19. fejezet

Látogatás a faluban

„Olyan nincs, hogy semmi sem történik. Nincsenek átlagos pillanatok.” A békés harcos útja c. film

Reggel Kol ébredett fel hamarabb. Egyik kezét a feje alá támasztotta és úgy nézte a mellkasán alvó Cassie-t, aki karjait és lábait rajta átvetve aludt. Úgy érezte nincs nála boldogabb a földön. Az elmúlt ezer, vagyis kilencszáz év alatt soha nem volt még ilyen boldog, mint most Cassie-vel. Soha nem érezte szükségesnek kimutatni az érzéseit, érzelmeit. Még testvérei előtt sem, ezt változtatta meg a lány. Egyszerűen nem lehet mellette nem érezni. Mindenkinek segít, ahol tud, mégis nem, azaz idegesítően tudálékos módon, hanem kedvesen, vagy ha éppenséggel ez a módszer nem megy, akkor egy két keresetlen szót bárki kaphat. Miközben az ős ezen töprengett egyszer csak a szeme sarkából mozgást észlelt, így oda kapta a fejét. Egy hosszú fekete hajú nő nézett ki az ablakon. Haját öntudatlan mozdulattal az ujjai köré csavargatta. Fehér ruhája kísértetiesen körbelengte alakját. Hirtelen felé fordult az ős ettől kissé meghökkent.

• Elszakíthatatlan kötelék – mondta az ősvámpír szemébe a fura szellemnő, és kilebegett a falon. Kol csak értetlenkedve felhúzta a szemöldökét. A szellem nagyon hasonlított az ebédlőben lévő festményre, így az arra tippelt, hogy ő lehetett Moira. Elismerte, hogy Cassie-nek igaza volt, a nő nem százas és tényleg volt benne valami… enyhén szólva is furcsa. Kedvese mocorogni kezdett, így jegelte ezt a kérdéskört.
• Kol – motyogta Cassie és belefúrta a fejét az ősvámpír mellkasába. Aki erre végigsimított a lány haján. Szerette, hogy lány ráfeküdt álmában. Olyan aranyos volt olyankor.
• Igazad volt az ősöddel kapcsolatban – jegyezte meg Kol és kissé lejjebb csúszva puszit adott a lány orrára.
• Hogy? – nyitotta ki hirtelen a szemeit Cassie.
• Itt volt, valami kötelékről beszélt, és huss – legyintett a kezével színpadiasan Kol. Valami motoszkált a gondolatai közötte, amitől olyan érzésre volt, hogy elfelejtett valamit, egy olyan dolgot ami nagyon fontos, de amikor arra gondolt egyszerűen másra terelődött a figyelme. Valamint a kötelékkel kapcsolatban is olyan érzése volt, hogy végső soron tudja miről is hadovál össze-vissza Moira, de az ezzel kapcsolatos gondolatai sem akartak a felszínre bukkanni. Mi ez, ha nem végtelenül bosszantó? Ugyanis utálta, ha nem kapja meg a választ a kérdéseire és elhatározta, hogy majd beszél ezzel kapcsolatban Elijah-val vagy Lorennával. Előbbivel azért, mert tudta bátyja szinte mindenre tudja a választ. Legalábbis az esetek többségében. Utóbbival pedig azért, mert a nő volt a legerősebb boszorkány, akit eddig ismert és tudta róla, hogy valamilyen tanácsot azért csak tud adni neki, vagy egy kis kiinduló pont is elegendő lett volna neki. Bármi csak a bizonytalan érzés szűnjön meg!
• Huss? – kuncogott fel Cassie. Zavarta, hogy Moira itt járt a szobában, de Kol olyan viccesen adta elő, hogy nem tudott rajta nem nevetni.
• Igen, huss. Átment a falon – tette hozzá kissé durcásan Kol kimutatva, hogy bizony nem esik jól neki, hogy Cassie éppen rajta nevetgél korán reggel.
• Ezt szokta csinálni – mondta Cassie és adott Kolnak egy vigasztaló csókot. Aki hajlandónak mutatkozott a megbocsátásra. A lány nem értette az ősét eddig soha nem csinált ilyet. Eddig mindig megkérdezte mielőtt beállított volna hozzá és elkezdte volna a szokásos érthetetlen halandzsáját. Az volt a legrosszabb, hogy ilyenkor úgy nézett Cassie-re, mintha tudnia kéne, miről beszél. De leszármazottja nem tudta, vagyis pontosítva nem is akarta tudni. Most meg amikor tudni akarja, akkor nem ért semmit. Ez több volt, mint frusztráló.

• Éhes vagyok – biggyesztette le a szája sarkát az ősvámpír. Nem is elékezett rá mikor ivott utoljára vért.
• Nemsokára reggeli – nyugtatta meg kedvese és megsimogatta Kol arcát.
• Nem igazán arra – vonta össze a szemöldökét Kol.
• Öhm… értem – válaszolta Cassie mikor rájött, hogy pontosan mire is céloz az ős és hirtelen felült.
• Ne aggódj azért annyira nem, hogy megharapjalak – ült fel Kol is, mert azt hitte a lány megijedt tőle és ő nagyon nem szerette volna, ha fél tőle. Elvégre önszántából soha nem harapná meg kedvesét.
• Tudom – legyintett türelmetlenül Cassie. - Mrs. Hastings – szólalt meg kicsivel hangosabban. Kol értetlenkedve szemlélte, hogy a szellem megjelenik. Ez még neki is bizarr volt. Nem beszélve, hogy a Moira által mondott kérdés is frusztrálta. Egyszerűen nem értette meg miről is beszél neki itt össze-vissza a szellemnő. Pedig eddigi élete során találkozott már egy-két különc viselkedésű egyénnel, de Cassie őse valahogy a „Nem értem” lista élére került. Legalábbis a reggeli bemutatkozása alapján mindenképpen.
• Miben lehetek a segítségükre? – kérdezte a megjelenő házvezetőnő kedvesen.
• Fel tudna hozni egy tasak vért, kérem? – kérdezte tőle Cassie.
• Természetesen. Egy pillanat – tűnt el és tért vissza tényleg egy szempillantás alatt. A kezében egy tasak vér és egy pohár volt. – Parancsoljon – nyújtotta át a lánynak.
• Igazán lekötelezett – bocsátotta el őt Cassie, mire Mrs. Hastings amilyen gyorsan jött úgy távozott is.
• Tessék – nyújtotta oda a megdöbbent Kolnak a poharat és a vért Cassie. – Szeretnéd, hogy öntsek neked?
• Majd… én – vette ki a lány kezeiből a „rendelését” Kol. Kibontotta a vértasakot és öntött a pohárba, de közben kifürkészhetetlenül a mellette lévőre nézett.
• Meglepődtél? – kacagott fel vidáman Cassie. Mert az ősvámpír annyira meghökkent arckifejezéssel nézett rá, mintha azt mondta volna, hogy idén elmarad a karácsony, mert a Télapó nem ér rá.
• Valahogy úgy – hagyta helyben az állítást Kol és a pohár tartalmát nézegette elgondolkozva.
• Tudod Damon és Liam mellett nőttem fel, akik, mint azt te is tudod szintén vámpírok. Valamint a bácsikám folyton elhagyja a vértasakjait. Ő már csak ilyen szórakozott néha, majd meglátod. Damon meg… Nos, ő már csak Damon marad. Azt hiszem, ezt a részt nem kell megmagyaráznom – emlékeztette az őst Cassie mosolyogva.
• Nem, valóban nem kell – vetett rá egy sanda pillantást Kol és egy hajtásra lehúzta a pohár tartalmát. Cassie közben felállt és kinyújtóztatta elgémberedett tagjait. A szekrényhez lépett, kinyitotta és félredöntött fejjel álldogált előtte egy ideig. Majd kivetett belőle egy vastagabb sötétkék farmert, egy lila pólót és egy hozzá passzoló lila kötött pulóvert. A fehér nemüs szekrényéből is kiválogatta a ruháját, majd bevonult a fürdőszobába. Kol szórakozottan nézte a ténykedését és közbe megitta a maradék vért is. Miután Cassie felöltözve kijött a fürdőből, Kol váltotta őt.

Épphogy becsukódott az ősvámpír mögött a fürdőajtó bátortalan kopogás hangzott fel a szobaajtón.

• Tessék – invitálta be az ajtó előtt állót Cassie. Elena volt a belépő, aki zavartan toporogva sietett barátnője mellé. A hasonmás közben alaposan körülnézett a szobában és miután megállapította, hogy Kol jelenleg nincs látható távolságban elpirulva Cassie mellé lépet.
• Cassie… én… - suttogta a hasonmás továbbra is elpirulva. Mintha így ezt a beszélgetést nem hallotta volna meg a kastélyban tartózkodó társaság fele. – Tegnap… átmentem Elijah-hoz…
• Értem – húzta fel a szemöldökét Cassie. Megértette, egyrészt, hogy mit akar vele a hasonmás közölni, ami nem volt mást, minthogy végre valahára összejött Elijah-val. Másrészt azt is miért nem fejti ki mondandóját. Az ok igencsak egyszerű volt. Mivel vámpírok vannak a kastélyban, akik akarva, akaratlanul - valószínűbb volt az előbbi -, mindent hallanak.
• Amit mondtál még otthon, én… - kezdte Elena, ám ekkor Kol lépett ki a fürdőből. Frissen, üdén és a hallottaktól gyanúsan csillogó szemekkel.
• Folytasd csak Elena, roppantul kíváncsi vagyok a szaftos részletekre – karolta át Kol meglehetősen bizalmaskodva a hasonmást arcán egy levakarhatatlan vigyorral.
• Kol! – nézett rá rosszallóan Cassie, közben igyekezett elfojtani egy mosolyt. Zavarta, amiért a férfi ilyen helyzetbe, hozta Elenát, aki nem tudhatott róla, hogy az ősvámpír csak viccel. Más rész tényleg kicsit mulatságos volt a helyzet, vagy csak átvette az ősvámpír stílusát. Elena mélyen elpirult. Kol viszont továbbra is vidáman körbenézett.
• Ha te nem mondod el, akkor attól tartotok örök homály fogja fedni számomra a történéseket, mivel a bátyám nem az a fecsegős típus – jegyezte meg Kol szomorúságot tetetve. – De sebaj, azt hiszem, tudok e nélkül is élni – sóhajtotta álbánatosan ezt kiegészítve még az egyik kezét is a homlokára tette, hogy hitelesebb legyen az előadása. Micsoda mártír, gondolta Cassie szem forgatva.
• Menjünk reggelizni – fordította Cassie a hasonmást az ajtó irányába, mivel úgy gondolta szegény barátnőjének pont elég volt már ennyi tréfa. Mivel végre valahára összejött Elijah-val, ami a nap legjobb híre, legalábbis eddig és nem akarta, hogy Kol elbagatellizálja ezt.

Elena előrement a folyosón és mögötte lévőket meg sem várva sietett le, hogy minél előbb Elijah mellett lehessen. Annyira örült neki, hogy az ős nem utasította el a közeledését, még Kol piszkálódása sem zavarta. Valahogy azóta vágyott erre mióta először meglátta az őst, bár akkor azt hitte, hogy meg akarja ölni. De az ős puszta jelenléte is mindig erőt és nyugalmat adott neki, mivel elég volt csak ránéznie és tudta, hogy minden rendben lesz, mert Elijah mindent meg fog tenni érte, talán többet is mint Stefan vagy Damon valaha is megtudtak volna tenni. Kol visszahúzta a derekánál fogva kedvesét.

• Nem kapok puszit, mert a végén megkíméltem mindenki kedvenc hasonmását? - kérdezte incselkedve a lánytól. A mögötte felbukkanó Nik – arcán ördögi vigyorral – teljesítette öccse kérését.
• Fúj, Nik nem tőled – dörzsölte meg Kol az arcát, ahová a puszit kapta és úgy nézett testvérére mintha annak elment volna az esze.
• Én pedig azt hittem – mondta Nik és a hatás kedvérért úgy tett, mint aki elmorzsol egy könnycseppet.
• Ments meg – bújt el Cassie mögött Kol és a lány háta mögül pillantott ki néha-néha Nikre belemenve a játékba. - Bocs bátyó, de nem te vagy az esetem, hanem Cassie.
• Milyen kár, mert te sem vagy az én esetem öcskös – csóválta meg a fejét a hibrid is drámaian.
• Én viszont igazán örülök mindkettőtök színvallásának – jegyezte meg a lány mosolyogva. - De most már menjünk reggelizni, ugyanis ma én még nem ettem és kezdek éhes lenni.
• Te már igen? - fordult öccse felé Nik, immár komolyan és vetett Cassie nyakára egy kételkedő pillantást. Nem tudta most ő értette félre a lány kijelentését vagy öccse újból megharapta volna Cassie-t? Még a múlt alkalommal meg akarta kérdezni a lánytól, de akkor nem volt alkalmas az idő, ahogy most sem. Különös volt, hogy Kol mikor megharapta Cassie-t – nyilvánvalóan érthető okból kifolyóan – teljesen kibukott. Ám a következő nap majd kicsattant a boldogságtól az út miatt és gyanúsan úgy tűnt nem emlékszik a harapásra. Igaz érdekes.
• Mrs. Hastings hozott neki egy tasakkal – közölte Cassie. Mielőtt a hibrid még elhamarkodott következtetéseket vonna le. Tudta, hogy kéne beszélnie Nikkel ezzel kapcsolatban, de még ő sem jutott előrébb, mivel Moira – szokáshoz híven – nem mutatkozott segíteni a megoldás kiderítésében. - Ha megkéred neked is biztos hoz – fűzte hozzá.
• Rendben. Elraktározom az információt. Ahogy tegnap az otthonról hozott tasakokat – felelte Nik. Ezután végre lementek reggelizni. Damon fintorogva nézet az ősökre, majd a pirítósának szentelte minden figyelmét. Tegnap lement meglátogatni Kellant, akivel eliszogatott és jó volt valakinek dumálni a problémáiról. Mivel Kellan meghallgatta és még tanácsokat is adott neki, amit Damon – másokéval ellentétben - néha meg is fontolt. Az ősökre visszatérve csak azért volt hajlandó elviselni őket, mert tudta, hogy együtt többre mennek a boszorkányvadászok ellen, mint egyedül. A többiek éppen azt tervezgették, hogy lemennek a faluba. Így is tettek. Reggeli után – Lorenna, Ric és Damon kivételével - gyalog útra keltek a falu felé.

A falu jó fél óra séta volt, a havas úton, de ez egyiküket sem zavarta. Caroline izgatottan várta, hogy odaérjenek, mert Lorenna megkérte, hogy adjon be egy csomagot az óvodába. Mivel Damon „mesélte” neki, hogy a lány szereti az ilyen jótékonykodást. Igazából Damon még Mystic Fallsban mondta ezt Lorennának, aki őt kérte meg, hogy meséljen az ottaniakról, mivel meg akarta ismerni unokája új barátait és a vámpír volt az egyetlen, akit akkor meg tudott erről kérdezni. A faluban lévő házak legtöbbje szikár, huzatos téglaépület volt. Elijah és Elena leváltak tőlük. A kis csapat „maradékának” útja tehát a célul kitűzött óvodába vezetett. Ott az óvoda és iskola igazgatónője Mrs. White fogadta őket. Mrs. White ötven év körüli, szigorú tekintettő nő volt, aki ősz haját szoros kontyba fogva hordta és már a megjelenésén is látszott, hogy nem nagyon tűr ellentmondást. Cassie - az udvariassági szabályok miatt - bemutatta neki új ismerőseit. Mrs. White –a tőle telhető legrövidebben és legtömörebben - köszöntötte őket, elfogadta Caroline által hozott csomagot, majd igencsak kelletlenül Cassie felé fordult.

• Miss Doyle megkérhetném, hogy beszéljen Ann-el? Már megint nem hallgat senkire és egyre rosszabb lesz – kérte a lánytól, bár nem igazán hallatszott kérésnek.
• Persze Mrs. White – sóhajtotta kelletlenül Cassie. Próbálta nem kimutatni ellenszenvét a vén banya felé. Egyszerűen valamilyen oknál fogva ki nem állhatta őt, de az érzés szerencsére kölcsönös volt. - Ezúttal mit csinált?
• Miután ön elment rajzszögeket tett Dr. McLeod székébe – közölte Mrs. White. Liam megengedett magánnak egy köhögésnek álcázott nevetést – a pipája is majdnem kiesett a szájából közben - , még akik nem ismerték az érintet vagy elmosolyodtak vagy értetlenül néztek. Amúgy feltűnt nekik, hogy az orvos neve is McLeod, mint Liamnek. Lehet, különös véletlen, vagy éppenséggel nem.
• Szegény Sebastian – csóválta meg a fejét Cassie, ám amikor az idős hölgy elfordult alig bírta visszatartani röhögését. Ezután Mrs. White – mint mindig – kiemelten melegen üdvözölte Holly-t, utána pedig a papírmunkára hivatkozva ott hagyta őket, mivel úgyis ismerik a járást és nem kívánt több időt velük tölteni, mint amennyi éppenséggel szükséges volt.
• Miért van olyan érzésem, hogy Mrs. White téged hibáztat? - kérdezte Kol kíváncsian. Nem volt neki színpatikus neki az öreglány stílusa, ráadásul látta, hogy mennyire ferdén nézett kedvesére, amiért alaposan megérdemelt volna egy kis nyakszorongatást.
• Azért mert így van. A vén banya nem szívlel engem, de szerencsére ez az érzés kölcsönös – mosolyodott el Cassie. A lányok abba a terembe vezették a csapatott, ahol az óvodások tartózkodtak. Nyolc óvodás gyerek volt jelen pillanatban a faluban.
• Cassie, Holly – kiáltottak fel mikor meglátták őket és egy gyerek kivételével megrohamozták a felnőtteket.
• Sziasztok – köszöntek őket kedvesen Holly. Cassie közben szigorúan végighordozta tekintetét a hét gyereken.
• Melyikkőtök volt? – kérdezte mikor mindegyik apróság szemébe belenézett és csípőre tette a kezeit. Az ősök csak ámultak a tekintélyes szigort látva. Caroline közben a sarokban lévő kisfiúhoz osont.
• Miről beszélsz Cas? - kérdezte ártatlanul egy vörös hajú, szeplős arcú, zöld szemű öt éves forma kislány.
• Ann nem ajánlom, hogy hantázzatok. Feltettem egy egyszerű kérdést szeretném rá megkapni a választ. Valamint úgy emlékszem megígértétek nekem, hogy nem fogtok semmi csínyt elkövetni – csóválta meg a fejét, de a szemeiben látszott, hogy eszében sincs megbüntetni ezért őket, ahogy Mrs. White olyan készségesen javasolt neki, csak egy kicsit leszidni őket. Egyébként is tudta, hogy melyik kis bajkeverők voltak a tettesek.
• Tudjuk, kisujj eskü – visszhangozták a gyerekek.
• Az úgy történt... – kezdte Ann, aki a gyerekek szóvivőjévé nőtte ki magát. Egyébiránt ő volt a főkolompos. - Megígértük neked, de Dr. McLeod székét még az eskü előtt javítottuk fel – fejezte be a kislány és továbbra is ártatlan tekintettel várták az ítéletet.
• Sebastian már biztos leszidott titeket, menjetek vissza játszani – terelgette őket Holly kedvesen.
• Vajszívű – mormogta egyszerre Cassie és Liam. Utóbbi ezután elment haza egy kis süteményért a gyerekeknek, mivel azt otthon hagyta és tudta Lorenna nem örülne neki, ha kárba veszne a sok édesség, amit készített.

• Cas? - kérdezte Ann, közelebb somfordálva. - Ők meg kicsodák? - bökte meg Kol combját.
• Hé, csöppség megtennéd, hogy nem bökdösöl? - vetett rá Kol egy szúrós pillantást. Jelenlévő testvérei kárörvendően tekintettek rá.
• És, ha azt mondom, hogy nem akkor mit csinálsz vámpír? - szájalt vissza Ann. Erre a felnőttek, akik nem ismerték meglepődve néztek a kislányra.
• Ann fogd vissza magad – szólt rá Cassie.
• Ő a pasid? - bökte meg újra Kol lábát.
• Eltaláltad pöttöm – vetette oda foghegyről az inzultált ősvámpír.
• Ha megbántod, megharaplak – vigyorodott el a kislány, de szemei teljesen komolyak voltak.
• Ohh... Kol egy gyerek megfenyegetett ez aztán a teljesítmény – szúrt közbe gúnyosan Rebekah.
• Egy emberharapást csak túlélek – legyintette Kol. - Te meg ne szólj bele – szólt rá húgára.
• Csak nem lelkiismereti kérdést csinálsz belőle? - kérdezte húga.
• Miért neked van olyanod? - kérdezett vissza Kol, amikor is Ann célzatosan megrúgta a bokáját, hogy éppen vele veszekszik és nem Rebekhával. A fiatal ősvámpír csodálkozva nézett a gyerekre, érezte, hogy enyhén sajogni kezd a lába. Majd ezúttal alaposabban szemügyre vette Annt. Rájött, hogy az idegesítő kis gyerek az, aki Cassie szobájából az egyik képen van rajta kedvesével és Holly-val.
• Egy emberharapást, lehet, de én vérfarkas vagyok – húzta ki magát büszkén Ann.
• Nocsak – guggolt le hozzá Nik. Érezte, hogy vérfarkas a gyerek, csak nem akarta elhinni, hogy ilyen fiatalon már át is változik.
• Nik úgy látszik találtál egy újabb ezúttal lelkesebb hibrid jelöltet – közölte szárazon Kol.
• Hibrid? Ki vagy te? - kérdezte kíváncsian a kislány.
• Nikolaus vagyok – közölte szintén büszkén Nik.
• A hibrid?! - sikított fel izgatottan Ann.
• Személyesen – vigyorodott el a férfi. Rebekáh-t szórakoztatta, a kislány viselkedése. Kol viszont idegesítette.
• Megmutatod a fogaidat? - ragadta meg a férfi vállát Ann. A hibrid vetett egy kérdő pillantást Cassie-re, aki vállat vont.
• Rendben – felelte Nik és szemei aranyos árnyalatot vettek és megmutatta vámpír fogait.
• De klassz, nekem is kellenek ilyen fogak – sóhajtott fel a kislány.
• Úgy látszik megtaláltad az első számú rajongódat – szúrt oda gonoszkodva Kol bátyjának.

Caroline eközben gyorsan Cassie-hez sietett, kezében az a négy év körüli kisfiú volt, akivel beszélt.

• Cassie, Gabriel lázas – mondta aggódva. A kisfiú arcán lázrózsák égtek és egyik kezével a plüssmackóját szorította magához, a másikkal a szőke vámpírlány nyakába kapaszkodott.
• Gabriel? – hajolt a kisfiúhoz aggódva Cassie.
• Tegnap előtt óta Holly szüleivel él, mint én. Mert azok a szarházi boszorkányvadászok megölték a szüleit – suttogta Cassie kérdő tekintetére Ann, aki annyira megbarátkozott Nikkel, hogy a hibrid a karjaiba vette. A kislány pedig a nyakába csimpaszkodott.
• Kitől hallasz ilyen szavakat? – kérdezte csak úgy mellékesen Cassie, ám közben már a láthatóan beteg kisfiút vizsgálta.
• Dr. McLeod-tól. Kitől mástál? – érdeklődte Ann. – Hallanod kellett volna, milyen szépen fejezte ki magát mikor beleült a szögekkel díszített székébe.
• El tudom képzelni – dünnyögte Cassie. – Holly hívd, fel azt az idiótát, aki nem néz körül mielőtt leül – utasította barátnőjét, aki telefonját elővéve tárcsázni is kezdte a falu orvosának a számát.
• Három perc – közölte a beszélgetés után Holly. – Azt mondta addig fektessük ágyba a beteget.
• Holly, te maradj itt. Caroline te erre gyere – vezette Casse a szőke vámpírt arra felé ahol a gyerekek délutáni szunyókálásukat szokták tölteni.
• Az én ágyammal szemben – jegyezte meg a Nik karjain lévő Ann, aki az ősökkel együtt szintén Cassie és Carolie után mentek.
• Tudom – legyintette Cassie aki azon fáradozott, hogy megpróbálja lefejteni a lázas gyerek aprócska karját Caroline nyakáról.
• Hagyd csak – simogatta meg kedvesen a szőke vámpírlány a fiúcska kusza szőke tincseit. Amióta vámpír lett, mindig szomorúan gondolt arra, hogy nem lehet gyermeke. De amikor ma meglátta a kisfiút, tudta, hogy segíteni kell neki. Messziről kiszúrta azt, hogy ki van pirulva, de ezt a melegnek tudta be. Mikor oda ment hozzá Gabriel csendesen válaszolgatott az általa feltett kérdésekre, végül Caroline ölébe mászott. Aki ekkor vette észre, hogy a gyereknek igen magas láza van.

• Itt is vagyok. Hol van a beteg? – vágta ki egy szőke hajú férfi az ajtót, kék szemeivel már kereste is a beteget.
• Ez egy óvoda, te hülye barom ne vagdos ki az ajtót – morrant rá Cassie. Ann elégedetten kuncogott Cassie mondatán, az ősök meglepve néztek a lányra. Nem igen volt alakalmuk rá, hogy ilyen szavakat halljanak tőle.
• Láttam tegnap, hogy át száguldotál a városon. Megengedi kisasszony? - vetette oda az első mondatott cinikusan Cassie-nek, a másodikat kedvesen Caroline-nak. Óvatosan megvizsgálta a picit, aki továbbra is a szőke vámpírlányt szorította.
• Ez a nemrégen őt ért trauma utóhatása. Adok neki egy lázcsillapítót, de ha esetleg elmennél Kellan-hoz és kérnél, tőle pár gyógyfüvet az ártani nem árthat – közölte végül Cassie-vel a diagnózisát. - Megkérhetném a vámpírokat, hogy távozzanak a szobából addig, amíg Gabrielnek injekciót adok? Csak a biztonság érdekében vetett egy - Cassié-re nagyon hasonlító világoskék szemeivel - átható pillantást az ősökre. Akik kimentek, Cassie bent maradt, ahogy Caroline is, aki szerencsére annak ellenére, hogy vámpír volt remekül tudott uralkodni magán.
• Ki ez a fazon? - morogta kint Kol, amint becsukódott mögötte az ajtó. Emlékezett rá, hogy ő volt az, akire kedvese rádudált és megajándékozta egy adag hóval, ami pont az orvos nyakába pottyant.
• Dr. Sebastian McLeod, ő a helyi doki. Holly volt barátja, Cassie-vel pedig ovi óta fújnak egymásra, egyébként unokatestvérek. Lorenna és Liam apjának a testvérének az unokája, vagy valami ilyesmi. Egyébként Cassie, Holly és Sebastian a helyi triumvirátus – magyarázta Ann. Kol elraktározta a megtudott információkat. Azért valahol belül megnyugodott, hogy az orvos kedvese rokona, mert nem nagyon örült volna neki, ha Cassie előző barátja lett volna. Amiről tudta, hogy nem is volt, de a féltékenység kissé elvette az eszét. Miután ezt sikerült meglehetősen nyugodtan végig gondolnia feltett egy kérdést:
• Egy öt éves gyerek, honnan tud olyan szavakat, mint a triumvirátus?
• Lorenna mindig ilyen bonyolult meséket olvas fel. Tudod a szó jelentését? Vagy elmagyarázzam? - vágott vissza Ann.
• Kol úgy látom ellenfeledre akadtál. Úgyis egy szinten vagytok – szúrt közbe Rebekah.
• Rebekah... ne bántsd meg Annt – mondta Nik mosolyogva és a játékosan a levegőbe dobta kislányt. Olyan kis aranyos volt. Amikor gyereket akart magának mindig egy ilyen belevaló kislányt szeretett volna, aki ennyire szeretne hibrid lenni.
• A testvéri törődésetek igazán meghat – jelentette ki Kol sértetten, de húga és bátyja egyszerűen nem vették fel a megjegyzést.

Bent eközben Sebastian beadta a lázcsillapítót Gabrielnek, aki meg sem mukkant.

• Nagyon ügyes voltál Gabriel. Nézd csak – vett elő a kisfiú füle mögül egy nyalókát, majd megsimogatta a gyerek fejét. Caroline mosolyogva kicsomagolta neki, Gabriel pedig a szájába vette a csokis édességet. Cassie addig kivett kettő nyalókát az orvos táskájából. Az egyiket a szájába vette.
• Az lenne a legjobb, ha nálatok aludna – fordult Cassie felé Sebastian. – Amúgy az a gyerekeknek van – pillantott mogorván unokatestvérére.
• Tudom. Liam bácsi? – nyitotta ki az ajtót Cassie.
• Itt vagyok – intett az érintett, aki nemrég jött vissza süti beszerző körútjáról.
• Gabriel ma velünk alszik – közölte nagybátyjával. Miközben Ann-nek is oda nyújtott egy nyalókát.
• Rendben. Hozzam a kocsit? – kérdezte Liam. Nem lepte meg a tény, hogy a kisfiú velük marad. Mivel Ann is velük lakik csak most még nem voltak itthon költözött le Holly szüleihez. Ráadásul Gabriel szülei voltak azok, akiket Holly talált meg, ami által beindult nála az átok és egyből Cassie-hez sietett.
• Pont erre akartalak megkérni. Én meg elmegyek papushoz – mondta Cassie.
• Én is, én is – jelentkezett lelkesen Ann.
• Papus? – kérdezte szinkronban a három ős.
• Rendben, Ann jöhetsz – válaszolt a kislánynak Cassie, majd az ősök felé fordult. – Papus az én ük-ük-ük-ük… szóval Cassandra férje – legyintett végül a lány.
• Újabb szellem? – hümmögte Kol.
• Dehogy, hús-vér ember – jelentette ki Ann, minta ezt az ősnek igazán tudni kéne.
• Azt akarod mondani, hogy Cassandra férje mind a mai napig életben van? – kérdezte leeset állal Nik.
• Én azt mondanám, hogy Cassandra halála óta csak halvány árnyéka önmagának, de végül is igen. Életben van – szólt bele a beszélgetésbe Sebastian. Egyébként most, hogy mind betódultak a szobába, amiben a gyerekek aludtak kissé zsúfolttá vált.
• Gabriellel minden rendben lesz? – kérdezte Caroline aggódva Sebastiant, aki már bemutatkozott a többieknek és neki.
• Természetesen, holnap felnézek, majd még korán reggel és megvizsgálom – válaszolta Sebastian.
• Nehogy megszakadj a nagy munkában – csóválta meg a fejét Cassie, aki tudta, hogy rokonánál a korán reggel olyan kilenc-tíz órát jelent – nem mintha ez nála máshogy lett volna -, de most tényleg úgy tűnt, hogy a korán az korán lesz. – Szóval mond csak el, hogy hová is mész.
• Nem tudtam, hogy ennyire érdekel, mit csinálok, kedves rokon – vigyorodott el Sebastian.
• Érdekli a fenét, csak mond el mit tudsz, mert remélem azt legalább nem akarod tagadni, hogy készülsz valamire – jelentette ki Cassie.
• Ha elmondanám nem lenne meglepetés – vont vállat Sebastian. Lorenna megkérte, hogy minden reggel nézzen körül a falu határánál, és ha szükséges varázslat segítségével fogja el azt, aki illetéktelenül kíván belépni. Ezt viszont nem akarta unokatestvére orrára kötni. Amúgy boszorkánymester volt. – Gondolom tudod ki tette tönkre a kedvenc bőrszékem – jelentett ki szárazon.
• Nem én voltam – vigyorodott el Cassie, mert tudta, hogy Sebastian erre célozgat.
• Pedig én simán kinézem belőled – font össze a karjait a mellkasa előtt az orvos és kék szemeivel fürkészően Cassie-re nézett.
• Miket nem gondolsz rólam kuzin – szélesedett ki a vigyor Cassie arcán.
• Hát még ha csak gondolnám drága rokon – felelte Sebastian neheztelve. A szobában lévők érdeklődve hallgatták a szópárbajt. Niknek olyan érzése volt, mintha csak két legkisebb testvérét hallaná. A hibrid ölében lévő Ann, aki már megszokta ezt vigyorgott, mint a vadalma és örült neki, hogy Cassie-vel mehet Kellanhoz. Kol érdeklődve nézte az orvos, aki kedves rokona volt és valóban felfedezett hasonlóságokat közöttük. Caroline a kis Gabrielnek szentelte minden figyelmét, aki hálásan fogadta a kitüntet bánásmódot, mivel a szőke vámpírlány nagyon hasonlított az anyukájára. Mikor Liam visszatért Rebekah bár erős késztetést érzett rá, hogy megnézze Cassandra férjét, de inkább visszament a kastélyba. Meg akart kérdezni egysmást Lorennától. Caroline nem akarta magára hagyni a hozzá annyira ragaszkodó gyereket, így ő is velük ment, vagyis még mindig ő vitte Gabrielt. Akit előtte Cassie segítségével jó alaposan felöltöztet. Nik egy része szeretett volna Caroline-nal tartani, másik – a kíváncsibb - része viszont, szerette volna megismerni Cassandra férjét. Elvégre nem mindennap találkozhat olyannal, aki ilyen idős és talán még segíteni is tud nekik a boszorkányvadászokkal kapcsolatban. Caroline mielőtt elment vetett rá egy megértő mosolyt, tudta, hogy a hibrid viaskodik, így ő döntött helyette. Kol választása igencsak egyértelmű volt, Annével egyetemben.

• Láttam már egy két sűrű és sötét erdőt életemben, de ez vissza a prímet – jegyezte meg Kol az erdő előtt állva. Mellette ott volt Cassie, Nik és a hibrid nyakában lévő Ann.
• Az erdő közepén van a háza – mondta Cassie.
• Megengeded? – kérdezte Kol, majd a választ meg sem várva a karjaiba kapta kedvesét.
• Kol, ha lemersz ejteni… - kezdte fenyegetően a lány.
• Ne aggódj, soha nem engedlek ki a karjaim közül – mondta sokat ígérően és szenvedélyesen megcsókolta kedvesét. Aki nem ellenkezett az őt ért ostrom ellen, hanem átkarolta az ősvámpír nyakát és beletúrt a hajába.
• Hé! Nem veszed észre, hogy egy gyerek is jelen van? – kérdezte az őstől Ann mérgesen. Cassie eddig mindig csak vele foglalkozott kiskora óta, most meg jön Kol és magának követeli Cassie minden figyelmét. Borzalmas alak.
• Nem kérdeztem a véleményed Törpilla – vágott vissza az ősvámpír elszakadva kedvese puha csókolni való ajkaitól.
• Kol egy öt évessel veszekszel – sóhajtott fel Cassie.
• Egy bosszantó öt évessel – fűzte tovább a mondatot Kol, mintha ez mindent megmagyarázna.
• Szerintem menjünk – javasolta Nik. Ugyanis volt egy igenerős megérzése miszerint, ha öccse és a kislány belekezd a veszekedésbe, akkor ítéletidőig itt állhatnak és még Cassie sem tudja majd szétválasztani őket.
• Futás! – kiáltotta fel vidáman Ann. Imádta a vérfarkas léttel járó gyorsaságot, de így a telihold elmúltával sajnos nem nagyon tudott gyorsan futni. Legalábbis nem annyira amennyire szeretett volna.
• Akkor kapaszkodj Törpilla, mert még véletlen lepottyansz Nik nyakából – vetett rá egy vigyort Kol, majd futásnak eredt. Nik követte, szorosan fogva a kislányt, nehogy véletlenül tényleg leessen.

Az erdő mélyen egy kis fáktól mentes részhez értek. A havas lombozatú fák és bokrok ölelésében lehetett megtalálni Kellan házát. Ez volt az a ház, amit Moira mindig nézett a tornyából, itt született, bár azóta már átesett egy két újításon az épület. A ház maga kétszintes volt, fából készült, két toronnyal és az ajtó előtt lévő terasszal rendelkezett. Már égtek benn a lámpák és kéménye is barátságosan eregette a füstöt. Szinte csak egy hintó hiányzott, hogy teljesen legyen az összkép. Miután Kol vonakodva letette Cassie-t a földre, a lány megfogta az ajtón lévő kopogtatott és jó erősen bekopogott.

• Gyertek be gyerekek, már vártalak titeket – nyitotta ki az ajtót egy barátságos mosoly kíséretében Casssi őse.