18. fejezet

Családi rejtélyek

„A titok válasz mindenre, ami van, ami volt és ami lesz” Ralph Waldo Emerson

A kastély méltóságteljesen emelkedett a hegyoldalon, egyedivé tették a cikkcakkos tornyok, meg a hozzá tartozó lenyűgöző park. Ma is megtalálható volt benne az a szépség, amelyet építésekor létrehozni kívántak. Cassie megvárta még a többiek kiszállnak a kocsiból, majd beparkolt a garázsba, Lorenna kék Aston Martinja mellé. Damon és Liam is csatlakozott hozzá. Miután az ideiglenes sofőrök is a ház elé értek Lorenna beinvitálta őket a házba.

• Köszöntöm önöket a McLeod Kastélyban. Örülök, hogy megérkeztek – fogata őket mosolyogva a házvezető hölgy Mrs. Hastings. Negyven év körüli, anyáskodó természetű nőnek látszott, fekete színű haja szoros kontyba volt felfogva. - A csomagokat már felvittük a szobákba.
• Köszönjük, Mrs. Hastings – hálálkodott Lorenna és bemutatta az újonnan érkezeteket.
• Ha eltévednének kedveskéim, nyugodtan hívjanak engem és segítek önöknek – mondta nekik Mrs. Hastings. Liam, Damon, Cassie és Lorenna kivételével kissé értetlenkedve fogadták a bejelentést. Nem értették, hogy tud nekik segíteni a negyven év körüli kedves hölgy, ha netalántán mégis eltévednének. Hívják fel őt telefonon vagy kiáltsanak érte? Esetleg füstjelek útján értesítsék?
• A vacsorát hétre tálalják Mrs. Hastings – kérte Lorenna.
• Ahogy óhajtja Lorenna – bólintota rá a házvezetőnő, majd köddé vált. Aki még nem ismerte az hatalmasra tágult szemekkel nézte azt a helyet ahol az előbb eltűnt.
• Ezt meg hogy? - nyögte ki döbbenten Ric és enyhén remegő kézzel a házvezetőnő hűlt helyére mutatott.
• Szellemek fizikai kisugárzással – válaszolta Lorenna magától értetődően. Neki ez teljesen természetes volt és szinte nem is igen tudta elképzelni, hogy lehet ezen csodálkozni.
• Még a tizenharmadik század idején szolgálták az egyik ősömet, aki megeskette őket, hogy vigyázni fognak a családunkra. Az eskü az óta is életben van. Szellemként segítenek nekünk – jegyezte meg könnyedén Cassie, mert úgy gondolta, nagyanyja ezúttal csak a szűk tényekre korlátozta közlését. Közben oda adta a kabátját a megjelenő Mr. Hastingsnek. Aki egy feleségéhez hasonlóan kedves negyven év körüli bácsika volt, fekete szerteszét álló hajjal és kifogástalan skót kiejtéssel, ami néha kissé nehezen érthető volt.
• De nem akarnak tovább lépni? - kérdezte Caroline félénken a szellemet.
• Ha akarnának, egyszerűen tovább lépnénk kisasszony. A kabátját, ha szabadna? - mondta Mr. Hastings. Miután mindenkitől elkérte a kabátját ő is eltűnt, mint a felesége.
• Akkor körbevezetlek titeket – csapta össze lelkesen a kezeit Lorenna. Damon addig mondta, hogy lenéz a faluba és gyorsan elhúzta a csíkot. Igazából úgy gondolta meg kell látogatnia valakit, akitől egy-két kérdésére remélt választ kapni, egyébként pedig nem volt valami nagy kedve végighallgatni a vörös hajú boszorkányt és ráadásnak élvezni az ősök társaságát. Lorenna addig a többieknek megmutatta a szalont, a kis szalont, az ebédlőt, a báltermet, a lenti dolgozószobát, a hatalmas konyhát, az emeleti párbaj szobát – ahol Kol, Nik és Rebekah kicsit leragadtak - és az óriási könyvtárat. Aztán elmondta, hogy melyik torony merre néz és végül az emeletre felérve a szobákat, valamint az itteni szalonokat és kis szalonokat.
• Ez az én szobám - kezdte sorolni Lorenna a szobákat. - mellette Ric, Elena, Elijah, Liam, valamint Rebekah szobája. Az enyémmel szemben van Damoné, az mellett Cassie és Kol, Holly, Caroline és Nik szobája – hadarta el egy szuszra. A legtöbben rögtön el is tűntek szobájukban, amint megtudták, hogy melyik az övék vagy már alap járaton is az volt. Liam a szokásos szobáját kapta, ahogy Holly is. Lorenna ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy unokája barátnője még legalább a mai napot töltse velük.

Nik roppantul örült neki, hogy Caroline és ő egy szobába kerültek. Kedvese sem bánta a dolgot ezért vidáman el is tűntek az ajtajuk mögött. Elena nem is tudta, hogy mit gondoljon arról, hogy az Elijah melletti helységet kapta. Egyrészt örült neki, másrészt viszont azt sem bánta volna, ha az őssel kell egy szobán osztoznia. Ric még mindig ámuldozott a kastélyon és így lépett be a kijelölt alvásra szolgáló helységbe és remélte lesz alakalma Lorennáét is közelebbről megnézni. Rebekah örült neki, hogy Liam van közvetlenül mellette és már el is kezdte tervezni, hogy ismerkedik meg vele közelebbről. Az érintett erről mit sem tudott és örült neki, hogy még az ötórai tea előtt hazaértek, mert soha nem hagyta volna ki. Kol sem panaszkodott, de azért csodálkozva feltette egy kérdést. Mikor már csak ő, Lorenna és Cassie maradtak a folyosón.

• Lorenna akkor én Cassie-vel egy szobában leszek? - kérdezte érdeklődve, belül pedig ujjongott.
• Ez magától érthetődik – húzta fel csodálkozva a szemöldökét Lorenna. Cassie és Kol úgy érezték, hogy lemaradtak. Valamint előbbi kezdte remélni, hogy megnyílik alatta a talaj és elnyeli megmentve ezzel a kínos szituációtól.
• Hogy... érted... nagyi? - tette fel a kérdést dadogta Cassie és elpirult, mert tudta, hogy a válaszban sajnos nem lesz köszönet.
• Nik tegnap, mondta, hogy végre teljesen egymásra találtatok – válaszolta sokatmondóan Lorenna, majd szabadkozva elment megnézni, hogy halad a vacsora. Kettesben hagyta a folyosón a zavartól vörös arcszínű unokáját és a kissé elpirult Kolt.
• Azt hiszem beszélnünk, kell Nikkel – jegyezte meg Kol és mindenhova nézett csak Cassie-re nem. Az elmúlt ezer évben nem sokszor fordult elő vele, hogy zavarban legyen, de Lorenna nyílt kijelentése ebbe a helyzetbe hozta. Hiszen ő meg Cassie még nem is... Nem értette az egész helyzetet. De azért örült, neki, hogy a nő ennyire támogatja a kapcsolatukat. Valamint remélte, hogy lehetősége lesz arra, hogy Lorenna által félreértett információ ne legyen félreértett, hanem valós. A zavara is pikk pakk elmúlt és helyette derűs vidámság költözött. - De ez később is ráér most biztos nagyon elfoglaltak Caroline-nal. Remélem mi is azok leszünk – vigyorodott el és magához húzta a nagyanyja kijelentésétől még mindig kissé sokkos Cassie-t. Megcsókolta őt, Cassie pedig ösztönösen bele simulta az ölelő karokba és a csókba. Kol egyik kezével még közelebb húzta magához Cassie-t – ami szinte lehetetlennek tűnt – addig a másik kezével kitapogatta a lány szobájának az ajtó kilincsét. Mikor beléptek a szobába gyorsan becsukta az ajtó és neki döntötte Cassie-t. A lány szájáról áttért az állára, majd a nyakára. Közben lehámozta a lányról a pulóverét és a póló kivágása mentén adott apró csókokat a bőrére kezeivel pedig megemelte a lány csípőjét.
• Mit... csinálsz? - kérdezte tőle Cassie az élvezettől nehezen formálva a szavakat. Egyik fele azt akarta, hogy az ősvámpír folytassa a ténykedését, ám a racionális énje megálljt akart parancsolni neki. Valami nagyon nem stimmelt. Mégis minden annyira magától érthetődő volt.
• Nem nyilvánvaló? - mormolta Kol a nyakába. Kellet neki a lány. Most. - Akarlak – suttogta majd újra a lány ajkaira hajolt. Cassie érezte, hogy neki kissé túl gyors lett a tempó.
• Kol, nem hinném, hogy jó ötlet – mormolta halkan mikor Kol újra a nyakát kezdte csókokkal elhalmozni.
• Hm? - pillantott fel rá vágytól ködös tekintettel az ősvámpír. Cassie tudta, hogy most sürgősen beszélni kell azzal a személlyel, aki választ tud adni a kérdéseire. Mielőtt egy magasabb szintre léptetné a kapcsolatát Kollal meg kell tudnia mi is történt Mystic Fallsban az őssel.
• Mindjárt visszajövök – vágta rá Cassie kibontakozva Kol ölelő karjaiból és gyorsan elmenekült a szobából. Kol csak pislogni tudott utána.

Cassie a könyvtárba sietett. Közben megigazította félrecsúszott pólóját, ilyenkor örült neki, hogy a kastélyba bevezették a padlófűtést és mindenhol jó meleg volt. A célul kitűzött helységbe érve elforgatott egy lámpakart és feltárult előtte egy kacskaringós titkos lépcső. Felsétált a lépcsőn, ami az egyik toronyszobába juttatta. A szoba a szokásos rendetlen kinézetét mutatta. Minden tele volt különféle pergamenekkel, könyvekkel, feljegyzésekkel.

• Moira – szólította határozottan Cassandra lányát. Egyébként ő is olyan szellem volt, mint Mr. és Mrs. Hastings csak ő más okból maradt ebben a világban. A szellem egyébként itt tengette javarészt túlvilági élete mindennapjait. Mert a toronyból rá lehetett látni az erdő mélyén lévő faházra, ahol született. Cassie remélte, hogy gyorsan választ kap a kérdésére. Hiú ábránd volt.
• Cassie micsoda kellemes meglepetés – jegyezte meg a megjelenő szellem. Hosszú fekete tincsei szanaszét álltak, kék szemei a távolba meredtek, hosszú fehér ruhája körbeölelte alakját. Az egész megjelenése egyfajta tébolyodott kisugárzást adott neki.
• Mi történik velem és Kollal? – szegezte ősének a kérdést. Nem szerette volna lefutni a szokásos köröket. De tartott tőle, hogy le kell és ez cseppet sem volt ínyére.
• Anya megjósolta – válaszolt Moira miközben rátekintett egy pillanatra leszármazottjára, majd el is kapta róla a tekintetét.
• Ezt már hallottam, de örülnék neki, ha kifejtenéd – sürgette egyre idegesebben Cassie. Utálta, hogy Moira nem képes egy épkézláb magyarázatot összehozni csak összevissza ködösít.
• Nemsokára teljes lesz, és akkor helyére billen az egyensúly – folytatta a szellemnő újabb pillantást vetve rá és közben kusza fekete hajtincseivel játszott.
• Moira – csattant fel Cassie, forrt az indulattól, mert még mindig nem kapott egy érthető magyarázatot sem.
• Elszakíthatatlan kötelék – susogtta a szellem és elindult lefelé a lépcsőn.
• Mi? – ment utána Cassie.
• Nemsokára – dudorászta vidáman Moira, majd egy levegőben végrehajtott forgás kíséretében eltűnt a könyvtárszoba egyik fala mögött. Elijah pont ezt a pillantatott választotta arra, hogy belépjen a könyvtárba.
• Moira! Moira! – kiáltott a szellem után idegesen Cassie, de őse nem jött vissza. – A fene essen beléd – csattan fel mérgesen és visszaforgatta a titkos járatott rejtő kart.

Kol eközben az ajtónak támasztotta a fejét, amin nemrég Cassie távozott. Tudta, hogy elrontotta. Nem akarta lerohanni Cassie-t, de egyszerűen nem bírta visszafogni magát. Mikor kellően nagy mennyiségűre nőtt az önsajnálatban és már legszívesebben fejbe csapta volna saját magát ezért úgy döntött körülnéz a lánnyal közös szobájukban. Cassie szobája tükrözte a lány hangulatvilágát. A falak halványkékek voltak, a bútorok fehérek. Egy íróasztal volt a szobában ezen volt Cassie laptopja, valamint különböző kis apró figurák, meg három kép. Az egyiken Annabell, a kicsi Cassie és Damon voltak. A másikon Lorenna, Annabell és Liam. A harmadikon Cassie, Kendra és egy vörös hajú négy-öt év körüli kislány volt, meg valakinek a lábai a kép sarkában. Utóbbi volt a legkorábbi olyan egy éves lehetett. A kezébe vette az első képet rejtő keretet. Amiből kihullott a kép és leesett a földre Kol felemelte és elolvasta az írást a hátoldalon.

„Nem számít a múlt legyen bármely sötét is. Csak a jelen a fontos és az ez által létrejött közös jövő.”

Habár még soha nem látta Annabell kézírását biztosra vette, hogy ő írta. Már épp tette volna vissza a helyére a képet, amikor az alján meglátott egy ismerős kézírást. Négy rövid szó volt.

„Anya, apa és én”

Akaratlanul is elmosolyodott. Kicsit nehezére esett még mindig felfogni, hogy Cassie úgy tekint Damonre, mintha az apja lenne. Bár nyilvánvaló volt menyire engedékenyek mindketten egymás irányába. A lány felé az idősebb Salvatore, mintha mindent megengedett volna és Cassie rajongása olyan szinten nyilvánvaló volt, hogy csak a vak nem látta, igaz ugyan, hogy érdekesen fejezték ki. Elkönyvelte ezt egy normális apa-gyermek kapcsolatnak, amit ő és testvérei soha sem ismerhetnek meg. Igaz nem nagyon bánta a dolgot. Visszatette a képet a keretébe. Ez után folytatta nézelődését. Az íróasztal mellett a fésülködőasztal kapott helyett. Kol megszemlélte magát a tükörben és megállapította, hogy pocsék látványt nyújt, megpróbált a kezével normális állapotba hozni a haját, de ez lehetetlen megoldásnak ígérkezet így hagyta is a csudába. A sarokban egy régifajta szekrény volt, amit felújítottak és befestettek fehérre úgy, hogy igazán eredeti lett. Az ős kíváncsian kinyitotta. A polcokon szépen összehajtogatva ott voltak Cassie és az ő ruhái is. Az akasztós szekrényben pedig a lány ruhái mellett fel voltak aggatva az ő oda való ruhaneműi is. Ezután benyitott a szobához tartozó fürdőbe is. Itt is a halvény kék volt az uralkodó szín, valamint a fehér. Egyből megtetszett neki a hatalmas kád. Maga előtt látta, ahogy Cassie-vel együtt fürdenek benne. De amilyen gyorsan jött a gondolat olyan gyorsan is távozott, bár elraktározta az emléket és nagyon remélte, hogy lesz arra lehetősége, hogy megvalósítsa kedvesével. Kol leült a párnázott ablakpárkányba és onnan nézett ki. Cassie szobája a kastély és a falut körbeölelő erdőre nézett. Ha feleolyan jól festett volna, mint Nik, akkor most rögtön ecsetet és vásznat kapott volna elő a semmiből. Így csak gondolataiba merülve tovább szemlélte az eléje táruló havas dimbes-dombos tájat.

Cassie csak Moira távozása után vette csak észre a csendben figyelő Elijah-t.

• Sajnálom Elijah én csak… - hebegte, mert kicsit elragadtatta magát a Moirával folytatott beszélgetéskor. Mint mindig.
• Sok szellem van a kastélyban? – kérdezte érdeklődte udvariasan az ős. Nem tette szóvá a lány előbbi kifakadását, viszont furcsa volt neki a sok fizikai kisugárzással rendelkező szellem. Érdekesnek találta a kastélyt. Varázsa volt a helynek, ahogy az egész falunak és az itt lakóknak is. Élükön Cassie-vel és Lorennával.
• Nem csak Moira, Mr. és Mrs. Hastings – felelte Cassie. – De a szobákba nem mennek be, illetve Mrs. Hastings csak akkor, amikor takarít.
• Értem – bólintott rá az ős és a Cassie mögötti falat vette jobban szemügyre. Látta, amint a lány előbb elforgatott rajta egy kart és bezárult mögötte egy ajtó. Nyilván egy titkos járat, egy ilyen régi kastélyban ez nem is meglepő, gondolta Elijah.
• Titkos átjáró – mosolyodott el a lány helyeselve a fel nem tett kérdést. – Az egyik ősöm szerette az ilyen kis labirintusokat. Ez az egyik toronyba vezet – magyarázta lelkesen. Kiskorában szinte az összes járatott felfedezte és a nagyja folyton elborzadt, hogy milyen koszosan kerül elő. Damon viszont mindig kapható volt arra, hogy utána megmutassa neki a legújabb felfedezését, olyankor magukkal rángatták szegény tiltakozó Liamot is.
• Minden rendben? – kérdezte Elijah, mert érezte, hogy valami bántja testvére kedvesét, a látható vidámság ellenére.
• Nem tudom – válaszolt Cassie kissé fáradtan. – Nem tudok semmit. Néha jó lenne azt hazudni, hogy minden rendben. De nem megy – vont vállat nemtörődöm módon.
• Nem szoktál hazudni – állapította meg az ős. Sejtette, hogy ez a látó képességével van kapcsolatban.
• Mondjuk úgy szakmai ártalom – adott neki igazat Cassie. Kiskorában sem akart soha hazudni, valahogy soha nem vitte rá a lélek. Így ha csinált valamit, akkor a végén mindig kiderült, hogy ő volt a tettes. Egyszerűen ha akart se tudott hazudni, ami néha nagy hátrány volt, viszont nyilván voltak előnyei. Igaz nem sok, de biztos voltak.
• Nem tudsz, vagy csak nem akarsz hazudni? – kérdezte érdeklődve az ős.
• Nem tudok. Ha terelni kell, a kérdést, vagy beszélgetést az még megy, de hazudni nem tudok – sóhajtott fel Cassie.
• Semmilyen témában?
• Semmilyenben.
• Szóval, ha valaki kérdez tőled, akkor mindig őszintén válaszolsz?
• Igen, persze. De te nyilván nem erre vagy kíváncsi. Arra gondolsz, ha – csak a példa kedvéért tételezzük fel - Jeremy megkérdezné tőlem, hogy mikor fog meghalni, akkor nem válaszolnék neki. Puszta szolidaritás. Viszont, ha mégis minden elvem és belső késztetésem ellenére megtenném, akkor Jeremy megnyugodna, hogy még nincs itt az ideje a halálának. Felelőtlené válna és lehet, hogy így meghalna. A sors nincs kőbe vésve, mi magunk választjuk ki azt az ősvényt, amin el szeretnénk indulni. Ha holnap Elena úgy döntene, hogy vámpírrá szeretne változni, akkor nyilván más irányba kanyarodna a sorsa – válaszolta a végén egy kicsit segítséget nyújtva Elijah-nak.
• El kell őt engednem mielőtt késő – mondta Elijah kinézve az ablakon. Tudta, hogy Cassie nem fogja tovább adni a hallott információkat. Valamint végre jó volt valakivel megosztani a gondolatait.
• Már beléd szeretett ne törd össze a szívét azzal, hogy elutasítod a közeledését – csóválta meg a fejét Cassie látta, hogy az ős a legjobbat akarja Elenának. De közben nem jön rá, hogy ő a legjobb megoldás vagy csak egyszerűen nem akarja elfogadni. Az udvariságnak és az előzényekségnek is van egy pontja, ami már kiborító, gondolta Cassie. – Ő nem olyan, mint Tatia vagy Katherine.
• Tudom, hogy nem olyan – sóhajtotta az ős.
• Akkor? Természetes, hogy a legjobbat akarod neki, de hagyd meg neki a választás jogát. Ne te döntsél helyette – mondta Cassie.
• Köszönöm – biccentett Elijah. A könyvtár szobában található óra elütötte a hetet.
• Gyere menünk vacsorázni – indult el az ajtó felé Cassie az ős gondolataiba merülve csendesen követte.

Mire az ebédlőbe értek szinte már mindenki ott volt. Csak Kol és Damon nem. De utóbbi még nem ért haza. Előbbiért Cassie felment, hogy lehozza a szobájából, vagyis a közös szobájukból az ősvámpírt. Még a gondolatra is elpirult, hogy nekik közös szobájuk van. Igaz, hogy az utóbbi időben mindig együtt aludtak. Ennek ellenére mégis zavarba hozta őt a helyzet. Most is jóleső bizsergés járta át mikor eszébe jutottak a szobájában, vagyis a közös szobájukban történtek. Ha nem kap észbe, akkor ő meg Kol… már…

• Kol? – szólította meg félénken az ablakban ülőt a lány.
• Cassie – pattant fel gyorsan Kol. Rá nem jellemzően teljesen a gondolataiba merült.
• Sajnálom, hogy nem jöttem vissza előbb csak Moirával szerettem volna beszélni. De szokás szerint nem volt társalgó kedvében – hadarta zavartan Cassie.
• Moira? – lépet óvatosan közelebb a lányhoz. Remélte nem rémisztette meg őt az, előbb amikor olyan rámenős volt.
• Ő Cassandra lánya és meg akartam kérdezni tőle valamit – magyarázta Cassie.
• Újabb szellem? – kérdezte halkan nevetve Kol most már közvetlen a lány előtt állva. Cassie válaszként halványan elmosolyodott. Az ősvámpír pedig megnyugodott, hogy minden rendben van.
• Gyere, menjünk vacsorázni – fogta meg Kol kezét, aki vigyorogva az ajkához emelte a lány kezét és apró csókot hintett rá. Mire Cassie rámosolygott válaszként. Az ősvámpír összekulcsolta az ujjaikat az ebédlőbe menet.
• Ki van ezen a képen? - hallották meg Elena kíváncsi hangját.
• Cassandra – válaszolt lágyan Lorenna. Nik szakértő szemmel vette szemügyre a festményt, még a többiek inkább csak érdeklődők voltak.
• Mit jelent rajta alul a felirat? - tette fel a kérdést Caroline.
• A múltra emlékezünk, a jelenben élünk és a jövőt reméljük – válaszolta szem fogatva Cassie. Miközben leültek Kollal. Természetesen egymás mellé.
• Érdekes mottó és, ha meggondoljuk, akkor érthető is – kockáztatta meg a kijelentést Ric. Imádta a történelmet és az egyetemen foglalkozott egy ideig különféle régi családi mottókkal is. Nem utolsó szempont volt, hogy Lorenna remek beszélgető és egyéb partnernek minősült. A tegnapi és az ezelőtti randevújuk is igazán… rendkívüli volt. A történelem tanár egyébként nem zavarta, hogy Lorenna gyakorlatilag az anyja lehetne. Elvégre fiatalabbnak nézett ki, mint ő maga!
• Ja – szedett magának egy kis levest Cassie, látta, hogy nagyanyja vett rá egy rosszalló pillantást. Így - pufogva bár -, de csendben maradt. Nem tehetett róla, de ezekre a családi múltidézős kérdésekre mindig kicsit nyersen válaszolt. Úgy vélte ez hozzá tartozik a képességével szembeni igencsak kérdéses hozzá állásához. Kol megnyugtatóan végig simította a kezét Cassie combján, aki vetett rá egy kérdő pillantást. De egyébként nem zavarta az érintés, sőt…
• Nálatok mindig négyfogásos vacsora van? - hajolt közelebb a lányhoz, kezét még mindig a combján nyugtatva. Próbált egy semleges témát megütni, mert látta, hogy Cassie-t milyen rosszul érintik a Cassandrával kapcsolatos kérdések. Közben repeset az örömtől, hogy a lányt nem zavarja az érintése, sőt észrevette, hogy alig halhatóan jólesően felsóhajtott.
• Csak miattatok van, és nem lehet felkelni addig amíg minden el nem fogy – könyökölt bele vidáman Kol oldalába és játékosan ő is végig simított az ős combján, aki megremegett az érintésére. Mit ki nem hoz belőle ez a lány!
• Csak leerőltetjük valahogy – vélte Kol és kritikus pillantással végigmérte a roskadásig tele lévő aszatalt. Eközben Lorenna kedvesen válaszolt a többiek által feltett kérdésekre, ő nem idegenkedett úgy a témától, mint unokája.

Vacsora után hazaért Damon is. Kicsit tántorgott, de sikerült felküzdeni magát a szobájába. Igaz ebben Cassie hathatós segítsége is közrejátszott. Kol mögöttük lépkedett, ha netán kedvese nem bírná megtartani Damont, akkor elkapja. Természetesen nem a vámpírt, hanem Cassie-t. Lorenna a szalonba invitálta a többieket és ott beszélgettek. Cassie és Kol is csatlakoztak hozzájuk miután a lány ágyba fektette Damont, de előtte levette a vámpír cipőit, hogy azért mégse aludjon bennük. Mivel a ciőók tulajdonosa olyan állapotban volt, hogy látszott rajta ő akár a földön is elalszik nyomban. Tizenegy óra körül végül mindenki úgy döntött, hogy szintén a szobájába vonul.

Elena még szeretett volna beszélni Elijah-val, így miután betért a szobájába az ajtóhoz tapasztotta a fülét és hallgatózott. Miután megállapította, hogy senki nincs a folyosón halkan kinyitotta az ajtaját és – amennyire tőle tellett - kilopakodott a szobájából. Halkan és kissé bizonytalanul bekopogtatott az ősvámpír szobájának az ajtaján.

• Elena miben lehetek a szolgálatodra? – invitálta beljebb a váratlan, ám igencsak kellemes látogatót Elijah.
• Én... szeretnék beszélni veled – gyűrögette zavartan a pulóvere szélét Elena.
• Kérlek, foglalj helyet – mutatott az ágyra, mivel zavarba ejtő módon csak az volt az egyetlen ülésre alkalmas bútor. Igaz ott volt még az íróasztalnál elhelyezett szék is, de az ős úgy gondolta ez sokkal udvariasabb gesztus. Elena leült és azon gondolkozott mit mondjon, Elijah pedig a hasonmás arcát fürkészte.
• Elena...
• Elijah... - szólaltak meg egyszerre.
• Mond csak nyugodtan – folytatta udvariasan az ős.
• Én csak... Cassie mondott még régebben valamit és én szóval... - dadogta a hasonmás. „Csak tedd azt, amit szeretnél” hallotta meg a fejében barátnője hangját. Ezt még Mystic Fallsban mondta neki, akkor, amikor a Télköszöntő Bálhoz választották ki a tortát és a süteményt. Elena gyors elhatározásra jutott. Felállt és Elijah elé lépett. Majd egy hirtelen mozdulattal megcsókolta az őst. Elijah meglepődve fogadta Elena hirtelen lerohanását. De miután magához tért átvette az irányítást. A hasonmás pedig nem ellenkezett ez ellen. A Cassie-vel folytatott beszélgetés és most Elena reakciója miatt úgy gondolta talán tényleg jó lenne egy esélyt adni kettőjüknek, valamint hogy ennyi önzőséget megengedhet magának.

Nik és Caroline a szobájukban beszélgettek. A hibrid imádta hallgatni, ahogy a fiatal vámpírlány csacsogott. A lány éppen a gyerekkoráról mesélt neki. Nik pedig itta minden szavát.

• Nik, Nik figyelsz rám? - legyezgette meg a kezét Caroline a hibrid szemei előtt.
• Igen, figyelek rád – csókolta meg vigyorogva.
• Nekem nem úgy tűnt – tette hozzá kissé durcásan Caroline, de lehetett láttni, hogy csak viccel.
• Ha így gondolja Miss. Forbes, akkor vállalom gyalázatos tettem következményét – harapta meg játékosan a lány nyakát.
• Remélem is – mosolygott rá Caroline.
• Én pedig azt remélem a büntetés hosszú és izzasztó lesz – mormolta Nik kaján felhanggal.
• Meglátom, mit tehetek – felelte csíntalanul Caroline.

Lorenna és Ric is beszélgettek a nő szobájában. A tegnap estéről volt szó és a kialakult kapcsolatukról. Rebekah pedig Liammal múlatta az időt, akit nem zavart a szőke ős társasága, sőt örült a lelkes duruzsolásnak és a társaságnak.

Kol eközben elővette a bőröndjéből a pizsamáját, valamint azt, amit Cassie viselt náluk. Oda is nyújtotta a lánynak.

• Kérlek? Vagy felvehetnéd azt a dögös hálóinget, amiben a találkozásunk utáni napon kijöttél ajtót nyitni – nézett kérlelő szemekkel Cassie-re. Lelki szemei előtt megjelent a kép amint a lány abban a hálóingben fekszik be mellé és láthatóan nagyot nyelt, de szemeit továbbra is ártatlanul a lányra függesztette. Ezzel próbálván jelezni, hogy neki egyetlen egy hátsó gondolata sincsen.
• Nekem ez jobban tetszik – vette ki Cassie az ősvámpír kezéből a pólót és a rövidnadrágot.
• Miért? - tette fel a kérdést tudatlanul és kíváncsian Kol.
• Öhm... én megyek zuhanyozni siettek ne aggódj – hebegte és a fürdőbe sietett. Ugyanis azért tetszett a pizsama amit Kol adott, mert olyan illata volt, mint neki. Úgy gondolta ezt azért nem kéne megosztani vele. Gyorsan megfürdött és elvégezte a szokásos tisztálkodási szükségleteit. - Mehetsz – nyitotta ki az ajtót.
• Egy perc és itt vagyok – susogta Kol amint elment a lány mellett és végigsimított a karján. Cassie megremegett az érintésre. Nem tudta mit csináljon. A nagyanyja ezúttal túllőtt a célon. Cassie az asztalához ment és meg akarta gyújtani az egyik zsálya gyertyáját. Nem szerette volna, ha Damon esetleg a szomszéd szobában felébred, és most tudja meg, hogy Kol vele alszik. Ugyanis biztos volt benne, hogy nagyanyja nem mondta el neki. Idegesen kezdett keresni egy gyufát mivel az erejével már nem tudta lángra lobbantani azt az átkozott gyertyát, ez roppantul felingerelte őt.
• Hé, mi a baj? - ölelte meg őt Kol, aki látta milyen idegesen túrja fel Cassie az íróasztalt.
• Nem tudom meggyújtani – mutatott vádlón a gyertyára a lány. A hangja hallhatóan elcsuklott.
• Ezen könnyen segíthetünk – nyugtatta meg Kol és pillanatra elengedte Cassie-t. A bőröndjéből kivett egy gyufásdobozt majd újból átkarolta kedvesét és meggyújtotta a gyertyát. - Most már jobb? - fordította maga felé a lányt.
• Igen, csak nem szokta még meg, hogy az a kevés erőm is elment, ami volt – sóhajtotta gondterhelten Cassie. – Egyébként miért tartasz te gyufát magadnál? – tette fel kíváncsian a kérdést az ős pólója nyakával babrálva.
• Soha nem lehet tudni, mikor lesz rá szükség – válaszolta Kol, látta a lányon, hogy terelni szeretne, ő viszont tudni akarta. - Miért nem szeretsz látó lenni? - kérdezte végül az ős és leült az ágyra, Cassie-t pedig az ölébe húzta.
• Mert félek, hogy úgy végzem, mint Moira – motyogta olyan halkan, hogy Kol is alig hallotta.
• Szellemként?
• Nem. Nem ettől félek. Tudod ő annyira sokáig fürkészte a jövőt, hogy végül egy kissé... megbomlott az elméje – súgta elhalóan fájdalmasan a lány.
• Neked nem fog ezt megígérhetem – szorította magához Cassie-t. A lány hálásan ránézett. Kol a derekánál fogva közelebb húzta magához és újra megcsókolta. Cassie beletúrt az ősvámpír hajába, aki óvatosan eldöntötte őt az ágyon. Csókokkal hintette be Cassie állát, nyakát, vállát. A keze be-becsúszott a lány alvópólója alá. Látta Cassie-n, hogy vágyik rá mégis felfedezte rajta a feszültség apró jeleit. - Mi a baj kicsim? - kérdezte halkan és komolyan Kol. Egyik kezét a lány álla alá csúsztatta és kissé megemelte a fejét, hogy a szép zafírkék szemekbe tudjon nézni.
• Én még nem... szóval... - pirult el Cassie és zavartan elkapta a pillantását Kol barna szemeiről. Amik egyébként annyira melegen fúródtak az ő szemeibe, hogy még erősebben elpirult és azon kezdet gondolkozni milyen lett volna, ha délután nem sietett volna a konyhába.
• Még nem voltál senkivel? - gyúlt világosság a barna szemekben és a tulajdonosuk legszívesebben a fejét verte volna a falba, mert erre igazán rájöhet volna. Egyszerűen annyira nyilvánvaló volt az egész.
• Nem. Téged ez zavar? - nézett az ősvámpírra bizonytalanul Cassie.
• Hogy zavarna engem? Örülök neki, mert te csak az enyém vagy senki másé – mondta a lány zafírkék szemeibe és gyöngéden végig simított az arcán. Cassie-nek jólestek a szavak és az érintés. - Bármikor szólj, ha zavar, amit csinálok, vagy kényelmetlenül érint és én abbahagyom.
• Tényleg? - kérdezte félénken Cassie.
• Persze - csókolta meg lágyan és gyöngéden kedvesét. Nem állt szándékában rákényszeríteni a lányra az akaratát. Azt akarta, hogy önként adja oda magát neki. Megint csókokkal halmozta el a lányt.
• Kol – mormolta Cassie, az ősvámpír nyomott még egy csókot a lány nyakára, majd magukra húzta a takarót.
• Álmodj szépeket – ölelte magához a kedvesét.
• Te is – válaszolt Cassie és rutinosan helyezte a fejét Kol szíve fölé ahol mostanában elaludt. Az ős szorosan magához húzta őt és lány derekát szorítva lépett át az álmok birodalmába.

A boszorkányvadászok búvóhelyén

• Úgy tudtam megöltétek Cassandra összes leszármazottját. Ennek ellenére az egyik – pont az amelyiknek nem lett volna szabad megszületni - mégis felbukkant Mystic Fallsban – mondta mérgesen Esther a vele szemben lévő Arthur Williamsnek, aki megidézte őt a túlvilágról.
• Lorennán kívül az unoka az utolsó, ő róla pedig eddig nem tudtunk – közölte kimérten a boszorkányvadászok vezetője belül azonban forrt az indulattól, mivel utálta, ha valaki ilyen magától érthetődően parancsolgatott neki.
• Remélem szándékodban áll minél előbb teljesíteni a feladatot, amiben megegyeztünk – nézett ellentmondást nem tűrően Williamsnek Esther.
• Úgy érted reméled, minél előbb hozzuk helyre a te hibádat? – vetett egy lenéző fintort a nőre Arthur.
• Mert az, hogy Cassandra azon leszármazottja, aki örökölte őse képességét életben van az kinek is a hibája? – vágott vissza az ősboszorkány. Mindketten dühösen méregették a másikat és nem állt szándékukban megadni azt az elégtételt a másik félnek, hogy visszavonulnak.
• Nincs ok aggodalomra. Az, hogy visszajöttek Skóciába nekünk adott helyzeti előnyt – közölte végül Arthur és belátta most aztán nem lehet válogatós, mert minél előbb meg kell ölni Cassie-t mielőtt a lány helyreállítja Kol segítségével az egyensúlyt nem éppen oly módon, ahogy ők azt szeretnék.
• Remélem, hogy az anyád nem fog olyan csúfos kudarcot vallani, mint az embereid Mystic Fallsban. Ne kelljen még jobban csalódnom a boszorkányvadászok képzetségét illetően – közölte még Esther és visszatért a túlvilágra.
• Én a helyedben inkább abban reménykednék, hogy nehogy a fiad még idő előtt az ágyába fogadja Miss. Doyle-t, mert az teljesen keresztülhúzná a számításainkat a következményeivel – vágott vissza csak azért is a férfi a nagy semminek, de azért jó volt kimondani.