassie-vel. - Nem értem miért nem közölted velem, hogy nincs meg az erőd – mondta higgadtan minden erejére szüksége volt, hogy fékezni tudja dühét és meggyújtott egy zsálya gyertyát.
• Nézd nagyi, szerettem volna elmondani, de nem volt rá alkalmas az idő – válaszolta Cassie és vetett egy futó pillantást a földön elterült Damonre. Legalább feltehette volna a kanapéra vagy az egyik fotelra, futott át a gondolat Cassie fejében, de utána kényszerítette magát, hogy a beszélgetésre összpontosítson. Mivel tudta, hogy nem lenne jó ötlet még jobban feldühíteni a nagyanyját.
• Többet vártam volna tőled.
• Tudom.
• Most, hogy ezt tisztáztuk remélem megérted, hogyha harcra kerül a sor neked itthon kell maradnod – parancsolta diktátori szigorral Lorenna.
• Te is tudod, hogy ez rossz ötlet. Én tudok a legtöbbet segíteni nektek, ha arra kerül a sor. A látó erőmet használva előre tudnánk minden lépésüket – győzködte nagyanyját. Bár még most sem volt kibékülve az erejével, de kezdett belenyugodni. Más lehetősége úgysincs. Ám nagyanyja hajthatatlannak bizonyult. Makacsul kiállt elhatározása mellett.
• Te vagy a legpotenciálisabb áldozat főleg most – tett egy furcsa kézmozdulatot Lorenna. De ügyelte rá, hogy unokája előtt ne említse az egész kötelék dolgot, akkor, se ha az már tudomása szerint teljes volt. Úgy gondolta a boszorkányvadászok likvidálása után lesz bőven ideje Cassie és Kol tudomására hozni, hogy szülők lesznek és a babájuk billentette helyre az egyensúlyt.
• Hogyhogy most? - kérdezett vissza értetlenkedve Cassie. Nem értette, hogy a nagyanyja miről beszél.
• Most, hogy Esther vadászik rá..d – mondta homlok ráncolva Lorenna, ám a mondat végét elharapta és gyorsan módosította. Fenébe, majdnem elszóltam magam, korholta magát gondolatban a vörös hajú boszorkány. Cassie úgy döntött nem firtatja tovább a kérdést és a beszélgetésből is kezdett nagyon elege lenni.
• Megvárom még Damon magához tér – térdelt le a férfi mellé és a sarkára ült.
• Az lesz a legjobb – fejezte be a beszélgetést Lorenna és távozott a könyvtárból. Nem akarta ott lenni mikor a vámpír magához tér, mert félő volt, hogy nem fogja megköszönni neki a nyaktörést.

Damon hirtelen tért magához, utálta azt az érzést, mikor valaki kitörte a nyakát. Sajnos mostanában ezek az esetek igencsak gyakoriak voltak.

• Manó? - hunyorgott rá fejét fogva a mellette lévő lányra. Mindig is így hívta Cassie-t. Annabell aggatta még rá ezt a becézést, ő pedig átvette tőle.
• Nagyi jól helyben hagyott – jegyezte meg együtt érzően Cassie. Sajnálta, hogy mindig szegény Damnont találja meg a nagyanyja és folyton csak őt hibáztatja, mintha ő tehetne mindenről. Pedig ez nem így van, Lorenánnak egyszerűen nincs joga így bánni az apjával.
• Igen, kezdem azt hinni, hogy valami boksz zsákká nőttem ki magam – morogta Damon. Legszívesebben cserébe ő is kitörte volna Lorenna nyakát, ám tudta, hogy nem tehetni. Maximum megnyugvásként kitöri valamelyik vámpír nyakát. A lehetséges jelöltek listáját kezdte összeállítani a fejében. Az élmezőnyt Kol vezette, szorosan mögötte Klaus és bronzérmes helyen Rebekah voltak. - Rég beszélgettünk – jegyezte meg a vámpír felállva és kezét nyújtotta a lány felé, hogy felsegítse.
• A legutóbbi beszélgetésünkkor tök részeg voltát – ráncolta össze a homlokát Cassie és elfogadva a felé nyújtotta kezet felállt.
• De csak azért, mert nem tetszett, hogy olyan jóban vagy az ősökkel. Ők nem olyan vámpírok, mint Liam vagy én, ők kivéltek... - húzta el a száját Damon.
• …és a kivétel erősíti a szabályt – fejezte be a mondatott Cassie.
• Meg kell, jegyeznem továbbra sem tetszik, hogy itt vannak, de a jelenlegi helyzetben attól tartok nincs mit tenni. De ajánlom neked, hogy amint véget ér a veszélyhelyzet távolodj el tőlük.
• Miért? Nem ismered őket és úgy lengeted fölöttük Demoklész kardját.
• Ne mond azt, hogy ők ártatlan báránykák, mert akkor biztosra tudni fogom, hogy átmosták az agyad – nézett gyanakodva a lányra, hátha tényleg megigézték.
• Nem ártatlan bárányok, de örülnék neki, ha nem beszélnél így róluk. Csakhogy tud Kol soha nem igézne meg, ahogy a testvérei sem - közölte határozott véleményét Cassie kissé élesen. Amióta nemrég újra látta Damont, szint az összes beszélgetésük veszekedésbe torkollott. Pedig előtte soha nem veszekedtek és ez a mostani helyzet fájt mindkettőjüknek. Nem akartak elszakadni egymástól, de nem akarták elfogadni a másik álláspontját.
• Persze, varázsold csak a glóriát a fejük fölé, de attól még nem lesznek angyalok – csattant fel Damon.
• Kol igenis szeretetre méltó – jelentette ki makacs elhatározással Cassie.
• Kol így Kol úgy. Hát nem látod mit csinál?! - rázta meg Damon Cassie-t a vállánál fogva. - Kihasznál téged! - Cassie-nek dühében lendült a keze és pofonvágta Damont. A vámpír automatikusan odatette a kezét, ahol a pofon érte. Nem fájt neki csak a tudat, hogy most talán tényleg túlzásba esett és elrontott mindent. Már megint.
• Nincs igazad! – szöktek könnyek a lány szemébe. – Értem én, hogy most úgy akarsz viselkedni, ahogy egy apának kell, de nincs hozzá jogod, mert szükségem lenne rád, te viszont nem állsz ki mellettem, a döntésem kritizálod. És tudod mit? Az egész azzal kezdődött, hogy anyát is otthagytad. Utálom, amikor ilyen önzőn viselkedsz és teljesen bezárkózol Damon Salvatore. Fogd fel, hogy nem az ősök a legnagyobb ellenségeid és még csak nem is a boszorkányvadászok, hanem te magad – kiabált rá Damonre és felfutotta a szobájába. Otthagyva a leforrázott vámpírt, aki bénultan leejtette a lány felé nyújtott kezét.

Cassie felérve a szobájába elfutott a zaklatott látványától megdöbbent Kol mellett és a fürdőszobába vetette magát. Megengedte a kádban a csapokat és jó sok levendula illatú tusfürdőt tett hozzá. A haját gyors kontyba tűzte, meggyújtott egy zsálya gyertyát, hogyha elsírja magát, akkor Kol semmiképpen ne hallja. Mikor szinte színültig volt a kád elzárta a csapot, levetkőzött és beült a kádba amiben a hab a nyakáig ért a víz meg körül belül a válláig. Szabadjára engedte a könnyeit. Annyira utálta mikor Damon így viselkedett - annak ellenére, hogy csak féltette őt - nem vette észre, hogy ez milyen rosszul esik neki.

• Cassie – kopogott be Kol a fürdőajtón. Mikor nem kapott választ benyitott, mivel a lány nem zárta kulcsra az ajtót.
• Kimennél? - suttogta Cassie és kezeit az arca elé emelte, mintha azt mosná éppen.
• Nem – csukta be maga után az ajtót Kol és leguggolt a kád mellé. - Mi a baj? - kérdezte és gyengéden megsimogatta a lány haját. Más helyzetben nyilván élvezte volna, hogy ők ketten így vannak, itt, de most nem.
• Éppen fürdök, ha nem vennéd észre – jegyezte meg halkan Cassie, kitérve a válasz alól és előrébb csúszott a kádba. Tudta, hogy a férfi nem lát semmit, mert a habok szinte teljesen ellepték. Remélte, hogy ezzel az ostoba mondvacsinált ürüggyel lerázhatja Kol. Hiába, ugyanis a férfi a fejébe vetette, hogy megvigasztalja őt.
• Remélem, nem veszed zokon, ha csatlakozom – hallotta meg az ősvámpír hangját Cassie, amit ruhasuhogás követett és Kol tényleg beült mögé a kádban.
• De zokon veszem – csúszott még előrébb, ám Kol a vállánál fogva visszahúzta.
• Cassie – ejteti ki lágyan a lány nevét. Nem volt egy türelmes típus, ám Cassie mellett nem eset nehezére annak lenni. - Elmondod mi bánt? - fordította maga felé a lány arcát. Fájt neki, hogy szomorúnak látja kedvesét és segíteni akart neki. Ez a gesztus is teljesen önkéntelenül jött és tényleg nem volt benne semmilyen hátsó szándék. - Lorenna nagyon mérges volt? – kérdezte finoman puhatolózva, hátha így hamarabb megtudja a lány bánatának okát és megvigasztalhatja őt.
• Igen, de ez érthető nem mondtam el neki – gyűltek újra könnyek a zafírkék szemekbe, amik le is peregtek Cassie arcán.
• Ez bánt? Meg fog békélni – mondta Kol, ám tudta, hogy ennél bonyolultabb dologról van szó. Közben letörölte a lány könnyeit.
• Damon nem érti, azt hiszi, kihasználsz – suttogta kerülve Kol tekintetét. Egyszerűen nem tudott nem őszinte lenne, ráadásul most még a szokásos elterelés sem ment volna. Az ősvámpír magában káromkodott egy hatalmasat és eltervezte, ha megnyugtatta Cassie-t kitekeri az idősebb Salvatore nyakát. Pedig ő aztán tényleg kedves volt vele, még a közvetlen konfliktusokat is kerülte, de a vámpír valahogy nem kedveli őt. Az érzés kölcsönös volt, de Cassie érdekében szemet kéne hunyniuk az ilyen kicsinyes ostobaságok felett.
• Soha nem tennék veled ilyet. Fontos vagy nekem. Kérdezd csak meg a testvéreimet. Még Rebekah is azt fogja mondani, hogy megváltoztattál – fogta két keze közé a lány arcát.
• Nem változtattalak meg. Te mindig is ilyen voltál legbelül csak nem mutattad ki – válaszolta Cassie megfogva az arcán nyugvó kezeket és vérszegény mosolyt vetett Kolra. Aki válaszként lágyan megcsókolta. Jól eset neki, hogy Cassie ezt gondolja, ám ő igencsak kételkedett önmagában. Szerinte a lány változtatta meg és miatta nem nyomja el az érző énjét. - Kol te is fontos vagy nekem, én... - kezdte Cassie Kol szemeibe nézve, amikor kivágódott a fürdőajtó.
• Ohh... látom zavarok – szólalt meg Rebekah. Nem hozta zavarba az elé táruló jelenet, sőt belül ujjongott, hogy milyen jól illenek egymáshoz, bár ezt eddig is tudta. A helyzet számára teljesen nyilvánvaló volt. Cassie és Kol, mindketten meztelenül vannak a kádban és szinte szemmel láthatóan forr köztük a levegő. Alig várta, hogy ezt elmesélhesse Liamnek! Igaz tudta, hogy Lorenna inkább értékelné, de kedvelte folyton pipázgató vámpírt és legalább ezzel magára vonhatja a figyelmét. Igaz Liam e nélkül is meghallgatta volna, de akkor is remek ötlet volt.
• REBEKAH TŰNÉS! – ordította magából kikelten Kol és ellentmondást nem tűrően kifelé mutatott. A pillanatnak lőttek és nem hitte, hogy ez után a jelenet után Cassie folytatni fogja a félbehagyott mondatot, de még mindig maradtak lehetőségek elvégre teljesen meztelenek voltak mindketten egy kádban. Ez lehetőség volt, ám a javából! Egyébként kiáltását megfűszerezte azzal, hogy fenyegetően meglengetett egy tusfürdős flakont. Cassie elpirulva próbált mélyebbre süllyedni a kádban. Tudta, hogy most már a szőke ős is azt fogja hinni, mint Lorenna. Valamint biztos volt benne, hogy nem fogja tartani a száját. Szinte látta maga előtt, ahogy Damon tombolni fog. Egy dolog sejteni és más dolog tudni, hogy lánya összejött egy olyannal, akit ki nem állhat.
• Csak szólni akartam, hogy ebédelünk, de úgy látom, ti most kihagyjátok. Hajrá Kol – vetett bátyjára egy sokatmondó mosolyt Rebekah, majd mielőtt a felé vészesen közeledő flakon eltalálta volna gyorsan becsukta az ajtót maga mögött.

• Sajnálom édesem – simogatta meg Cassie haját Kol, miután bosszantó húga távozott. Rebekah rohatul tökéletesen tud időzíteni annyi szent!
• Semmi gond – mosolyodott el Cassie. - A rokonok már csak ilyenek. De azt hiszem most már ki kéne szállnunk a kádból, mielőtt Ann nyit ránk.
• Mit akarna itt a Törpilla? - kérdezte Kol, alig leplezve bosszankodását.
• Ebéd után mindig nézünk egy közösen kiválasztott filmet.
• Remek – dünnyögte Kol, akinek más tervei voltak. Ugyanis megvalósulni látta azt a jelentett, amit a fürdő előszöri megpillantásakor látott.
• Szóval kiszállnál? - kérdezte Cassie.
• Nem szeretnéd, hogy megmossam a hátad? – ajánlotta igencsak készségesen Kol és hangja csak egy „kicsikét” volt reménykedő.
• Talán máskor – puszilta meg az ős orrát Cassie és előrébb csúszott, hogy Kol ki tudjon szállni. Egyébként csak most gondolta bele, hogy úgy beszélgettek jó ideig, hogy egyikük sem volt ruha és érezte Kol testét a sajátja mögött, ami egyszerűen fogalmazva is fantasztikus érzés volt.
• Nem fogom zokon venni, ha végigmérsz – jegyezte meg kaján felhanggal Kol és teljesítette kedves kérését.
• Ezt mindjárt gondoltam – pirult el Cassie és a szeme sarkából vetett lopott pillantással valóban végigmérte az őst. Aki lassú és jelentősen túljátszott mozdulattal egy törülközőt tekert a dereka köré. Elővett egy nagyobb törülközőt és a kád felé tartva szétnyitotta azt. És megadóan a másik irányba nézett, hogy a lány lássa milyen gálás is ő. De egyébként „véletlenül” pont arrafelé fordította a fejét, ahol a tükör volt. Miután Cassie kiszállt gyorsan köré tekerte a törülközőt.
• Csak, hogy tud tudom, hogy láttál a tükörből és ha jól sejtem kimondottan élvezed a helyzet ezen alakulását – közölte Cassie szája sarkában egy apró mosollyal.
• Kár lenne tagadnom – vont vállat Kol. - És haragszol? – kérdezte és barna szemei egy kisgyerek ártatlanságával néztek kedvesére.
• Nem – mormolta Cassie és megcsókolta az őst. Aki elégedetten átkarolta a lány derekát. Ostrom alá vette kedvese ajkait és óvatosan játszadozva harapdosta és csókolta egyszerre. Cassie belement a játékba és hevesen viszonozta a csókot. A levegő szinte forrt körülöttük. Az ősvámpír áttér a lány nyakára, jóleső sóhaj volt ténykedésére a felelet. Közben a kezeit a lány derekáról a fenekére onnan pedig lejjebb csúsztatta a térdei alá. Megemelte Cassie-t, aki átkarolta a lábaival a derekát és kezeivel Kol hajába túrt. Aki ezt egy elégedett nyögéssel jutalmazta tettét.
• Hiszek neked – mormolta Kol felültetve Cassie-t a mosdószélére. Ő maga pedig a lány lábai közé fészkelte magát.
• Ez nem is volt kérdés – motyogta Cassie és átkarolta Kol vállát közelebb húzva őt magához. Az ősvámpír közben egyik kezével a lány combján simított végig és a nyakhajlatát hintette be apró csókokkal meglazítva egy kicsit a törülközőt. Kol észrevette, hogy mikor egy kicsit föntebb kalandozott a kezei, mint kellett volna Cassie egy kicsit megremegett. Így Kol kényszerítette magát, hogy lassítson a tempón és vissza fogja magát. Visszatért a lány szájára és lágyan megcsókolta őt.
• Minden rendben vigyázok rád – mormolta Cassie kulcscsontjába.
• Tudom – jött a halk ugyanakkor határozott felelet.

Túlvilág, a hegyoldalon

• Annabell? Minden rendben gyermekem? – kérdezte Cassandra leszármazottját.
• Miért az én lányomnak kell helyre hoznia azt a hibát, amit Esther vétett? – kérdezte Annabell szomorúan a padon ülve.
• Ez nem büntetés Annabell – jelentette ki Cassandra és ő is leült a padra.
• Akkor Manónak miért nem mondhattam semmit a közte és Kol között létrejövő kötelékről? – súgta Annabell szinte csak önmagának.
• Kiborult volna – válaszolta Cassandra tényközlően.
• Ez akkor is így lesz, ha magától jön rá – söpörte félre az indokot Annabell.
• Nos, attól tartok ez valóban így lesz – ismerte el Cassandra.
• Anya is majdnem elmondta neki, őt egyébként nem kéne felvilágosítanod, hogy Cassie és Kol még nincsenek teljesen összekötve? – fordult hirtelen őse felé.
• Lorenna levonta a maga következtetéseit, de ez a helyzet alakulását tekintve csak jó lehet. Elvégre ezzel még jobban elősegíti az összekapcsolódást – vont vállat Cassandra.
• Viszont ahhoz, hogy teljes legyen szeretkezniük, kell egymással. Meg kell foganni az… unokámnak. Ez akkor sem fair velük szemben – sóhajtotta Annabell.
• Cassie születése előtt és után te sem voltál „fair”.
• Az más helyzet volt, ő elhagyott és utána nem állhattam oda elé azzal, hogy „Terhes vagyok tőled, ne hagyj el” – rázta meg a fejét az abszurd lehetőségre Annabell.
• Valóban nem próbáltad, viszont mégis visszatalált hozzátok.
• A te eseted sem volt más, ha Kellan nem akart volna annyira fiút és nem átkozza meg magát, akkor talán minden rendben lett volna – szipogott fel Annabell. A lány mellett akart lennie, viszont azt nem akarta, hogy ő jöjjön a túlvilágra hozzá.
• Szóval szerinted ez egy családi átok? Annabell, kérlek, nyugodj meg. Cassie-vel minden rendben lesz – nyugtatta meg láthatóan zaklatott leszármazottját Cassandra.
• Akkor mi fog történi? – kérdezte Annabell.
• Az elszakíthatatlan kötelék létrejön Cassie és Kol között, amivel helyére billentik a természet ostoba egyensúlyát – legyintett Cassandra.
• Egyébként ehhez kapcsolódóan nem volt szép, hogy megszálltad Kolt, megharaptattad vele Cassie-t és utána elvetted szegény emlékeit – mondta fedő hangsúllyal Annabell.
• Szükség helyzet, szükségmegoldást szül. Kol önmagától soha nem harapta volna meg Cassie-t – ami egyébként kimondottan aranyos gesztus tőle - és nyilván te sem várhatod el, hogy direkt módon sérülést okozzak neki. Ez volt a legjobb megoldás. Igazad van az emléktörlés valóban nem volt szép, de vissza fogja kapni az emlékeit – közölte Cassandra.
• Mikor is? – kérdezte Annabell.
• Amint eljön rá a megfelelő idő – válaszolta Cassandra.
• És mi lesz, a boszorkányvadászokkal és Estherrel?
• Ne aggódj, minden meg fog oldódni előbb vagy utóbb – felelte Cassandra és eltűnt.
• Előbb vagy utóbb? Ezzel valahogy nagyon nem nyugtattál meg – sóhajtotta Annabell fáradta. Feltűnt neki, hogy az őse, azt nem mondta, hogy Cassie nem fog meghalni csak azt, hogy minden rendben lesz vele. Nem bírta volna elviselni, ha látnia kéne a lánya fájdalmát. Mélyen legbelül hinni akart Cassandrának, ám mivel nem kapott mindenre teljesen tiszta feleletet, amire egyébként nem is nagyon számított, így nem tudott más csak remélni. Néha Cassandra is ugyan olyan kiborítóan ködösítő volt, mint Moira.