7. fejezet

Kezdet

Amint Kol átlépte a Mikaelsson villa küszöbét egy eget rengető ordítás rázta meg a házat.

-          Ezt nevezem én akusztikának – jegyezte meg elismerően legidősebb testvérére nézve. - Egyébként nem arról volt szó, hogy megvársz? - tette hozzá nyafogósan.

-          Bocs, előbb ébredt fel, mint gondoltam – vont vállat Klaus.

-          Sebaj. Legalább mondott valamit? - vette szemügyre az áldozatot. Átlagos külsejű férfi volt, csuklójánál fogva lógott a plafonra erősített láncokról. Amik medvecsapdával voltak a karjához erősítve.

-          Az égvilágon semmit – morogta Klaus, és rántott egyet a kifüggesztett láncokon. Az áldozat újra felordított.

-          Öreg hiba – csóválta a fejét Kol. Elijah lépett be a házba.

-          Megtudhatnám, hogy mit csináltok? - kérdezte szokásos udvariságával. 

-          Kedvesen érdeklődünk afelől, miért támadta meg Klaus szöszi vámpírcsaját - válaszolta Kol.

-          Megtámadta Caroline-t? Jól van? - fordult Klaus felé.

-          Igen, szerencséje volt. Véletlenül arra jártam és megláttam, hogy követi. Gyanús volt, így leütöttem... – felelte Klaus.

-          Véletlenül mi? - szúrt közbe vigyorogva Kol.

-          … igazam volt. Egy pisztoly és vagy kéttucatnyi verbénás lőszer volt nála.

-          Gondolom ugyanaz a gyártmány, amivel Kolt megtámadták – szólalt meg elgondolkozva Elijah.

-          Hé, azért nem kell ennyire hangoztatni a dolgot – vette zokon Kol.

-          Igen. Ugyanolyan – hagyta figyelmen kívül kisebbik öcsét Klaus.

-          Szerintem ellágyultál egy kicsit, majd én meg mutatom, hogy csinálja egy profi – vette ki Kol Klaus kezéből a meleg piszkavasat, majd megpiszkálta az áldozatot vele.

Tizenöt perc múlva a fiatal ős úgy látta, hogy talán most már beszélni fog áldozatuk. A hajánál fogva hátrahúzta az áldozat fejét.

-          Ki küldött? - csattant élesen a hangja. A helyzet igazán abszurd lett, amikor a fickó hisztérikusan röhögni kezdett.  

-          Még nem jöttetek rá? - kérdezte két röhögőgörcs között és az arcát a kabátjába törölte.

-          Azonnal mondd meg – ragadta meg a nyakát Klaus.

-          Szánalmasak vagytok – közölte velük a még mindig röhögő férfi. - És ez még csak a kezdett – mondta nekik, majd meghalt.

-          Ez meg hogy a francba dobta fel a talpát? Még volt benne elég vér – morrant fel mérgesen Kol.

-          A kabát – világosította fel Elijah.

-          Hogy mondod? - fordult felé mindkét testvére.

-          Biztosra veszem, hogy volt valami titkos zseb a kabátjában – jegyezte meg tűnődve Elijah. Nem mutatta ki, de őt is bosszantotta, hogy a férfi még azelőtt meghalt, mielőtt mondhatott még valami érdekeset. Ugyanis, amit eddig mondott, nem volt kedvező rájuk nézve. Klaus káromkodva adta tudtukra, hogy megtalálta a rejtett zsebet.

-          Ilyen nincs! Itt, a szemünk előtt! Hogy a rohadt életbe tudta megcsinálni?! - dühöngött továbbra is Kol.

-          De legalább most már tudunk valamit – szólalt meg Elijah.

-          Mégis micsodát? - tromfolta le egyszerre Klaus és Kol.

-          Hogy ez még csak a kezdet – felelte szárazon Elijah.

Cassie addig felöltözött és kitakarított a házban. Játszott egy kicsit Midnighttal, majd átment Elenához. De előtte a zsebébe tette a barátnőjének szánt ajándékot.

-          Szia. Akkor mehetünk vásárolni? - kérdezte az ajtót nyitó Elenát.

-          Szia. Igen, csak öt perc. Addig helyezd magad kényelembe – szaladt fel sietve a szobájába. Cassie leült a kanapéra és türelmesen várakozott.

-          Itt is vagyok. Mehetünk – jött lefelé a lépcsőn.

-          Elena, szeretném még egyszer megköszönni a karkötőt. Cserébe fogadd el ezt tőlem – nyújtotta át az ajándékdobozt.

-          Cassie, én igazán nem ezért adtam neked – szabadkozott Elena.

-          Én meg azt szeretném, ha elfogadnád – és Elena kezébe tette a dobozt. Aki fejcsóválva ugyan, de elfogadta az ajándékot. - Nyisd ki – bátorította Cassie.

-          Ez nagyon szép. Köszönöm, Cassie – ölelte meg barátnőjét, aki vigyorogva felcsatolta neki az ékszert.

-          Akkor mehetünk vásárolni? - ismételte meg a kérdését Cassie.

-          Rajta – bólintott Elena, fogta a slusszkulcsát és beszálltak a kocsijába. Útnak indulva Mystic Falls egyik számukra alkalmas üzlete felé.

Bevásárlás közben elbeszélgettek egy kicsit mindenféléről. Szóba került Kol is és a testvérei. Igaz, hogy ez mindkét lánynak kissé kényes téma volt.

-        Elena, mondd meg őszintén Elijah ellen mi kifogásod van? - kérdezte Cassie a tortabevonók között válogatva.

-        Ellene semmi. Ő egy igazi úriember. Kedvelem – vágta rá kissé túl gyorsan is a hasonmás. Mikor rájött, hogy elszólta magát mélyen elpirult.

-        Na, látod. Nem lehet mindenkit a családja alapján megítélni – mutatott rá a lényegre Cassie.

-        Elijah az Elijah, de Kol akkor is egy pszichopata – csattant fel Elena.

-        Tudod, a nagyanyám azt szokta mondani, hogy ne ítélj elhamarkodottan. Néha hajlok is rá, hogy elhiggyem. De, ha nem szeretnél erről beszélgetni, ám legyen. Rajtam igazán nem múlik. De azért, ha megengeded, kérdeznék valamit.

-        Csak rajta.

-        Ha kedveled Elijaht, miért viselkedsz így? Úgy értem beszélgethetnél vele néha, meg ilyenek...

-        Szoktam vele beszélgetni.

-        Az időjárásról? Kérlek, az nem beszélgetés. Az csak udvariassági formula.

-        Miért, te miről beszélgetsz Kollal? - vágott vissza a hasonmás a kassza felé tolva a bevásárlókocsit.

-        Gyakorlatilag mindenről – vont vállat Cassie. Tényleg igazán sok mindenről szoktak Kollal beszélgetni, a testvéreiről, Midnightról. - Mindenesetre, ha beszélgetsz Elijahval az ártani biztos nem fog.

-        Nem, ártani nem fog. De nem akarok csalódni.

-        Higgy nekem, nem fogsz. Kivel jössz a bálba? - kérdezte Cassie. Közben gondolatban már el is tervezte, hogyha barátnőjének nincs párja, akkor majd beszél Elijahval. Nyilvánvaló, hogy Elena mennyire odavan Kol fiatalabb bátyjáért. Cassie-nek az is világos lett, hogy most pont úgy viselkedik, ahogy a nagyanyja szokott. Aminek az érintett egyáltalán nem örült, de annak érdekében, hogy új barátnőjét kirántsa abból a mély érzelmi gödörből, amibe került, mindenre hajlandó volt.

-        Senkivel – szólalt meg Elena, amint mindketten fizettek és a kocsi felé vették az irányt.

Ezután a sütésre terelődött a téma. A Gilbert ház elé érve meg már nevetve szálltak ki, hatalmas csomagokkal megpakolva. A jókedvük abban a pillanatban elszállt amint beléptek a házba. Ugyanis Ric a lépcsőn kiterülve feküdt. A csomagok mindkettőjük kezéből kiestek és szanaszét szóródtak.

-        Ric! Ric! - rohantak oda hozzá mindketten. Cassie gyorsan megvizsgálta.

-        Egy tompa tárggyal ütötték le hátulról. Nem lehetett túl kellemes, de a fejfájáson kívül semmi baja sem lesz - nyugtatta meg Elenát, a sérültet pedig együttes erővel felvitték a szobájába. - Semmi baj – ölelte magához a Ric ágya mellett síró Elenát.

-        Igazad van, körülnézek, hiányzik-e valami, utána hívom a seriffet – szipogta barátnője.

-        Rendben – bólintott Cassie, aki úgy döntött, hogy ő addig felhívja Kolt. Amint Elena elhagyta a szobát tárcsázott is.

-        Cassie, miben lehetek a szolgálatodra? – szólt bele vidáman a telefonba.

-        Elenáékhoz betörtek. 

-        Hogy mondod?! - kiáltott fel Kol. Ő és Elijah pedig egyből a Gilbert ház felé vették az irányt.

-        Ricket ájultan találtuk, a lépcsőn leütötték – folytatta Cassie és Elena keresésére indult.

-        Most is ott vagy?! - kérdezte aggódva Kol.

-        Igen, miért? - kérdezte Cassie, Kol válaszát Elena sikolya zavarta meg.

-        Cassie, figyelj rám, azonnal el kell onnan menned – parancsolt rá Kol. Cassie azonban nem válaszolt, csak Elena felé futott. A lányt a konyhapult mellett találta meg. Sírva, összekuporodva.

-        Elena, minden rendben. Shh – húzta magához barátnőjét és fordult körbe, hogy vajon mi történt. A konyhapulton egy ízlésesen becsomagolt díszdoboz volt, a teteje a földön feküdt. Nyilván ettől borult ki Elena. Cassie óvatosan lefejtette magáról Elena karjait, majd közelebb merészkedett a dobozhoz.

-        Oh – lehelte elborzadva Cassie. A doboz tele volt rózsaszirmokkal, amik alól kivillant egy vérrel írt üzenet. „Kedves Elena és Cassie! Hamarosan látjuk egymást”

Már értette miért borult ki Elena. Hirtelen szinte a semmiből bukkant fel mellette Elijah. Cassie összerezzent és még mindig mereven a dobozt nézte. Elijah is vetett rá egy pillantást, majd a még mindig síró hasonmás felé fordult és megnyugtató szavakat kezdett neki mormolni. Cassie, mint aki álmából ébredt, hallotta meg, hogy Kol szólongatja őt. Az ajtóban állt és őt hívta aggódva.

-        Jól vagyok – nyugtatta meg csendesen. Kol nem érte be ennyivel, amint elérhető közelségbe került megfogta a karjait és magához húzta Cassie-t.

-        Megsérültél? Nem fáj semmid? - kérdezte aggódva Kol, holott, ha megsérült volna, akkor nyilvánvalóan érezte volna a vére illatát.

-        Semmi bajom.

-        Többet ne csinálj ilyet – suttogta a lány hajába. Amint meghallotta, hogy Cassie bajban van, szinte azonnal bekapcsolt a védelmező ösztöne. Csak őt tartotta szem előtt, hogy ne történjen vele semmi.

-        Ne kérj tőlem lehetetlent – jegyezte meg hasonló hangnemben Cassie.

-        Kol, gyere be – hallották meg Elena reszketeg hangját. Amint Elijah megnyugtatta, Cassie után indult és meglátta őt Kol karjaiban. Szinte tapintható volt a férfi aggodalma, így Elena megelőlegezett neki egy esélyt. Csak egyet, egyetlen egyet. Cassie érdekében.

-        Kösz – biccentett a hasonmás felé. Nem volt ostoba, tudta, hogy csak Cassie miatt engedte be. Így Cassie-t magával húzva beléptek a házba, az ajtót pedig becsukták maguk mögött.

Elena és Cassie gyorsan elpakolta a szétszórt holmikat. Ezután Ric szobájában elmesélték, hogy mi történt. Cassie közben ellátta a szoba tulajdonosának sérülését.

-        Reméljük, nem a másik énje fog magához térni – jegyezte meg Kol. Elijah rosszallóan öccsére pillantott. Cassie kérdő tekintetére Elena válaszolt.

-        Ric skizofrén – magyarázta el röviden a dolgot, kihagyva a Gilbert gyűrűt a dologból, meg azt, hogy a férfi másik énje egy pszichopata gyilkos.

-        Értem – bólogatott Cassie. - Szóval ki kell, derítenünk ki küldte ezt a kis... khm... ajándékot – tette hozzá elgondolkozva.

-        Te nem derítesz ki semmit – hangsúlyozta ki a személyes névmást Kol. Cassie nem felelt, a fiatal ősvámpír pedig tudta, hogy ezt a meccset még nem játszották le. Ric közben kezdett magához térni.

-        Mi... történt? - motyogta kinyitva a szemeit.

-        Ezt akarjuk tudni mi is – szólt közbe Kol

-        Te meg mit keresel itt?! - csattant fel Ric, amint meglátta. Elijahval nem volt semmi baja, na de Kol?!

-        Elena volt olyan kedves és beengedett – vigyorodott el az érintett, nem is titkolva mennyire szórakoztatja a dolog. 

-        Kol! Fogd vissza magad, Ric csak most tért magához – szólt rá Cassie a kötekedő kedvében lévőre.

-        Jól van, jól van – duzzogta Kol és, hogy ezt a jelenlévők tudtára adja, hátat fordított nekik.

-        Nagyon fáj a fejed? - kérdezte az aggódó Elena Ricket.

-        Mintha végigittam volna az egész napot – nyögte Ric a fejéhez kapva.

-        Csinálok teát és attól majd rendbe jössz – szólalt meg Cassie és elindult a konyhába.

-        Te mindenkire teát tukmálsz? - követte őt Kol. A szobában tartózkodók megvárták, amíg leérnek a konyhába.

-        Mi bajod van a teával? - hallotta meg Cassie igencsak számon kérő hangját. Kol válaszát már csak Elijah hallotta.

-        Láttad a támadódat, Alaric? - fordult Elijah a történelem tanára felé.

-        Nem, jöttem volna fel és... filmszakadás. Itt tértem magamhoz. Elena, te beengedted Kolt? - kíváncsiskodott Alaric, megpróbált nem nagyon korholó hangot megütni. - Teljesen kiszámíthatatlan. Ne vedd sértésnek, Elijah – fordult az ősvámpír felé.

-        Semmi gond, megértem – sóhajtotta gondterhelten Elijah. - De Cassie mellett igazán emberien viselkedik – próbálta megnyugtatni Elenát és Ricket is.

-        Cassie mindenesetre nem nagyon kíméli őt – állapította meg Ric.

-        Igen, ő aztán megmondja neki a véleményét – bólintott Elijah.

-        Engem meg szabályosan megrémiszt vele – fűzte hozzá Elena.

-        Nem hiszem, hogy a támadó egy vámpír lett volna. Kolt is megtámadták nemrég, bár őt meg is lőtték. Ma reggel Caroline-t is, majdnem megsérült – közölte tényszerűen Elijah.

-        Caroline megsérült? - rémült meg Elena.

-        Nem, Klaus megmentette – sietett leszögezni az ősvámpír.

-        Akkor ezért nem jött iskolába? - könnyebbült meg egy kicsit a hasonmás. Ha Elijah azt mondja, Caroline nem sérült meg, akkor az úgy is van.

-        Nyilván.

-        Szóval, sejted ki lehet a támadó? - kérdezte Ric az őst.

-        Igen, de nem szeretnék elhamarkodott következtetést levonni. Mindenesetre legyetek óvatosak és szóljatok a barátaitoknak is.

-        Damon még nem került elő, de a többieket értesítem – mondta Elena.

-        Most, hogy említed szerettem volna megkérdezni, hogy hol van Damon – húzta fel a szemöldökét Elijah. Nem szeretett volna semmi meglepetést az idősebb Salvatore testvér részéről. Finn sajnálatos halála óta tudják, hogyha az ősvámpír, akitől származnak, meghal, akkor ők is. Így azóta nem próbálkoztak. De jobb biztosra menni. 

-        Nem tudjuk. De én nemrég beszéltem vele telefonon és azt mondta, nemsokára itthon lesz – válaszolt Ric.

-        Értem – raktározta el a megtudott információkat Elijah.

-        Hoztam teát! - lépett be Cassie, kezében két bögrével, mögötte Kol jött, ő három bögrével egyensúlyozott. A lány az egyik bögrét Elenának, a másikat pedig Ricnek nyújtotta át. Kol addig az egyik bögrét nagy kegyesen odaadta testvérének, egyet kedvesen átnyújtott Cassie-nek, ő maga a harmadik bögrével a kezei között a falnak.

-        Tényleg nem fáj már a fejem – bökte ki lenyűgözve Ric, miután megitta a teáját. Cassie vidáman bólogatott.

-        Azt hiszem, nekünk ideje lenne hazamennünk. Fogadok, hogy reggel óta nem ettél – mondta Kol a lánynak.

-        Mit aggodalmaskodsz, csak egy ebéd – forgatta meg a szemeit Cassie, de megadóan felállt.

-        Mi akkor mentünk is. További gondtalan estét – húzta magával Kol Cassie-t és integetve távoztak.

Elijah is távozni készült, elköszönt Rictől. Elenától a bejárati ajtó előtt búcsúzkodott.

-        Szeretném megköszönni, hogy ilyen gyorsan ideértetek – hebegte zavartan a hasonmás.

-        Cassie-é az érdem, ő hívta fel Kolt – jegyezte meg Elijah.

-        Igen, de én akkor is hálás vagyok azért, mert eljöttél és segítettél.

-        Elena, rám mindig számíthatsz. Legyen bármiről is szó – tette kezeit a lány vállára.

-        Tudom – motyogta Elena és zavartan Elijah barna szemibe nézett. Olyan szép szemei vannak, gondolta és egészen elpirult. 

-        Elena? - kérdezte elhatározással az ős.

-        Igen? - bámult fel rá kábán a hasonmás.

-        Tudom, hogy ez tőlem kissé szokatlan kérdés lesz. De elhívott valaki a Télköszöntő Bálba?

-        Nem, senki – dadogta Elena.

-        Megtisztelnél azzal, hogy elkísérhetlek?

-        Én... igen – válaszolta a hasonmás és a szíve a duplájára kapcsolt.

-        Köszönöm – hajolt meg Elijah és megcsókolta Elena egyik kézfejét. Amikor kilépett a Gilbert házból feltűnt neki a sötét autót az utca túloldalán, ami már napok óta ott parkolt.