6. fejezet

Vihar előtti csend

-          Csak kíváncsi voltam – engedte el Cassie kezét Kol. Verbénás karkötő. Kissé zokon vette a hasonmás gyanakvását. Habár az nem ismerhette annyira, hogy tudja, nem fogja megigézni Cassie-t. Ennek dacára Kol megnyugodott, hogy talán így még az igézés kísérlete sem fogja megkörnyékezni. Mert elhatározás ide, elhatározás oda ezer éves szokást nehéz legyőzni.  

-          Ahova megyünk, ott remélem lesz valami ékszerbolt. Szeretnék venni neki én is egy karkötőt – folytatta mondandóját Cassie. Kol meghallva a lány lágyan csengő hangját, egyből háttérbe szorította az igézésnek még a gondolatát is. Nem fogja soha megigézni és kész, határozta el. 

-          Nem kell aggódnod, lesz ékszerbolt – nyugtatta meg vidáman Cassie-t. - Elijah megkért adjam át az üzenetét, hogy holnap várnak minket vacsorára.

-          Öhm... Rendben. Délután nem leszek otthon, mert Elenának segítek bevásárolni.

-          Kiválasztotta a sütiket?

-          Igen, mint mondtam, holnap megvesszük a hozzávalókat. Holnapután pedig sütünk – jegyezte meg Cassie. - Bekapcsolhatom a rádiót?

-          Csak nyugodtan – vont vállat Kol. Cassie pár percig kereste a megfelelő adót, majd a számára tetszetősnél megállt és halkan dúdolni kezdte a számot. Kol vetett rá egy oldalpillantást és mosolyra húzta a száját.

Amint megérkeztek az egyik szomszédos város plázája elé, Kol gyorsan kipattant az autóból és udvariasan kinyitotta Cassie-nek az ajtót.

-          Köszönöm – mosolygott rá a lány. Kol bezárta kocsiját, majd felajánlotta a karját Cassie-nek, aki nevetve belekarolt. Így lépték át a hatalmas pláza ajtaját. - Most hova? - nézett körbe érdeklődve.

-          Ha Londonban lennénk, azt mondanám irány a Harod's. De itt, Virginiában menjünk oda – mutatott egy igen elegáns üzlet felé.

-          Akkor előre! - húzta a mutatott irányba Kolt.

-          Megyek, nem kell rángatni – csipkelődött a férfi vigyorogva. Beléptek az üzletbe, ahol egy eladó szinte a semmiből mellettük termett.

-          Üdvözlöm önöket. Miben lehetek a segítségükre? - érdeklődte udvariasan a harminc év körüli hölgy alaposan végigmérve a lehetséges új vevőket. Kolt jobban megnézte, mint Cassie-t.

-          Egy kisestélyit szeretnék – szólalt meg határozottan Cassie, kissé zavarta, hogy a nő úgy nézett Kolra, mint kisgyerek a cukorkára.

-          Erre parancsoljanak – mutatott balra az eladó és megmutatta Cassie-nek, a ruhaválasztékot. Míg a lány válogatott Kol leült a boltba található kanapéra és elfogadott egy pohár pezsgőt, amit a túlságosan is készséges eladónő adott neki. Cassie gyorsan és praktikusan kiválasztott egy estélyit. Felpróbálta, pont az ő mérete volt. Visszavette a saját ruháit, majd kilépett a próbafülkéből.

-          Azt hittem, megmutatod nekem a ruhát – jegyezte meg Kol és szája sarka lefelé görbült.

-          Látni fogod a bálon – felelte homlokráncolva Cassie.

-          A ruhához színben passzoló férfi kiegészítőket kérek – fordult Kol az eladó felé.

-          Szmokingra nincs szüksége? - érdeklődte bizalmaskodó hangon az eladónő.

-          Nem, nincs - felelte határozottan Kol. - Neked nem kell hozzá cipő vagy valami? - fordult Cassie felé.

-          Nem, másra nincs szükségem – rázta a fejét a kérdezett.

-          Akkor ennyi lenne – indult a kassza felé Kol. A lány ruháját összehajtotta és dobozba tette az eladó. Egy másik kisebb dobozba pedig a férfi kiegészítői kerültek. Az eladónő bemondta az összeget. Kol és Cassie pedig egyszerre nyújtották felé a hitelkártyájukat.

-          Én fizetek – nézett a lányra Kol.

-          Nem, én fizetek – felelte amaz.

-          Ne legyél már ilyen makacs. Fogadd el, ez csak egy ruha – kérlelte Kol. Cassie makacsul összeszorította a száját, de végül rábólintott.

-          Legyen – egyezett bele végül halkan. Magában bosszankodott még egy kicsit. Neki is van elég pénze, igazán nem kell Kolnak jótékonykodnia rajta.

Kol miután kiegyenlítette a számlát, felkapta a szatyrot, amibe a csomagokat tette az eladó és Cassie-t maga után húzva kilépett az üzletből.

-          Mit szólnál egy vacsorához? - fordult a szótlan lány felé egy hangulatos kis étterem előtt. - Utána, hogy ha még mindig szeretnél Elenának venni valamit, akkor bemegyünk egy ékszerüzletbe. Na? - tette hozzá remélve, hogy a hasonmásnak szóló ajándék jobb kedvre deríti.

-          Rendben – bólintott rá szája szélében egy kis mosollyal. Kol jól gondolta, az Elenának szóló ajándék ötlete felvillanyozta Cassie-t. Beültek az étterem egy csendes kis sarkába. Rendeltek vacsorát.

-          Sokáig mérges leszel még rám, mert el merészeltem követni azt a gazságot, hogy kifizettem helyetted az estélyit? - próbálta megszakítani a lány konok hallgatását.

-          Én akartam kifizetni – szólalt meg durcásan Cassie.

-          Tudom, de én vagyok az, aki elvisz téged a bálba. Ennyi igazán jár – válaszolta Kol és elmosolyodott.

-          Jó, jó – legyintett Cassie. Kol igazán vidáman kezdte birizgálni a lány karkötőjét. Ha Cassie csak sejtené is, hogy valójában Elijah kártyájával fizetett... De amit nem tud, az nem fáj. Ellenben, ha tudná is, Elijah úgysem engedné meg neki, hogy visszafizesse. Az étteremben is Kol fizetett, majd betértek egy ékszerüzletbe, ahol Cassie választott Elenának egy ahhoz hasonló karkötőt, amilyet ő maga kapott a hasonmástól. Cassie fizetett és mentek is a kocsihoz, ami előtt a lány megtorpant.

-          Kol – pislogott rá kedvesen az érintettre.

-          Igen? - kérdezett vissza az ősvámpír.

-          Ugye vezethetek én? - kérdezte továbbra is kedvesen Cassie.

-          Ha ennyire szeretnéd – rántotta meg a vállát Kol, odaadta Cassie-nek a slusszkulcsot, majd beszállt az autóba. Cassie vigyorogva ült be a vezetőülésbe. Bekapcsolta az övét, a rádiót. Kol türelmesen várta még a lány elhelyezkedik és a látszat kedvéért ő is bekapcsolta a biztonsági övét.

-          Mehetünk? - érdeklődte Cassie, a slusszkulcsot a helyére téve.

-          Te vagy a sofőr, mondd meg te – felelte Kol és hátradőlt az ülésen. Amikor elindultak igencsak meglepődött, mondhatni leesett az álla. Cassie ugyanis szintén nem volt nagy híve a sebességkorlátozásnak. Az ősvámpírt igazán lenyűgözte, ahogy a lány szlalomozott az autók között.

Hamar Mystic Fallsba értek, ahol Cassie kissé lassított a tempón. Nem akarta ugyanis, hogy netalántán megbírságolják. Mikor Cassie házához értek a lány leparkolt a felhajtón, majd vidáman kiszállt a kocsiból. Megvárta, míg Kol is kiszáll a csomagokkal, utána bezárta az autót.

-          Milyen hallgatag lettél hirtelen – nézett rá Cassie Kolra, amint beléptek a házba. Midnight már ott várta őket és méltatlankodva felnyávogott.

-          Megleptél – jegyezte meg derűs arccal Kol. Követte a lányt a konyhába, ahol ő éppen megetette a macskát.

-          Mármint? Csak nem azzal, hogy gyorsan vezetek? - kuncogott fel Cassie.

-          De, nem számítottam rá. Mondjuk azt észre lehetett venni, hogy nem bal oldali kormányhoz vagy szokva – tette hozzá elgondolkozva. Ha nem lett volna vámpír, a lány vezetési stílusától száz százalék, hogy halálfélelme lett volna, de így csak szimplán feldobta - az amúgy sem elhanyagolható -, napját.

-          Igen, kissé furcsa, hogy nem jobb oldalt van a kormány, de nyilván meg lehet szokni. Egyébként szeretek gyorsan vezetni. Nagyi ezért nem szereti, ha vezetek. Ha mégis úgy adódik, mikor kiszállunk mindig hálát ad, azért, mert épségben megúszta – mondta mosolyogva.

-          Én mindenesetre élveztem – tette hozzá az ősvámpír. Átnyújtotta Cassie-nek a báli ruhát rejtő dobozt.

Mikor Kol lefekvéshez készülődött, Cassie kopogtatott a vendégszoba ajtaján. Most nem a hálóinge volt rajta, hanem egy kinyúlt póló és egy rövidnadrág.

-          Gyere csak be – invitálta őt az ősvámpír és megpaskolta maga mellett az ágyat. Cassie vele szemben ült le törökülésben. A haját kezdte birizgálni és nem tudta, hogy kezdje mondandóját.

-          Szeretném megköszönni, hogy megvetted nekem a ruhát – vallotta be zavartan pár perc csönd után. Soha nem tudott egy rendes köszönömöt kinyögni, de most kissé összeszedte magát.

-          Nem kell megköszönnöd. Tartozom neked – válaszolta Kol. Cassie-re nézett és látta, hogy megvillannak a szemei.

-          Értem... szóval csak ezért... - motyogta a lány halkan, majd minden további nélkül kiviharzott a szobából. Kol nem tudta mi ütött belé. Mondott valami rosszat?

-          Te érted ezt? Egyszerűen nem tudok kiigazodni rajta – pillantott az ágyára felugró macskára. Midnight leült mellé. Ő reflexszerűen kezdte simogatni a macska fejét.  - Azt hiszem elrontottam valamit – állapította meg halkan. - Csak azt tudnám, hogy mi volt az.

Cassie eközben mérgesen járkált a szobájában. Kol csak azért hívta el, mert segített neki. Hirtelen levetette magát az ágyára és inkább úgy döntött, felhívja a nagyanyját. Hátha ő el tudja terelni a gondolatait.

-          Szia, kicsim. Hogy vagy? - hallotta meg nagyanyja megnyugtató hangját.

-          Tűrhetően – mormolta a telefonba. – Képzeld, segítek a szomszéd lánynak sütni egy bálra.

-          Oh. Ez nagyszerű. Mit süttök? - kíváncsiskodott nagyanyja. Cassie elárulta a sütemény és a torta nevét. - Csodálatosan hangzik – folytatta nagyanyja. Ez után különféle jó tanácsokkal látta el unokáját. -… de nyilván nem ezért hívtál fel, telefonon, hogy ezt megbeszéljük... - hagyta függőben a mondatot.

-          Beszélni akartam veled. Már ez is baj? – vette zokon unokája.

-          Természetesen nem baj. De ahogy gondolod kicsim. Tudod, ha beszélni szeretnél velem, akkor bármikor felhívhatsz – nyugtatta meg nagyanyja.

-          Tudom – motyogta Cassie. - Azt hiszem, lefekszem aludni. Jó éjt, nagyi.

-          Jó éjszakát kicsikém – tette le a telefont nagyanyja. Unokája kissé csodálkozott rajta, hogy nagyanyja nem érdeklődött afelől, ki csengetett múltkor, és hogy kivel megy a bálba. De végül megvonta a vállát és lefeküdt aludni.

Vele ellentétben Kol az egész éjszakát ébren töltötte azon gondolkozva, hogy kérhetne bocsánatot Cassie-től. Ami igen nehéz volt tekintve, hogy azt sem tudta miért haragszik rá. Hallotta, amikor a lány beszélt a nagyanyjával, de attól a beszélgetéstől sem lett okosabb. Elhatározta, hogy megkérdez valakit. Midnighttól egyértelműen nem remélhetett segítséget. Mit volt tenni, úgy döntött megkérdezi valamelyik testvérét. Rebekhát egyből elvetette, Klaus és Elijah között vacillált, még végül utóbbi mellett tette le a voksát. Fel is hívta őt telefonon. Az időt természetesen nem nézte meg. Bátyja, ha alszik is, keljen fel szépen és segítsen neki. Ez sokkal fontosabb, mint holmi alvás. 

-          Elijah azt hiszem elszúrtam valamit – szólt bele sürgetően a telefonba, amint testvére felvette azt.

-          Remélem, nem most akarod meggyónni, hogy elloptad a hitelkártyámat – rótta meg telefonon keresztül öccsét Elijah. Hangján csak egy leheletnyit lehetett észrevenni, hogy Kol éppen álmából ébresztette fel.

-          Nem, ilyen csekélységért nem hívtalak volna fel – legyintett nagylelkűen Kol.

-          Akkor mégis mit szúrtál el, Kol? Ugye nem haraptad meg Cassie-t? - utóbbi kérdése igazán élesen csattant.

-          Természetesen nem. Hova gondolsz?! - méltatlankodott öccse.

-          Kol mindjárt hajnali három óra. Szerinted mit gondolok? - kérdezte Elijah.

-          Mégis honnan tudjam?! - kiáltott bele idegesen a telefonba. Igazán kezdte megbánni, hogy felhívta testvérét.

-          Jól van. Nyugodj meg és mond el mi történt – nyugtatta meg bátyja.

-          Elmentünk Cassie-vel vásárolni. Vettem neki ruhát, ő akarta kifizetni, de nem egyeztem bele. Megsértődött. De utána úgy tűnt, minden rendben van. Este pizsamában bejött hozzám és megköszönte a ruhát. Azt mondtam neki, hogy ez magától érthetődig, elvégre tartozom neki. Erre mérgesen kirohant. Elijah, mondd mit rontottam el?! - fakadt ki a végére. Nem állt szándékában megbántani Cassie-t. Testvére kezdte érteni a problémát.

-          Mielőtt kirohant, mondott valamit? - tette fel a kérdést. Kol eltöprengett a kérdésen.

-          Azt mondta, hogy „...szóval  csak ezért...” a többit meg már tudod. De mit számít?

-          Kol, a tapintatlanságod egyszerűen szólva sértő – sóhajtotta Elijah, mert rájött az okra.

-          Nem prédikáció kell, hanem tanács – zsörtölődött Kol.

-          Cassie azért rohant el, mert a válaszod alapján úgy lehetett értelmezni, csak azért szeretnéd elvinni a bálba, mert tartozol neki – magyarázta kioktató hangsúllyal.

-          De én nem úgy értettem és egyébként is, ezért megsértődött? - kérdezte hitetlenkedve Kol.

-          Szerinted? Azt javaslom, reggel kérj tőle bocsánatot és mondd meg neki, hogy nem úgy értetted.

-          Értem - válaszolta Kol. - Hogy csináljam?

-          Csinálj reggelit, adj neki virágot – sorolta ötleteit Elijah. - De feltétlenül mondd meg neki azt, hogy végtelenül sajnálod.

-          Azt hiszem sikerülni fog – sóhajtotta Kol.

-          Remélem. Most, ha megbocsátasz, szeretnék aludni.

-          Csak nyugodtan, a világért sem szeretnélek feltartani – nyomta ki a telefont Kol. Az este további részében azt tervezgette, hogy hogyan fogja kivitelezni a bocsánatkérést. Mondhatni semmilyen gyakorlata nem volt benne. De végül is mindent vagy semmit.

Reggel Cassie finom illatokra ébredt. Kíváncsian indult az illat forrása felé. A konyhából jött, ahol Kol sürgött-forgott. Szinte csak a kötény hiányzott róla. Amerikai palacsintát próbált készíteni, egész jól ment neki, de volt egy pár darab, ami kissé... túlsült.

-          Jó reggelt – fordult hatalmas mosollyal Cassie felé.

-          Neked is – húzta fel a szemöldökét csodálkozva Cassie.

-          Mindjárt kész vagyok, és akkor reggelizhetünk. Addig menj az ebédlőbe már megterítettem.

-          Ahogy gondolod – felelte Cassie még mindig csodálkozva. Az ebédlőbe belépve próbált úrrá lenni döbbenetén. Mikor erre jött, nem is vette észre, hogy az asztal milyen csodásan van megterítve. Mi lelte Kolt?

-          Már itt is vagyok. Még nem ültél le? - kérdezte Kol és egy nagy tányér palacsintát tett le az asztalra. Kihúzta a lány előtt a széket, majd ő is leült vele szemben. Megreggeliztek.

-          Rendben. Mondd, mit csináltál? - szegezte Kolnak a kérdést Cassie, amint megtörölte a száját.

-          Szerinted akkor csinálok reggelit, ha elszúrok valamit? - nézet rá Kol, de nem tagadta a dolgot.

-          Költői kérdésnek szántad? - kérdezett vissza Cassie fáradtan.

-          Figyelj... - kezdte Kol beletörődően. -... tegnap félreértettél.

-          Valóban?

-          Igen, én nem azért szeretném, hogy el gyere velem a bálba, mert tartozom neked. Hanem azért, mert veled szeretnék menni – nézett komolyan a lány szemeibe és megfogta az egyik asztalon pihenő kezét. - Szeretnék bocsánatot kérni azért, amit tegnap mondtam. Egyszerűen csak félreérthetően fogalmaztam – nyögte ki kissé nehézkesen. A bocsánatkérés nem igazán volt az erőssége. Eddig még nem sokszor kért bocsánatot senkitől. Tulajdonképpen még soha nem kért bocsánatot senkitől semmiért.

-          Nem haragszom. Én is szeretnék bocsánatot kérni a tegnapiért. Csak nagyon dühös lettem és túlreagáltam – szorította meg a kezén pihenő kezet.

-          Ez nyilván gyakran előfordul – vont vállat Kol.

-          Az hogy dühös leszek, vagy az, hogy túlreagálom? - kérdezett vissza incselkedve Cassie.

-          Nem is tudom – szólalt meg elmerengve az ősvámpír. Cassie tettetett felháborodott tekintetét látva, elnevette magát. - Csak vicceltem.

Az idilli pillanatot Kol telefonjának a csörgése zavarta meg.

-          Itt Kol – szólt bele a telefonba és rámosolygott az őt figyelő Cassie-re.

-          Öcskös van egy aprócska problémánk – hallotta meg a vonal túlsó oldaláról Klaus hangját.

-          Éspedig? - kérdezte szórakozottan piszkálva Cassie kezét.

-          Van itt egy hullajelölt. Megtámadta Caroline-t – morogta bátyja.

-          A szöszit? Mit akarnak tőle? - hitetlenkedett Kol.

-      Nemsokára megtudom. Gondoltam felhívlak, hátha szeretnél segíteni – jegyezte meg könnyedén Klaus.

-          Azonnal ott leszek – vágta rá Kol.

-          Itthon várlak – szólt bele Klaus a telefonba és bontotta a vonalat.

-          Minden rendben? - kérdezte Cassie aggódva.

-          Igen, Niknek támadt egy kis problémája. Szeretné, ha segítenék neki – nyugtatta meg a lányt.

-          Értem. Akkor ne várakoztasd meg – szólalt meg kedvesen Cassie és felállt, hogy elpakolja a tányérokat.

-          Biztos? Úgy értem, ha szeretnéd, maradhatok – pillantott a lányra. Nem igazán akarta itt hagyni Cassie-t. Mi van, ha őt is megtámadják?

-          Miattam igazán nem kell. A testvérednek szüksége van rád – biztosította mosolyogva.  

-          Rendben. Azt szeretném, ha bármi gyanúsat észlelsz, akkor hívjál fel telefonon. Megígéred? - tette kezeit a lány vállára.

-          Ha ez megnyugtat téged, akkor megígérem – ráncolta össze a homlokát Cassie.

-          Jó, akkor nemsokára jövök – sóhajtotta és hirtelen elhatározással homlokon csókolta a lányt. Majd sietősen magára vette a kabátját és hátra sem nézve távozott. Az utcán sem nézett körbe. Így nem láthatta, hogy egy sötét autó figyeli Cassie házát és a Gilbert házat. Már napok óta.